Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Helyi Választási Bizottság határozatai

Megüresedett kompenzációs listás képviselői hely betöltéséről

A kompenzációs listás mandátumok kiosztásáról

08. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

07. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

06. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

05. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

04. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

03. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

02. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

01. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselő választás eredményének megállapítása

Polgármester-választás eredményének megállapítása
 
Települési Roma nemzetiségi képviselők választási eredménye

Czagány Zsolt 59/2019.(XI.17.) sz. határozatban megfogalmazott törvényi kötelezettség megszegése miatti helyesbítés tárgyában

Fehér Endre 13/2019.(VIII.27) sz. határozatban névelírás tárgyában

Nemzetiségi képviselőjelöltek szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

08. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

07. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

06. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

05. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

04. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

03. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

02. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

01. sz. választókerület szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában

Polgármester jelöltek szavazólap adattartamának jóváhagyása tárgyában
 
Czagány Zsolt az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Krupincza János az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Mészáros László János az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Járdány Vanda az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Korbély Csabáné az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Kókai-Dudunszky Anna Mónika az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Kovács László az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

Pető Zsolt az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabható bírság tárgyában

A kompenzációs listák sorsolásra jelöltek sorsolása tárgyában
 
A Magyar Szocialista Párt jelölő szervezet közös kompenzációs lista nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Roma nemzetiségi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
8.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
7.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
6.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
5.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
4.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
3.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
2.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
1.sz. választókerületi jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
Polgármester jelöltek sorsolás útján meghatározott sorrendje
 
Samu-Erdélyi Erzsébet roma nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Teleki Péter roma nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezet közös kompenzációs lista nyilvántartartásba vétele tárgyában
 
Guti Tivadar  polgármester jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Guti Tivadar egyéni (07.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Gulykáné Gál Erzsébet egyéni (06.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Antal-Láng Edina egyéni (07.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Magyar László Balázs egyéni (08.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Sulyok Istvánné egyéni (07.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Koroknai Lászlóné egyéni (06.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Győrfi Tibor Lászlóné egyéni (05.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Mészáros Erzsébet egyéni (04.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Habony István egyéni (03.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Magyar Tiborné egyéni (02.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Komáromi Tibor egyéni (01.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt jelölő szervezet közös kompenzációs lista nyilvántartásba vétele tárgyában

Raffai László roma nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Raffai László roma nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Raffael Jánosné roma nemzetiségi önkormányzati jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Csányi Tibor Józsefné a Helyi Választási Bizottság Elnök helyettesének megválasztásáról
 
Deák Sándor a Helyi Választási Bizottság Elnökének megválasztásáról

Dévainé Kazinczy Sára polgármester jelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Bubelka József egyéni (08.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Retkes Mária egyéni (07.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Dobozi László egyéni (06.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Szűcs Sándor egyéni (05.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Fehér Endre egyéni (04.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Vincze Antal egyéni (03.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Dr. Balangó László egyéni (02.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Dr. Lencse Gréta egyéni (01.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Pető Zsolt polgármester jelölt nyilvántartása vétele tárgyában

Dr. Egedy Zsolt Mihály egyéni (08.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Czagány Zsolt egyéni (07.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Krupincza János egyéni (06.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Mészáros László János egyéni (05.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Járdány Vanda egyéni (04.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Korbély Csabáné egyéni (03.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában
 
Kókai-Dudinszky Anna Mónika egyéni (02.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában

Kovács László egyéni (01.) választókerületi képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában