Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2009 június 30 kedd - 10:24:38     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0



Örömmel tájékoztatom a város lakosságát, hogy nyert az  ÁROP-3.A.1 pályázati kiírás alapján a polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban „ c. pályázat. Jelen projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program támogatási rendszerében valósul meg.
A projekt teljes költsége 21.739.000.-Ft.
 



A TÁMOGATÁS CÉLJA

Az egyfordulós nyílt pályázat alapvető célja új szervezési-működési kultúra széleskörű elterjesztése a polgármesteri, illetve körjegyzőségi hivatalokban elsősorban a stratégiai menedzsment, az eredményességi szemlélet, a felügyelt intézmények felé a jó gazda hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével.
A konstrukció meghirdetésével a következő általános eredményeket lehet elérni:
- Javul a döntési folyamatok megalapozottsága, átlátható információáramlás biztosítja a döntési folyamat szereplőinek tájékozottságát, a döntésekről a partnerek tájékoztatása gyors és érthető. Megvalósul a civil szervezetek minél teljesebb körű bevonása a döntéshozataltól a megvalósításig.
- Növekszik a hivatalok szakmai munkájának a minősége korszerű informatikai folyamattámogatások alkalmazásával.
- Javul a gazdasági feltételek elemzésének képessége, korszerű költségvetési technikák támogatják a tervek összeállítását és az elfogadott költségvetés végrehajtását.
- Javul a kockázatok értékelésének képessége.
- Erősödik a távlati gondolkodás képessége, a stratégiai szemlélet beépül a meghatározó döntési folyamatokba. Nő a prioritások képzésének megalapozottsága.
- Javul az önkormányzat által nyújtott közszolgáltatások minősége részint azáltal, hogy jó gazdaként felügyeli az intézményeit, részint pedig a nyújtott közszolgáltatások minőségét mérő standardizált technikák alkalmazásával.
- Komplex szervezetfejlesztési programok növelik az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások állampolgár-központúságát.
- Végső soron átalakul és színesedik a szervezeti kultúra, ami biztosítja a fejlesztések fenntarthatóságát.


A pályázat három fő terület fejlesztését tűzte ki célul:

- döntési mechanizmus korszerűsítése
- költségvetési gazdálkodás eredményességének javítása
- partnerség erősítése


A pályázat alapadatai:

A pályázó neve: Abony Város Önkormányzata
Projekt megnevezése: Abony Város Polgármesteri Hivatalának szervezeti fejlesztése
Pályázat neve: „ÁROP-3.A.1 a polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban”
Beruházás helye (régió) Közép-magyarország
Beruházás helye (megye): Pest
Beruházás helye (helység) : Abony
Megítélt összeg: 19 999 880 Ft
Támogatás aránya:92 %
Időtartam: 2008. december 15 - 2010. április 30.

Közreműködő szervezet: VÁTI Nonprofit Kft. FPÜ-ÁROP EKOP Igazgatóság 1016 Budapest Gellérthegy u. 30-32.

Irányító Hatóság: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség