Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2015 november 10 kedd - 15:41:40     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

Figyelem, a cikk elavult információkat tartalmazhat! Kérjük, mindig a legfrissebb tartalmakat vegyék figyelembe!

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2015 novemberétől négy hetente hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is végzi a szelektív hulladékok elszállítását. Egyben tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a sárga fedelű szelektív hulladékgyűjtő edények még átvehetők az ABOKOM Nonprofit Kft. Tamási Áron úti telephelyén. Az új szállítási rendnek megfelelő utcabesorolásokat az alábbiakban tekintheti meg:

HÉTFŐ - 2015. november 23-a, hétfőtől négy hetente hétfői napokon az alábbi utcákból kerül begyűjtésre a szelektív hulladék:Szent Margit út, Tóth Á. út, Bodócs Köz, Piszke út, Szamóca út, Körte út, Mogyoró út, Szilva út, Homok út, Méri I. út, Szolnoki út, Viola út, Illyés Gy. út, Nyírfa út, Mária T. út, Lázár V. út, Kiss E. út, Vécsey K. út, Aulich út, Munkás út, Magtár út, Park út, Béke út, Gárdonyi G. út, Temető út, Könyök út, Gábor Á. út, Névtelen út, Ady E. út, Hermann O. út, Mártírok út, Hold út,  Pál út, Rózsás dűlő, Füzéres dűlő, Szolnoki út, Gazdasági udv., Nép út, Knézich G. út, Bajtárs út, Mónusz I. út, Nyári P. út, Vasút dűlő, Tószegi út, Hunyadi út, Kodály Z. út, Mikes K. út, József A. út, Dembinszky út, Semmelweis út.
 
KEDD - 2015. november 24-e, keddtől négy hetente keddi napokon az alábbi utcákból kerül begyűjtésre a szelektív hulladék: Vasvári P. út, Klapka Gy. út, Bólyai út, Fadrusz út, Liget út, Gergely út, Corvin út, Bajza út, Kossuth L. út, Bezerédy út, Szilágyi D. út, Budai N. A. út, Károly R. út, Kasza út, Lovassy S. út, Haladás út, Esze T. út, József út, Magyar B. út, Lukács út, Katona J. út, Gaál Miklós út, Lenkei út, Kinizsi P. út, Cserép út, Csillag Zs. út, Thököly I. út, Dobó I. út, Toldi M. út, Dugovics T. út, Berzsenyi D. út, Egressy út, Zoltán út, Szabadság út, Árpád út, Zrínyi M. út, Szegfű út, Ibolya út, Koszta J. út, Szeretet út, Nagy L. út, Losonczy út, Damjanich út, Abonyi L. út, Szt. László út, Kazinczy F. út, Nagysándor út, Honvéd út, Prohászka út, Vörösmarty út, Újszászi út, Attila út, Blaskovich út, Vak Bottyán út, Kisfaludy K. út, Darabos dűlő.

SZERDA - 2015. november 25-e, szerdától négy hetente szerdai napokon az alábbi utcákból kerül begyűjtésre a szelektív hulladék: Rózsa út, Világszabadság út, Október 6. út, Hársfa út., Móra F. út, Balassi B. út, Kosztolányi út, Wekerle S. út, Kemény Zs. út, Táborhegydűlő, Kiss Mih. dűlő (tó), Garay J. út, Világosság út, Tinódi út, Kaffka M. út, Deák F. út, Tavasz út, Kossuth tér, Forró E. út, Mária út, Ferenc út, András út, Csokonay M. út, Török I. út, Tomori P. út, Bicskei út, Simonfy út, Lóherés dűlő, Jósika út, Hóvirág út, Bihari J. út, Somogyi I. út, Bem J. út, Jókai út, Köztársaság út, Szelei út, Szemere B. út, Kölcsey F. út, Bercsényi M. út, Török I. út, Dr. Hirn Márton út, Szondi Gy. út, Táncsics M. út, Batthyány L. út, Radák K. út, Antos János út, Szabadságharcos út, Harkányi F. út.

CSÜTÖRTÖK - 2015. november 26-a, csütörtöktől négy hetente csütörtöki napokon az alábbi utcákból kerül begyűjtésre a szelektív hulladék: János út, Kossuth út, Kőrösi Cs. S. út, Szabolcska út, Tompa M. út, Petőfi S. út, Nagykőrösi út, Degré A. út, Eötvös J. út, Imre út, Wesselényi M. út, Tabán út, Dózsa Gy. út, Ráday út, Mikszáth út, Irányi D. út, Cuczor G. út, Munkácsy út, Erkel F. út, Madách I. út, Apponyi A. út, Báthori út, Szilágyi E. út, Arany J. út, Dorottya út, Kálvin út, Péter út, Márk út, Endre út, Antal út, Fűzcser út, Radnóti M. út, Nagykőrösi út, Bicskei út, Bajcsy Zs. út, Ceglédi út, Erzsébet Kirné. út, Szapáry út, Pázmány P. út, Türr I. út, Bocskai út, Széchenyi út, Vasút út, Bethlen út, Luther Márton út, Rákóczi F. út, (Ceglédi út), Buzgány dűlő.

PÉNTEK - 2015. november 27-e, péntektől négy hetente pénteki napokon az alábbi utcákból kerül begyűjtésre a szelektív hulladék: Jázmin út, Alkotmány út, Újvilág út, Vajda J. út, Függetlenség út, Somogyi Béla út, Jólét út, Hunor út, Csíky G. út, Juhász Gy. út, Tamási Á. út, Szövetkezet út, Kapisztrán J. út, Móricz Zs. út, Néphadsereg út, Sashalom dűlő, 4-es számú főút, Baross G. út, Mátyás Kir. út,Téglagyár út, Kécskei út, Vasút út, Bartók B. út, Székely B. út, Reform út, Tulipán út, Alkotás út.

Kérdéseikkel, problémáikkal kapcsolatban keressék bizalommal ügyfélszolgálatainkat!
Abony – Információs pont
2740 Abony, Buzgány dűlő 20.
Tel:(+36 20) 940-8222 
Email: hulladek.szolnok@nhsz.hu
Web: www.nhszszolnok.hu

Az NHSZ lakossági tájékoztatója teljes terjedelmében ide kattintva tekinthető meg.

Darányi Erika
Abony Város Önkormányzata