Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2008 november 05 szerda - 14:14:25     Hivatali hírek      Hozzászólás0
Az Állami Számvevőszék 2008. évi ellenőrzési terve alapján megkezdte a települési szilárd hulladékgazdálkodásra a Kohéziós Alapból és hazai forrásból nyújtott támogatások hasznosulásának ellenőrzését.



Olvasd tovább...
2008 november 05 szerda - 13:49:36     Városi rendezvények      Hozzászólás0


A Gyöngyszemek Óvodája nevelőtestülete kihasználta az iskolai őszi szünet miatt lecsökkent gyermek létszámot: 2008. október 30-án egész napos továbbképzést szerveztünk, melynek főszereplője a Magyar Népmese volt.


Olvasd tovább...
2008 november 03 hétfő - 09:57:47     Városi rendezvények      Hozzászólás0
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kihelyezett véradónapot tart 2008. november 11-én 9-14 óra között a ZENEISKOLÁBAN.

Beteg embertársaink nevében szeretettel várjuk a régi véradókat és az először véradásra jelentkezőket. Mindig szükség van rá, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatatlan vér. A személyi igazolványt, a TAJ kártyát és a véradó igazolványt kérjük hozzák magukkal.

Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2008 november 01 szombat - 18:45:28     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0


Örömmel tájékoztatjuk Abony város Lakosságát, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a "Lehetőségeink Fő Tere - Kossuth tér környezetrendezése Abonyban" című I. ütemre benyújtott pályázatot 88 349 633 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.

Abony Város Önkormányzata
2008 október 22 szerda - 11:39:07     Hivatali hírek      Hozzászólás0


Albertirsa - Szolnok 400 kV-os távvezeték


Tájékoztatjuk a Város Lakosságát, hogy társaságunk a tárgyban megjelölt távvezetéken 2008. októberétől november hóig karbantartási munkát végez, amely érinti Abony város közigazgatási területét is.



Olvasd tovább...
2008 október 22 szerda - 11:23:14     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0
Abony Város Önkormányzata (2740. Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti az Abony, Lovassy u. 3. sz. (2253/2 hrsz.) alatti kivett lakóház, udvar művelési ágú ingatlant.

A földterület nagysága: 2.849 m2


Olvasd tovább...
2008 október 22 szerda - 11:18:36     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0
Abony Város Önkormányzata (2740. Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti az Abony, Kécskei u. 1.sz. (4827 hrsz.) alatti beépítetlen ingatlant.

A földterület nagysága: 2074 m2

Olvasd tovább...
2008 október 22 szerda - 10:50:38     Városi rendezvények      Hozzászólás0



„Tisztelt ünneplő közönség!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a Bihari János Zeneiskola AMI nevében. A mai napon ünnepelni jöttünk össze, mégpedig a Magyar Festészet Napját ünnepeljük minden év október 17-én. E neves nap alkalmából nyitjuk meg tárlatunkat, Heiling György festőművész, nyugdíjas rajztanár kiállítását.


Olvasd tovább...
2008 október 16 csütörtök - 21:38:02     Városi rendezvények      Hozzászólás0


Iskolánk adott otthont annak a projekttalálkozónak, ahova lengyel és cseh diákok és pedagógusaik érkeztek a múlt héten. Az egy hét alatt rengeteg programban volt részük, köszönet a lelkes Somogyis kollégáknak, szülőknek, a város vezetésének, a segítő abonyiaknak.

Íme a részletes program:



Olvasd tovább...
2008 október 16 csütörtök - 20:07:26     Hivatali hírek      Hozzászólás0
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj pályázatban változás!

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a felsőoktatási felvételi eljárással és az Oktatási Hivatal működésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 198/2008. (VIII. 4.) Korm. rendelet tartalmazza a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszert szabályozó 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet olyan irányú módosítását, amely a Bursa Hungarica-ösztöndíjban részesíthető hallgatók körét kiterjeszti - az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatókon túlmenően - a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatókra, vagyis nem korlátozza az ösztöndíj hozzáférhetőségét csupán az államilag támogatott hallgatókra [17. § (3) bekezdés, 25. § (3) bekezdés d) pontja] További információért forduljon a Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály dolgozóihoz.

Abony Város Polgármesteri Hivatal
2008 október 16 csütörtök - 19:54:08     Városi rendezvények      Hozzászólás0





2008. október 07-én az Apponyi Albert úti óvoda „Napraforgó” csoportja látogatóban volt a szolnoki Tűzoltóságon. Gréti apukája várt Ránk a Tűzoltóság előtt (Ő is itt dolgozik), és bent tűzoltó Laci bácsi fogadott bennünket, aki körbevezette a csoportot az épületben. Bekukkanthattunk mindenhová, ahol az éppen szolgálatban lévő csoport tevékenyen tölti az idejét. Mindenkinek megvan a napi feladata, gyakorlás stb. (éppen véradás volt, amiben példát is mutatnak).


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 486 487 488 489
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények