Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2013 október 02 szerda - 11:27:03     Közterületi hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Abony Város közigazgatási területén működő közterület felügyelet által a helyszíneken elvégzett munkavégzésük során az alábbi szabálytalanságokat, hiányosságokat illegális hulladék elhelyezéseket tapasztalták 2013.09.02 napjától 2013.09.12. napjáig terjedő időszakban:

A Vasvári Pál utcában az úttesten keresztben elhelyezett csapadékelvezető rács középső eleménél eltört a hegesztésnél, az illetékes osztály felé bejelentést követően a hiba elhárítása megkezdődött.  

Az Esze T., Bajcsy Zs., Bicskei valamint az Attila utcák kereszteződéseiben közlekedési táblák hiányoznak, a hiányosságok jelentésre kerültek, a közlekedési táblák pótlása és helyreállítása megkezdődött.  

Illegális szemétlerakás történt a Nagykőrösi illetve a Bocskai utca sarkán található szelektív hulladéklerakónál, az elkövető kilétét nem lehetett megállapítani, de a mindennapi szigorú ellenőrzést követően szemtanúkat keresünk.  

A Piac és Vásárcsarnok területén az ellenőrzés napi szinten megtörténik, a helyszíni bejárások alkalmával szabálytalanság rongálás és kihágás nem került megállapításra.  

A Ceglédi úton illegális szemétlerakót találtak, melyről fényképes dokumentumot és jegyzőkönyvet készítettek, melyet az illetékes osztályhoz továbbítottak. Az illegális hulladéklerakó felszámolása és a szemét elszállítása megkezdődött, a hulladék lerakójának személye ismeretlen, szemtanúkat keresünk.  

Illegálisan elhelyezett falragaszok kerültek ki több buszmegálló oldalfalára, melyek eltávolítása megtörtént.  

Utcanév táblák hiányoznak az Újszászi, Honvéd, Attila, Bocskai valamint a Türr I. utcákban. Az illetékes osztály felé bejelentést követően a hiányosságok elhárítása megkezdődött.  

A Szapáry, Bajcsy Zs., Bercsényi utcában hiányzó házszámok a tulajdonosok felszólítása után pótlásra kerültek.

Az Antal, Szegfű, Bicskei, Simonffy, Ibolya, Kisfaludy valamint Ráday utcákban parlagfűvel, illetve más gyomnövényekkel fertőzött területekről fényképpel ellátott jegyzőkönyvet készítettek melyek alapján az illetékes osztály a területek tulajdonosait írásos felszólításban kötelezte a fennálló probléma megszüntetésére. 

Közlekedési szabálysértés kapcsán 10.000 Ft összegű helyszíni bírság került kiszabásra.  


Kérem, segítsék a közterület felügyelők munkáját, vigyázzunk együtt városunkra!
Polgármesteri Hivatal