Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2015 december 09 szerda - 12:39:13     Egyesületi hírek      Hozzászólás0

A Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa 1987. évben döntött úgy, hogy legyen véradók napja. Ezzel lehetőséget adott a véradók társadalmi megbecsülésének és annak intézményes kifejezésére. Így Magyarországon 1988 évtől ünneplik – immár 67. alkalommal – azokat, akik életet mentenek. A Magyar Vöröskereszt ceglédi szervezete, és a Városunk Fejlődéséért Egyesület ebben az évben december 2. napjára szervezte az abonyi véradó napot a Kultúra Házában. Az ünnepségen részt vett Túriné Tóth Csilla a ceglédi szervezet területi vezetője, Dienes Rita területi munkatárs, Varga Sándorné a Városunk Fejlődéséért Egyesület Elnöke, az abonyi véradók. A megjelenteket Pető Istvánné, mint a vöröskereszt abonyi képviselője, az Egyesület Elnökhelyettese köszöntötte. Ezt követően verset mondott Törőcsik Fanni, a Somogyi iskola  7. osztályos  tanulója. Ünnepi köszöntőt mondott Varga Sándorné, az Egyesület Elnöke. A véradó ünnepségen átadták a kitüntetéseket a többszörös véradók részére. 

Tízszeres véradók: Magyar Julianna, Gócsa Zsuzsanna, Mucsi Tibor, Nagyné Imre Krisztina, Zsemlye József. 
Huszonötszörös véradók: Gönczöl Ferenc, Pető Józsefné
Negyvenszeres véradók: Csizmadia István, Egedi Ferencné, Tóth Mihály, Györfi Tibor Róbert   
Ötvenszeres véradók: Ábraháminé Herédi Zsuzsanna, Jáger Istvánné, Dobozi László, Varga Tibor.   
Hatvanszoros véradó: Bárányné Sárközi Margit   
Nyolcvanszoros véradó: Komáromi László   
Százszoros véradó: Andrási István   

A véradó ünnepséget támogatták: Abony Város Önkormányzata, Egedi Gábor, Abonett Kft., Mucsi Ker. Kft., Donkó Károly fazekas mester, Kultúra Háza Igazgatója és dolgozói, egészségügyi dolgozók, aktivisták.
 
A galéria a fotóra kattintva megtekinthető! (Fotó: Szilágyi Tamás)
 
Varga Sándorné egyesületi elnök köszöntő beszéde az Olvasd tovább gombra kattintva olvasható el.

Nagy Tisztelettel köszöntöm a véradók napja alkalmából rendezett ünnepségen valamennyi résztvevőt!
 
Aki önzetlenül vérét adja embertársainak, az mindent tud a szolidaritásról. Aki vérét adja, az saját magát adja teljesen, hálát és köszönetet nem várva Aki vért ad. Az életet ad, mert ismeri az élet örömét és fonákját egyaránt.
 
Tisztelt Jelenlévők!   
 
A Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa 1987 évben határozott úgy, hogy legyen véradók napja, így adjon lehetőséget a véradók társadalmi megbecsülésének intézményes kifejezésére. Így Magyarországon 1988 évtől ünneplik,- így már a 61. alkalommal- azokat akik életet mentenek. Rendszeres véradónak számit az, aki legalább 25 alkalommal segített vérével, amely olyan felbecsülhetetlen adomány, amely a gyógyító és életmentő munkában nélkülözhetetlen. Minden véradó példája az összetartásnak, segítőkészségnek, egymás tiszteletének és elfogadásának. A véradók napja, és köszöntése különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe, ami így az adventi időszakban, Karácsony előtt nagyon is aktuális.
 
Az önkéntes véradók évenkénti köszöntése főhajtás és tisztelet mindazok előtt, akik önzetlen tettükkel, ellenszolgáltatás nélkül emberek életét mentik meg, sokak egészségét adják vissza. Sokszor Ők, Ti jelentitek az utolsó reménységet, az életveszélyben lévő embertársak számára.   A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik, abban hogy a vérre bármikor és bárkinek szüksége lehet, és az életét jelentheti. Ebben a modern korban is óriási fontossága van az emberi vérnek, hiszen ez semmi mással nem helyettesíthető. Így, igenis méltatni kell a véradók elismerését, társadalmi megbecsülését. 
 
Köszönet Önöknek, Nektek, akik itt Abonyban a véradással, ebben az elanyagiasodott világban is a humánum, a szolidaritás legszebb példáját mutatjátok meg. A Városunk Fejlődéséért Egyesület, mint civil szervezet továbbra is segíti, és támogatja a Magyar Vöröskereszt ceglédi szervezetének munkáját a véradás szervezésében. 
 
Az Egyesületünk és a magam nevében is kívánok Áldott, Békés, Boldog Ünnepeket.  
 
Varga Sándorné                                                                                    
Egyesület Elnöke