Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2008 október 13 hétfő - 14:33:39     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0


Abony Város Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Bizottsága (2740. Abony, Kossuth tér 1.) egyfordulós, nyílt pályázati eljárás keretében bérbeadásra meghirdeti az Önkormányzat tulajdonát képező Abony, Szolnoki út 92. sz. alatti 53 m2 alapterületű 2 szoba, 1 konyha, 1 kamra, helyiségekből álló komfortnélküli lakás bérbeadását határozott időtartamra.


Olvasd tovább...
2008 október 10 péntek - 07:52:09     Városi rendezvények      Hozzászólás0


A Nemzeti Civil Alapprogram magyarországi civil szervezetek határon átnyúló civil kapcsolatainak kialakítására kiírt pályázatán a Fiatalok Egészséges Életmódjáért Egyesület támogatást nyert. Az egyesület az abonyi diákok számára Zomborba szervezett 3 napos kirándulást egy kinti egyesület és a zombori Veljko Petrovic Gimnázium magyar nemzetiségű tanárai segítségével és szerb igazgatója támogatásával.





Olvasd tovább...
2008 október 02 csütörtök - 11:30:32     Hivatali hírek      Hozzászólás0


A Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíj olyan felsőoktatási szociális támogatórendszer, amely az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatást. A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezetként forrás szolgál:


Olvasd tovább...
2008 október 01 szerda - 08:34:58     Hivatali hírek      Hozzászólás0


Jövő héten hétfőn (2008. október 6-án) lengyel és cseh diákok és pedagógusaik érkeznek iskolánkba a Tempus Közalapítvány által támogatott projekttalálkozóra.


Olvasd tovább...
2008 szeptember 29 hétfő - 08:20:11     Hivatali hírek      Hozzászólás0


Új, európai színvonalú közlekedési kapcsolat létesül az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötő út építése és felújítása révén. A 17 km-es - több mint 1,2 milliárd forint uniós támogatásból létesülő - útszakasz alapkövét a szeptember 26. napján tette le Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.


Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 21:00:41     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0



A Képviselő-testület döntése alapján Abony Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a KEOP-1.3.0 ivóvízminőség-javítási és ivóvízhálózat rekonstrukciós pályázati kiírás 1. fordulójára. A 2008. szeptember 12-én hozott döntés alapján az Önkormányzat 10.370.000 Ft-ot nyert (előkészületi munkákra) és sikeresen vette az első akadályt.


Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 20:50:19     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Ezúton felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettes a 02.3/2126/2008. számú határozatában kéknyelv betegség előfordulásának megállapítása miatt jelen határozat mellékletében szereplő települések teljes közigazgatási területére védőkörzetet rendelt el az alábbiak szerint:



Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 13:54:40     Hivatali hírek      Hozzászólás0


Ezúton felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság 2. sz. Szolnoki Kerületi Hivatal a 18-44/2008. számú határozatával települési zárlatot rendelt el az alábbiak szerint:


Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 13:35:55     Városi rendezvények      Hozzászólás0

A Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és EGYMI óvodai munkaközössége augusztus végén megrendezte családi napját. Szokásos helyszíne az Állat- és Szabadidőpark volt.


Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 13:31:57     Városi rendezvények      Hozzászólás0
2008 szeptember 28 vasárnap - 13:29:53     Hivatali hírek      Hozzászólás0


Az Abonyi Tiszta Udvar Rendes Ház Egyesület a következő felajánlást tette:

"Egyesületünk értesült a képviselők között több alkalommal is felmerült problémáról, miszerint az abonyi választópolgárok hiányolják a képviselő-testületi ülések video formátumban történő megjelenését.


Olvasd tovább...
2008 szeptember 28 vasárnap - 13:19:18     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Ezúton felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének a környezetvédelemről szóló 26/2003. (XII. 07.) sz. rendelet 6. §-a értelmében avar- és kerti hulladék megsemmisítése elsősorban komposztálással történhet.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 487 488 489
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények