Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 március 19 kedd - 11:57:44     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

   Az elmúlt időszakban jelentősen megszaporodott a szabadtéri tűzesetek száma Abonyban. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy a tűzesetek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza.

   Az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhetőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival. A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtható. Ha valaki a kertjében úgy éget zöldhulladékot, hogy azt nem engedélyezi önkormányzati rendelet, vagy nem a rendeletben meghatározott időben végzi, az 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedő bírságra számíthat. Aki engedély nélkül éget külterületen, az 50 ezer forinttól fél millió forintig terjedő bírságra számíthat. Ha az égetés során akkora tűz keletkezik, ami miatt a tűzoltóknak be kell avatkoznia, 20 ezer forinttól 3 millió forintig is terjedhet a bírság.

Az égetésre vonatkozó szabályokat Abony Város Önkormányzatának a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, és a település tisztaságáról szóló 14/2018.(III.12.) önkormányzati rendelete szabályozza:

III. fejezet Levegőtisztaság - védelem 
7. Hulladékok égetése

13. § (1) Avar és kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással, ha ez nem lehetséges, engedéllyel rendelkező lerakóhelyre történő elszállításával kell gondoskodni. (2) A lakosság egészségének és a levegő tisztaságának védelme érdekében az avar és kerti hulladék nyílt téri égetése csak a legvégső esetben - vírusos, baktériumos, gombás vagy egyéb fertőzéskor - kerülhet sor. Égetés csak szeptember 15. és május 15. között, megfelelő légköri viszonyok esetén, keddi és pénteki munkanapokon 8:00-18:00 és szombati napokon 14.00- 18.00 óra között időszakban lehet.

14. § (1) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakóhelyen szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. 
(2) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (pl. PVC, veszélyes hulladék). (3) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. 
(4) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani. 
(5) A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. 
(6) A hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól a rendelet nem ad felmentést.   

15. § Égetésre, fűtés céljára az alábbi anyagok használata tilos: PVC, kábel, műanyag alapanyagú ruhanemű, műanyag palack, fáradt olaj, gumi, festék.

8. Mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék égetése   

16. § (1) A mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással, ha ez nem lehetséges, engedéllyel rendelkező lerakóhelyre történő elszállításával kell gondoskodni. 
(2) Külterületen, ha a mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék más ártalmatlanítására nincs lehetőség, azt nyílt téri égetéssel megsemmisíteni csak szeptember 15. és május 15. között lehet. 
(3) Égetni csak megfelelően kialakított helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon, a tűzvédelmi előírásokat betartva, keddi és pénteki munkanapokon 8.00- 18.00 óra között lehet. Szeles időben, és az erdőszéltől számított 200 méteren belül égetni tilos. 
(4) Az égetendő mezőgazdasági növényi hulladék kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (műanyag, gumi, vegyszer, festék illetve ezek maradékai) nem tartalmazhat.  

V. Fejezet 
Rendelkezések ellenőrzése és betartatása   

25. § (1) Az e rendeletben foglalt előírások be nem tartására vonatkozó lakossági bejelentéseket a Polgármesteri Hivatal Titkárságán lehet megtenni. A bejelentéseket elektronikus úton is meg lehet tenni az abony@abony.hu címen.   

Abony, 2019. március 19.   
 
Abony Város Önkormányzata