Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Sporthírek'
2015 május 07 csütörtök - 11:18:41     Sporthírek     Hozzászólás 0

2015. április 26-án WPC Felhúzó Kupát tartottak a Papp László Budapest Sportarénában, melyen a RAW POWER TEAM ABONY csapatából négyen képviseltették magukat. Kovács Zoltán 330 kg-os felhúzásban 1. lett, és a verseny abszolút 1. helyét is megszerezte. Kosaras József, Abony város sportolója 300 kg-al 2. helyezést ért el, Kiss Viktor 240 kg-val 1. helyezett lett, Dezső Martin pedig juniorban 242,5 kg-val a harmadik helyre állhatott fel a dobogón, és az abszolút harmadik címet is elnyerte.
 
Gratulálunk az eredményekhez!
 
Darányi Erika
 
(Balról jobbra Kovács Zoltán, Dezső Martin, Kiss Viktor és Kosaras József)
2015 május 07 csütörtök - 10:25:38     Sporthírek     Hozzászólás 0

Az Abonyi TAK április 18-án Abonyban két versenyt is rendezett. Délelőtt a Gúlatorna versenyzői mutatták be tudásukat, délután pedig az akrobatikus tornászok pontszerző és kvalifikációs versenyének lehettek tanúi az érdeklődők. A nap folyamán több mint 160 gyermek mutathatta be tudását. A verseny az anyagi nehézségek ellenére is évek óta a megszokott magas színvonalon és barátságos légkörben zajlott. Ezúton is szeretném megköszönni a klubot támogató szponzoroknak, valamint a lelkes hozzátartozókból álló kis csapatnak az önzetlen segítséget, mert nélkülük lehetetlen lett volna két rendezvényt lebonyolítani egy napon.


Olvasd tovább...
2015 május 06 szerda - 16:57:02     Sporthírek     Hozzászólás 0

Részletek a plakátra kattintva!
2015 május 05 kedd - 22:14:06     Sporthírek     Hozzászólás 0

Időpont: 2015. május 24-én (vasárnap)
 
8-14 éves gyermekek részére + családi nap a tóparton
 
Nevezési díj nincs, részt vehetnek azok is, akik nem rendelkeznek horgászengedéllyel. Ezen kívül meglepetés programok is lesznek. Minden résztvevő emléklapot és egy csekély ajándékot fog kapni. A verseny után további programok és rendezvények várnak a gyermekekre és a velük kilátogató szülőkre. Szeretnénk, hogy ezen a napon egy kicsit megismernék a horgásztavainkat, ismerkednének a horgászat rejtelmeivel és egy kis kikapcsolódást biztosítunk a gyermekek és szülők részére is.
 
A versenyre előzetes regisztráció szükséges!
 
További részletek a plakátra kattintva!
2015 május 03 vasárnap - 19:51:22     Sporthírek     Hozzászólás 0

Az elmúlt hétvégén szomszédvárosunkban léptünk pályára, a Ceglédi KKSE U23 csapata ellen, ahol nagy várakozások előzték meg mérkőzésünket. Ősszel, hazai pályán egy szoros mérkőzésen, egygólos győzelmet ünnepelhettünk és számítuttonk rá, hogy ezúttal mindent megtesznek a ceglédi fiatalok a győzelemért. A rendezők is igen kietettek magukért, hiszen a velünk tartó szurkolókat és hozzátartozókat, 20-30 fős vendégsereget külön figyelem övezte a mérkőzés ideje alatt, őket erősen megkülönböztetve a többi mérkőzésre kilátogató nézővel szemben. Ez elismerés is lehet, hogy tekintélyt parancsoló a csapatunk és szurkolóink jelenléte. Természetesen a rendezői csoportnak nem volt dolga, hiszen nem történt különösebb rendbontás. Ugyanakkor a hazaiak edzője, féltve csapatát a hangos, külső hatásoktól, szóvá tette a játékvezetők felé a lelátói hangulatot.


Olvasd tovább...
2015 április 29 szerda - 21:27:53     Sporthírek     Hozzászólás 0

Részletek a plakátra kattintva!
2015 április 29 szerda - 20:43:15     Sporthírek     Hozzászólás 0

Idén két sakkverseny is megrendezésre került az abonyi Művelődési házban a Városi Rendezvényterv keretén belül. Február 28-án a közelmúltban elhunyt pedagógus-sakkozó Donát Lajos emlékére szervezett az Abonyi Sakk Egyesület egy ún. villámversenyt. Donát Lajos aktív részese volt a városi sakkéletnek mind versenyzőként, mind pedig szervezőként. Sok-sok éven keresztül egyéni versenyek szervezésével biztosított lehetőséget a sakkot kedvelőknek. Sakk iránti szeretetét középiskolás unokája Bognár Donát viszi tovább, aki tehetségét már több versenyen bizonyította. Az ifi sakkozó ezúttal óriási meglepetést okozott, amikor a nagypapája emlékére rendezett versenyen az A-csoportban a felnőttek között mesterjelölt erősségű sakkozókat megelőzve első lett! Az A-csoport további helyezettjei: 2. Károlyi Máté, 3. Tamás Mihály, 4. Lőrinczy László, 5. Molnár József, 6. Ézsiás István.
 


Olvasd tovább...
2015 április 24 péntek - 12:52:01     Sporthírek     Hozzászólás 0

Időpont: 2015. április 25. (szombat)
Helyszín: Művelődési Ház - Abony, Kálvin u. 1.
 
Program: 7 vagy 9 forduló, svájci rendszerben, A- és B-csoport
B csoportban indulás feltétele: általános iskolás (1-8. osztályos) és 1500 ELO alatt nevező
 
8:00-8:45-ig: Nevezés
9:00-kor: Megynyitó, párosítás
 
Abonyi Sakk Egyesület
Dr. Bálványos István, Tel.: 70/311-6037; balvistvan@freemail.hu
 
További részletek a plakátra kattintva!
2015 április 23 csütörtök - 09:31:04     Sporthírek     Hozzászólás 0

Szeretnénk olyan fiatalokat bemutatni a kedves Olvasóknak a következő időszakban, akik igazán példaértékűek kicsiny térségünkben! Ezen a héten az abonyi Bokor Cintiát, ismerhetik meg. Bokor Cintia, 19 éves, pontosan 1995.10.09.-én született, Szolnokon. Jelenleg az érettségire készül, az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium végzős tanulója, illetve az ABONETT KC kézilabdacsapat kiváló játékosa. Jelenleg a házi junior góllövő lista 2. helyén áll. 

- Mióta része az életednek a mozgás?
- Már gyermekként szerettem mozogni. Édesanyámmal, nevelőapámmal és 3 húgommal élek itt Abonyban. Sokszor mentünk a családdal kirándulni és mindig nagyon eleven voltam. Az óvoda után a Somogyi Imre Általános Iskolának a sport tagozatára kezdtem el járni, ahol a testnevelés órákon szeretették meg velünk a kézilabdát. Az akkori Somogyi DSE csapattal jártunk az Adidas kupára, Diákolimpiára és Kun kupán is voltunk, ahol más nemzetiségű csapatok is játszottak ellenünk. Akkor még kapusként álltam helyt a csapatban. 8. osztály után, Budapestre a Szent István Szakközépiskolának a kézilabda csapatába beválogattak és oda készültem mindaddig, amíg itt Abonyban nem keresett meg az akkori edző és az elnök. Így 2010 nyarán az ABONETT KC-hoz igazoltam. Azóta már átlövő vagyok és minden meccsen próbálom hozni a maximumot. Nagyon sokat fejlődtem, mind a játékom, mind lövőerőm. A felnőtt keretben is benne vagyok, de ott még nem játszom.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 45 46 47 48 49
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények