Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2017 március 14 kedd - 18:40:17     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

abonyi_karitasz_adomany_abony_abony.hu_2017.jpgRIPORT * Van Abonyban egy közösség, egy hely, ahol egymásnak adják a kilincset a helybéliek. A Klapka György utcában található a Karitász Abonyi Csoportjának székhelye, amit a tagok egymás között csak „butiknak” hívnak. Hétfő van. Ez az a nap, amikor kinyit a „Karitász Butik”, és mindenki kedvére válogathat a ruhák között, de ekkor várják a lakossági felajánlásokat is. Új adomány érkezett, ezúttal puding és felvágott formájában. Ebből most a nagycsaládosok kapnak, jönnek is érte szép sorjában. (a főképen Besnyi Judit Karitász tag az átadás pillanatában.) A legbelső szobák telítve vannak ruhákkal, a karitászosok ezeket rendezgetik, beszélgetünk.
 
- Jó, ha az ember tud másokon segíteni, de egymást is támogatjuk. Magunkon is segítünk. Jól esik egy kicsit az otthoni létből kikapcsolódni - mondják szinte egyszerre. - A Kati doktornőt (Dr. Tóth Katalin) mindenki ismeri, és nagyon szeretik Abonyban. Állandóan megálltam vele beszélgetni, és egyszer megkérdezte, hogy van-e kedvem csatlakozni a Karitászhoz. Ez úgy 8-9 évvel ezelőtt történt - emlékezik vissza Varga Istvánné Anikó.

- Valahogy én is így kerültem ide. Mindig vittem az unokákat a biciklin, elöl hátul, és megjegyezte, hogy „Ilyen nagymama kellene a Karitászhoz, aki a gyerekeket hozza-viszi.” Látta, hogy jól megvagyok velük. Így kezdődött a táboroztatás. Előtte persze sokat töprengtem rajta, hogy csatlakozzam-e és a családom is kérdezte, hogy miért nem megyek? Biztosan nagyon jó lesz. És tényleg igazuk lett, nagyon jó ezt csinálni, bár én inkább a háttérben szeretek maradni - osztja meg gondolatait Tímár Lászlóné Ilona, miközben a ruhákat válogatja.
 
Tímár Lászlóné: "Olyan jó másokon segíteni..."
 
- Kezdetben sokan csatlakoztak hozzánk, ám nem gondolták végig, hogy ez mivel jár pontosan. Végül sokan lemorzsolódtak, mert azt hitték, ha van kedvük jönnek, ha nem, az sem baj. Úgy tudjuk a programokat megszervezni, ha van segítség. Aki csak egy évben egyszer ér rá, olyan mintha nem is lenne - ékeli közbe Vargáné Anikó.
 
Feladat, program pedig van bőven, sokszor alig győzik.
- Ilyen többek között a bálok szervezése, a „butik” működtetése, az adományosztások, a rendezvények, elsőáldozás, korábban a táboroztatás. A feladatokat megosztjuk egymás között. Most nagyjából 25-en vagyunk, a butikban pedig 10-11 fő segít változó részvétellel - magyarázza Flammer Istvánné Vera.
 
- Olyan jól esik, hogy amikor szervezzük az idősek karácsonyát, jönnek az idősek és megköszönik, hogy gondoltunk rájuk - teszi hozzá Tímárné Ilona. - Vad idegen emberek átölelik az embert, megpuszilgatják, és majdnem folyik a könny a szemükből, annyira boldogok, mert segítünk nekik - egészíti ki Varga Istvánné Anikó.
 
