Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2010 január 11 hétfő - 11:14:58     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

Abony Város Polgármesteri Hivatala

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Abony Város Polgármesteri Hivatala
Gazdasági Osztály

Gazdasági ügyintéző
munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
                           
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Pest megye, 2740 Abony, Kossuth tér 1.

A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: A 9/1995.(II.3.) Korm. rendelet szerinti II/2. gazdálkodással kapcsolatos feladatok.

Ellátandó feladatok: A gazdasági osztály tartósan távollévő vezetőjének helyettesítése is feladatát képezi.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Gazdasági Osztály feladatellátása szerint.

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

 Pályázati feltételek:

§         Magyar állampolgárság,
§         Cselekvőképesség,
§         Büntetlen előélet,
§         Főiskola, Egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, §         önkormányzati költségvetésben szerzett tapasztalat előnyt jelent - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, §         Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
§         3 hó napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló irat másolata, felsőfokú közigazgatási versenyvizsga, vagy versenyvizsga alóli mentesség igazolása
 
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2010. február 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. január 25.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovács Teodóra nyújt, a 06-53/360-135/115 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
§         Postai úton, a pályázatnak a Abony Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (2740 Abony, Kossuth tér 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 001/7432/2009, valamint a munkakör megnevezését: Gazdasági ügyintéző.
§        
Személyesen: Kovács Teodóra osztályvezető, Pest megye, 2740 ABony, Kossuth tér 1. ügyfélfogadási időben.

§         Postai úton, a pályázatnak a Abony Város Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (2740 Abony, Kossuth tér 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 001/7432/2009, valamint a munkakör megnevezését: Gazdasági ügyintéző. A pályázat elbírálásának határideje: 2010. január 29.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
§        
Abony Város honlapja - 2010. január 5.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés 6 hónap próbaidő kikötésével határozatlan időre jön létre.