Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2009 augusztus 17 hétfő - 15:04:19     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0
Gyöngyszemek Óvodája
2740 Abony, Köztársaság út 11./a.
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján
pályázatot hirdet
Gyöngyszemek Óvodája 2740 Abony, Köztársaság út 11./a.


Óvodapedagógus
 

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű előreláthatólag 2010. 06.30. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Köztársaság út 11/a.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: ONAP és a helyi program szerinti feladatellátás

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
§         Főiskola, Óvodapedagógusi szakirányú végzettség,
§         3 hó napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló irat másolata

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2009. szeptember 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2009. augusztus 28. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Major Sándorné nyújt, a 53/360-211 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
§         Postai úton, a pályázatnak a Gyöngyszemek Óvodája 2740 Abony, Köztársaság út 11./a. címére történő megküldésével (2740 Abony, Köztársaság út 11/a. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: Gy-101/1/2009., valamint a munkakör megnevezését: Óvodapedagógus. §         Postai úton, a pályázatnak a Gyöngyszemek Óvodája 2740 Abony, Köztársaság út 11./a. címére történő megküldésével (2740 Abony, Köztársaság út 111/a. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: Gy-101/1/2009., valamint a munkakör megnevezését: Óvodapedagógus.

A pályázat elbírálásának határideje: 2009. augusztus 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
§         Abony Város honlapja - 2009. augusztus 10.

 A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A jogviszony 3 hónap próbaidő kikötésével határozott időre jön létre. Erkölcsi bizonyítvány benyújtására a hiánypótlás biztosított.