Csizmadia Mihályné: Évente több alkalommal "szeretetvendégségre" invitáljuk az időseket
 
A Karitász Abonyi Csoportja már több mint 10 éve működik településünkön. Olyan önkéntes abonyi emberekből, főleg nőkből áll - háttérben a férjek, barátok támogatásával -, akik idejüket és energiájukat nem kímélve próbálnak segíteni a nehéz helyzetben lévő családoknak, de az idősekről, egyedül élőkről és a betegekről sem feledkeznek meg. Sokan fordulnak hozzájuk segítségért, olyanok is, akik valójában nem szorulnak rá, de arra is van példa, hogy a nélkülöző családok nem kérnek támogatást, mert szégyellik helyzetüket. A lakosság is jelzi, ha valakik nagyon szegény körülmények között élnek. Sajnos ma már nagyon sok a rászoruló, az Abonyi Karitász pedig segít, ha tud, ha van rá módja a bálokból befolyt bevételekből vagy a "butikba" érkezett adományokból. Pénzt sohasem adnak senkinek, a juttatás mindig természetbeli. Hogy valójában ki az igazán rászoruló, még nekik sem mindig könnyű megállapítani. 
 
- A doktornő mindenkit nagyon jól ismer, és a védőnők is, és persze a Vera, ő nagyon jól fel tudja térképezni ezeket a dolgokat. Az iskolából is kapunk információkat - avat be a részletekbe Varga Istvánné.
 
Szarvasi kirándulással ünnepeltek a Karitász tíz éves születésnapját
 
Novembertől január végéig 60 családnak szállíttattak tüzelőt, amely felemésztette a szilveszteri bál teljes bevételét.
 
- Futótűzként terjedt a tűzifaosztás híre. Ha kapott valaki az egyik utcában, jött a többi utcabeli is - állítja Flammerné Vera. - Általában tudjuk, hogy ki szorul rá igazán a segítségre. Viszont nem tudunk kimenni mindenhová ellenőrizni. Sajnos olyan eset is történt, hogy valaki feltette a netre árulni az adományt, amit kapott, és Boci vagy Milka csokit szeretett volna kapni érte. Természetesen előnyt élveznek azok, akiknek pici gyerekük van. A január nagyon sűrű volt a tűzifaosztás miatt, mert kemény telünk volt. A férjem azt mondta otthon, hogy ne úgy vegyem fel a telefont, hogy Flammer lakás, hanem hogy Tüzép (mosolyog). Könnyebben és gyorsabban tudunk segíteni, ezért fordul mindenki hozzánk. De meg kell tanulni időközönként nemet mondani, mert sajnos nem tudunk mindig mindenkin segíteni - részletezi.
 
Tavaly 19 embernek váltották ki a gyógyszerét, amely több mint 100.000 Ft értéket képviselt. 49 család kapott élelmiszercsomagot a „butikba” befolyt adományokból, és ez csak néhány tétel a rengeteg támogatási forma közül.
 
Flammerné Vera éppen a nyilvántartást vezeti, amelyből pontosan látható, hogy kik és milyen támogatásban részesültek. Közben azt is megtudom tőle, hogy az általuk nyújtott segítség egyre sokrétűbb:
 
- Tavaly útiköltséget, gázszámlát, vízdíjat is fizettünk, hozzájárultunk a beiskolázáshoz. Olyan családoknak segítettünk 5000,-Ft-os utalvánnyal, ahol első osztályt kezdett a gyerek. Ezeket a helyi papírboltokban vásárolhatták le, így őket is támogattuk. Akik a butikból ruhát visznek el, jelképes adományt szoktak adni, amit visszaforgatunk, így további rászorulókon tudunk segíteni. Rendszeresen érkeznek lejárathoz közeli élelmiszeradományok. Most 133 karton pudingot és 4 láda felvágottat osztunk szét 75 nagycsaládosnak. Próbáljuk úgy szervezni, hogy mindenkinek jusson egy kevés. Nem szentírás, hogy ki kap, ki nem. Van olyan asszony, akinek beteg a gyereke, és csak pépeset ehet. Neki is nagyon jól jön ez a kis segítség.
 
Flammer Istvánné: "Próbáljuk úgy szervezni, hogy mindenkinek jusson segítség..."
 
Az ünnepek előtt 100 csomagot állítottak össze, amelyekben tartós élelmiszerek voltak, de sok-sok ruhát is szétosztottak. Évente három bált szerveznek, és az októberi adja ezeknek a csomagoknak a fedezetét. Karácsony előtt az Abonyi Kézilabda Club, a Fidesz-KDNP Abonyi Szervezete és a Csontos Patika is gyűjtött. Ezek kiutalásában is nagy szerepet játszott a Karitász. Nem mindig ugyanazok az emberek kapnak segítséget, ez állandóan forog, hogy minél több családon tudjanak segíteni. A bevételekből jut egy kicsi a gyerekek táboroztatására is.
 
- Tavaly a Balatonon, Salgóbányán és Nyáregyházán voltak nyaralni a gyerekek, a legjobb angolosok pedig Kóspallagra mehettek el. Nyáregyházán például a templom közösségi részében volt nekik játszóház, lovaskocsikáztak és számtalan program várta őket. Az utazás és a tábor költségeit fedezzük, így próbálunk nekik örömet szerezni - kapcsolódik be a beszélgetésbe Újszászi Lászlóné Zsuzsi és Besnyi Judit.
 
Az Abonyi Karitász vezetője, Dr. Tóth Katalin a 102 éves Egedi Józsi bácsival az Idősek Világnapján 
 
Bár megszámlálhatatlan módon támogatja az Abonyi Karitász a nehéz helyzetben lévőket, de a keret sajnos véges. Néha nemet kell mondaniuk, még ha az olykor nagyon nehéz is.
 
Az Abonyi Karitász tagjai áldozatos munkájuk elismeréseként 2014-ben Abonyiak Abonyért díjat is kaptak, nem véletlenül, hiszen Abony város megbecsült tagjai, akiknek valamennyien köszönettel tartozunk. Ők pedig név szerint a következők: Dr. Tóth Katalin, Acsai Gézáné, Antalné Nagy Magdolna, Bató Pálné, Bende Jánosné, Besnyi Judit, Czagány Istvánné, Csizmadia Mihályné, dr. Retkes Lajosné, Flammer Istvánné, Horváth Béláné, Kiss Katalin, Kozmáné Baranyai Éva, Kozmáné Földi Zsuzsanna, Kökény Mihályné, Molnár Sándorné, Nagyné Csicsely Ildikó, Pintér Lászlóné, Puchnyák Krisztina, Sarkadi Józsefné, Szabó Józsefné, Tímár Lászlóné, Tóth Mária, Tóthné Brindzik Rita, Újszászi Lászlóné, Varga Istvánné, Vida Sándorné.
 
Abony Város Önkormányzata nevében köszönetünket fejezzük ki az Abonyi Karitász Csoport tagjainak önzetlen munkájukért.
 
Riport: Darányi Erika
Abony.hu fotók: Szilágyi Tamás és Darányi Erika
 
A Karitász abonyi csoportjának felhívása

Tisztelt Abonyiak!

Hamarosan itt a Húsvét. Csoportunk minél több rászoruló családnak, idős embernek szeretné ezt az ünnepet szebbé, boldogabbá tenni.   Tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy adományozzanak az ilyen nehéz élethelyzetbe került családok számára tartós élelmiszereket, édességet. Nem kérünk sokat, csak mindenkitől 1 valamit: 1 kg-ot, 1 csomaggal, 1 darabot, 1 üveggel, 1 szálat, 1 dobozzal, 1 zacskóval…   Adományaikat 
• március 19-26. között a templomban, a Szent József oltárnál helyezhetik el,
• március 28-április 1. között délelőtt 9-11 óráig, pénteken délután 15-17 óráig várjuk Önöket a Kultúra Háza épületében.

Együttérzésüket, jólelkűségüket, adományaikat a rászorulók nevében is köszönjük!

A Karitász abonyi csoportjának tagjai

Kapcsolódó hírek:


A karitász munka nem látványos, hanem egy abszolút háttérmunka, ami hiányozna, ha nem működne. Karitász csoportunk számon tartja és folyamatosan térképezi fel a környéken lakó idős, beteg vagy szegény sorsú családjait és az egyedülálló, támaszra szorulókat felekezeti különbség nélkül. Tovább olvasom -->