Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'állásajánlatok, pályázati információk'
2019 március 11 hétfő - 14:10:36     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

   Ceglédi Tankerületi Központ Abonyi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Ceglédi Tankerületi Központ Abonyi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola 
gyógypedagógus
munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony                       

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, Abony, Bicskei utca 2.


Olvasd tovább...
2019 február 22 péntek - 12:03:53     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzat (2740 Abony, Kossuth tér 1.)

az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 12/2017. (VII. 03.) önkormányzati rendeletének 4. sz. mellékletében meghatározott Abony Város Önkormányzata Vagyongazdálkodási liciteljárási szabályzata alapján egyfordulós, nyílt licit eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti az alábbi ingatlant:


Olvasd tovább...
2019 február 18 hétfő - 16:16:29     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzata
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján
pályázatot hirdet
Varga István Városi Sportcsarnok 
intézményvezető (magasabb vezető)
beosztás ellátására.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2019. július 01-2022. június 30-ig szól.

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Kossuth tér 18.


Olvasd tovább...
2019 február 15 péntek - 16:51:33     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzata pályázatot hirdet házi gyermekorvosi körzet betöltésére.

Ellátandó lakosságszám (kártya): 700
Ellátandó települések száma: Egy településrész

Szolgálati lakás megoldható.   

Pályázati feltételek:
-  a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM. rendeletben előírt képesítés és az ott, valamint a 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben előírt egyéb feltételek - magyar állampolgárság,
- büntetlen előélet,
- nem áll foglalkozástól és közügyektől való eltiltás hatálya alatt,
- cselekvőképesség,
- orvosi munkakör betöltésére való egészségügyi alkalmasság


Olvasd tovább...
2019 február 15 péntek - 16:28:22     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete (2740 Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében meghirdeti az Önkormányzat tulajdonát képező Abony, Árpád utca 12. /1. szám alatti 66 m2 alapterületű 2 szoba, konyha, előszoba, kamra, fürdőszoba, WC helyiségekből álló összkomfortos lakás bérbeadását határozott időtartamra.

A pályázati kiírás átvehető: 2019. február 15-től 2019. március 25. 1200 óráig ügyfélfogadási időben (ingyenesen).   

A pályázat benyújtásának időpontja: 2019. március 25. 1700 óráig.   

A bérleti díj: bruttó 42.570,- Ft/hó   

A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának helye:
Abony Város Polgármesteri Hivatal
Településfejlesztési Osztály 
Abony, Kossuth tér 1. 
I. emelet 105. sz. szoba


Olvasd tovább...
2019 február 11 hétfő - 08:11:37     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Szivárvány Óvoda és Bölcsőde - Abony
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Szivárvány Óvoda és Bölcsőde - Abony 
óvodapedagógus
munkakör betöltésére.
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű Tartós távollévő helyettesítésére, előre láthatóan –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Tószegi út 58/a.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az óvodapedagógusi feladatok ellátása a hatályos jogszabályok, a Helyi Nevelési Program és a munkaköri leírásnak megfelelően.


Olvasd tovább...
2019 február 07 csütörtök - 13:48:52     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

   Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete (2740. Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében meghirdeti az Önkormányzat tulajdonát képező Abony, Vasút út 2. I/1. szám alatti 86 m2 alapterületű 2 és fél szoba, konyha, előszoba, kamra, fürdőszoba, WC helyiségekből álló komfortos lakás bérbeadását határozott időtartamra.

A pályázati kiírás átvehető: 2019. február 08-tól 2019. március 25. 1200 óráig ügyfélfogadási időben (ingyenesen).   

A pályázat benyújtásának időpontja: 2019. március 25. 1700 óráig.

A bérleti díj: bruttó 45.150,- Ft/hó


Olvasd tovább...
2019 február 04 hétfő - 17:15:15     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzata (2740 Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti az Abony, Mátyás király úton lévő „Téglagyári-tó” (helyrajzi szám 4728/13) kivett anyagbánya művelési ágú ingatlant. A földterület nagysága összesen: 1 ha 6268 m2   

A legalacsonyabb ajánlati ár: 10.200.000,- Ft (bruttó)

A pályázati kiírás átvehető: 2019. február 04-től – 2019. február 20-ig ügyfélfogadási időben (ingyenesen) az Abonyi Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Osztályán ügyfélfogadási időben (hétfő 13.00-18.00, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00).

A pályázati ajánlat benyújtásának időpontja: 2019. február 20. 1200     

A pályázati kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának helye: 
Abony Város Polgármesteri Hivatal 
Településfejlesztési Osztály 
Abony, Kossuth tér 1. 
I. emelet 105. sz. szoba, 20. ügyfélpult


Olvasd tovább...
2018 december 21 péntek - 11:22:37     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

   A Szolnokon, a Tószegi út 21. szám alatt lévő Hetényi Géza Kórház területén működő Szolnoki Referencia Mosodák Zrt. üzeme női munkaerőhiánnyal küszködik. Olyan közfoglalkoztatottak jelentkezését várják, akiket érdekelnének az alábbi munkalehetőségek:

Két munkaterületen keresnek munkatársakat az alábbiak szerint:

1. Varrónő: 1 fő szakképzett, napi 8 órás egy műszakos munkarendben. Munkakezdés ideje reggel 6 óra.
Bérezés: 180.500 Ft alapbér, 5.000 étkezési hozzájárulás, harmadéves Bónusz 12.000 Ft.

Szakképesítés nélkül is tudunk varrónőt alkalmazni, viszont természetesen megfelelő gyakorlattal, rutinnal kell rendelkeznie. A bérezése természetesen nem azonos a szakképzetthez képest. Megegyzés kérdése. (A varrási feladat lepedők varrása, zipzárak, zsebek varrása, patentozás.) A varrási feladatokat nem normára kell végrehajtani.

2. Textilfeldolgozó: 2-3 fő 8 általánost végzett, napi 8 órás egy műszakos munkarendben. Munkakezdés ideje reggel 6 óra.
Bérezés: 150.000 Ft alapbér, 5.000 étkezési hozzájárulás, harmadéves Bónusz 12.000 Ft.

Kalander vasaló gépbe lepedők adagolása, nagyüzemi vasaló, szárító kezelés, ruha hajtogatás, egység képzés.

A bejárás költségét a jogszabályban előírtak szerint térítjük.

Bővebb felvilágosítást telefonon, ill. személyesen, ha befárad üzemünkbe, tudok biztosítani.

Elérhetőség:
Vigh Tibor üzemvezető
Tel.: 06-20/311-6604
E-mail cím: vigh.tibor@rmzrt.hu (az önéletrajzok elküldéséhez)


Olvasd tovább...
2018 december 10 hétfő - 14:31:29     állásajánlatok, pályázati információk     Hozzászólás 0

Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde - Abony

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet

Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde - Abony 
óvodapedagógus
munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2021.02.28. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Tószegi út 58/a.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az óvodapedagógusi feladatok ellátása a hatályos jogszabályok, a Helyi Nevelési Program és a munkaköri leírásnak megfelelően.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 28 29 30
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények