Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Hivatali hírek'
2009 március 03 kedd - 11:04:50     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

T á j é k o z t a t ó


Abony Város Önkormnyzat Képviselő-testülete a 2009. február 26-i ülésén megalkotta

Az állattartás helyi szabályairól

szóló rendeletét, egyben hatályon kívül helyezte az állatok tartásáról szóló többször módosított 17/1997. (XI.04.) számú rendeletet.

A rendelet 2009. március 01-jén lép hatályba

Az állattartási rendelet hatálybalépésétől számított 1 éven belül (legkésőbb 2010. február 28-ig) az új rendelet szabályainak megfelelően át kell alakítani, ha az nem lehetséges meg kell szüntetni az állattartást.

A rendelet megtekinthető itt, illetve a rendeletről részletes tájékoztatás kérhető Abony Város Polgármesteri Hivatal Hatósági és Építésügyi Osztályán ügyfélfogadási időben (hétfő: 13.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 óráig), vagy előzetes egyeztetés esetén a 360-049-es telefonszámon.

Dr. Németh Mónika
Jegyző

2009 február 11 szerda - 08:28:24     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Abony Város Polgármesteri Hivatal Jegyzője
értesíti
az Abony, 4612 j Abony- Tószeg ök út 0+000-0+775
km sz. közötti útszakasszal
(mellékelt térképen megtekinthető)
határos ingatlan tulajdonosait
ill. azon lakosokat akinek a kapubejárója az úthoz
csatlakozik,
hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-
magyarországi Regionális Igazgatósága
2009. február 20-án 10 órakor
Abony Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
(2740 Abony, Kossuth tér 1.) I. emelet kistárgyaló
helyiségében
helyszíni szemlét tart,
melynek célja az engedélyezés feltételeinek
meghatározása.


Olvasd tovább...
2009 február 09 hétfő - 10:20:56     Hivatali hírek     Hozzászólás 0
A 2008. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjési Program módosított és új adatgyűjtésről szóló 300/2007 (XI.9) Korm. Rendelet alapján jelentést kell készíteni a közművelődési tevékenységet folytató szervezetek működéséről.
Tárgyévet követő március 1. napjáig statisztikai adatokat kell szolgáltatni a Pest Megyei Közművelődési Intézet (1052 Budapest, Városház u. 7.) felé.
Adatszolgáltatási kötelezettsége fennáll valamennyi adapfeladatként közművelődési tevékenységet folytató önkormányzati, állmai intézményeknek, társadalmi szervezeteknek, gazdasági társaságoknak, vállalkozásoknak.
A statisztikai adatlapok letölthetők a következő linkre kattintva: http://kultstat.okm.gov.hu .
Papíralapon az adatlapok 2009. február 20. napjáig nyújthatók be a PMKI-hez.

Kiemelten felhívjuk valamennyi alapfeladatként közművelődési tevékenységet folytató önkormányzati, állami intézmény, társadalmi szervezet, gazdasági társaság, vállalkozás figyelmét, az alábbi jogszabály áttekintésére, mely letölthető pdf formátumban: 300/2007 (XI.9.) Korm rendelet.

Abony Városi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal

2009 február 06 péntek - 07:42:45     Hivatali hírek     Hozzászólás 0
Abony Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala tájékoztatja az érintett ingatlanok tulajdonosait, hogy a Debreceni Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság az LE-2406(4830)/08 engedély számmal az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. részére, a 22 kV-os közcélú hálózatra vezetékjog fennállását állapított meg. A hatóság az E.On Zrt. által benyújtott dokumentumokból megállapította, hogy a vezetékjog fennáll és 1952-ben keletkezett.


Olvasd tovább...
2009 február 02 hétfő - 17:56:28     Hivatali hírek     Hozzászólás 0


Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Helyi Választási Bizottság 2009. február 2-án ülést tartott, a 2/2009. (II. 02.) számú határozata letölthető innen.






Olvasd tovább...
2009 január 28 szerda - 07:52:04     Hivatali hírek     Hozzászólás 0
Folytatódik az UNILEVER Magyarország Kereskedelmi Kft. által szervezett „Főzzön 8 Játszóteret!” nyereményjáték.

A játék részvételi- és játékszabályzatának lényege: összegyűjteni minimum 1000 gramm Knorr Delikát8 termék vonalkódját, és megadni a település nevét, ahová szeretnénk, hogy egy új játszótér épüljön, vagy egy már létező játszótér felújításra kerüljön, valamint a vonalkódokat borítékban a következő címre postai úton elküldi: „Főzzön 8 Játszóteret!” Budapest, 1990.


Olvasd tovább...
2009 január 24 szombat - 08:41:31     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Tisztelt Lakosság!

Az ABOKOM NONPROFIT KFT. 2009. január 05-én megkezdte Abony város területén lévő belvízelvezető hálózaton a nád vágását, illetve a csatornarendszer kotrását, tisztítását. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a munkák elvégzését segítsék, kollégáinkat, illetve azok mozgását ne akadályozzák.

A fenti munkák a területen lévő víz áramlását segítik elő, ezzel segítve az Önök komfortérzetét. A kikotort gyökérrel teli iszapot a csatorna parton depózzuk le, amit a jó idő beálltával fogunk elteríteni. Tavasszal, amikor a csatornapartokon a nád elkezd hajtani, szakembereink vegyszeres irtást végeznek mindkét oldalon.


Olvasd tovább...
2009 január 13 kedd - 16:22:11     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Értesítjük a Lakosságot, hogy 2009. január 16-án technikai okok miatt a tüdőszűrés elmarad. A szűrés kezdete 2009. január 19. (hétfő).


Tüdőgondozó Mozgó Szűrőállomása
Oldal:  1 2 3 ... 202 203 204 205
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények