Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Területi védőnői ellátás

 
Elérhetőség:
Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet
2740 Abony, Újszászi út 21-23.
Telefonszám: 53/ 655-874, 53/655-145
Email: vedonok@abony.hu   

I.számú védőnői körzet - Tamasi Boglárka – 30/702 3985 
II.számú védőnői körzet – Kovácsné Zsámba Emese – 70/658 2948 
III.számú védőnői körzet – Ábel Sándor Lászlóné – 70/658 2881 
IV.számú védőnői körzet – Angyal-Varga Melinda – 70/658 2874 
V.számú védőnői körzet – Eszlári Katalin – 70/658 2946   

Várandós tanácsadás:

I. számú védőnői körzet: szerda: 8.00-10.00 óráig
II. számú védőnői körzet: csütörtök: 14.00-16.00 óráig
III. számú védőnői körzet: kedd: 8.00-10.00 óráig
IV. számú védőnői körzet: kedd: 10.00-12.00 óráig
V. számú védőnői körzet: szerda: 10.00-12.00 óráig

Csecsemő tanácsadás:

I. számú védőnői körzet: csütörtök: 8.00-10.00 óráig
II. számú védőnői körzet: szerda:15.00-17.00 óráig
III. számú védőnői körzet: szerda: 13.00-15.00 óráig
IV. számú védőnői körzet: péntek: 10.00-12.00 óráig
V. számú védőnői körzet:péntek: 8.00-10.00 óráig

UTCAJEGYZÉK VÉDŐNŐI KÖRZETENKÉNT

I. körzet 

védőnő: Tamasi Boglárka   
Tel: 53/655-874, 53/655-145 

Tanácsadás:

Csecsemő tanácsadás: csütörtök 8.00 – 10.00       
Várandós tanácsadás: szerda 8.00 – 10.00  

Utcajegyzék:

1. Radák K. u.- páros oldal 
2. Szabadságharcos u. 
3. Antos J. u. 
4. Harkányi Frigyes u 
5. Október 6 u. 
6. Világszabadság u. 
7. Hársfa u. 
8. Batthyány út  
9. Szelei út  
10. Erkel F.u.
11. Munkácsy M. u
12. Erzsébet Királyné u.
13. Bercsényi u.
14. Forró Elek u.
15. Kölcsey u.
16. Szondi Gy. u.
17. Garay u.
18. Világosság u.
19. Szemere Bertalan u
20. Tinódi u
21. Kaffka M.u.
22. Dr. Hirn M. u.
23. Török I. u.
24. Bicskei u.
25. Bajcsy Zs. u.
26. Mária u.
27. Ferenc u.
28. András u.
29. Csokonai u.
30. Tomori u
31. Jósika u.
32. Simonffy K. u.
33. Hóvirág u.
34. Somogyi Imre u.
35. Bem J. u.
36. Bihari J. u.
37. Temető dűlő –
38. Kisbalaton dűlő
39. Hegyes dűlő
40. Serkeszék dűlő
41. Tótgyurkaszék dűlő
42. Belsőerdő dűlő
43. Csordakút

II. körzet

Védőnő: Kovácsné Zsámba Emese 
Tel.: 53/655-145, 53/655-874

Tanácsadás: 

Csecsemő tanácsadás: szerda 15.00 – 17.00        
várandós tanácsadás: csütörtök 14.00 – 16.00

Utcajegyzék:

Újszászi út
Cserép u.
Lenkey u.
Kinizsi u.
Katona J. u.
Gaál M. u.
Thököly u.
Dobó u.
Toldi u.
Dugonics u.
Csillag Zs.
Zoltán u.
Berzsenyi D. u.
Egressy u.
Vak Bottyán u.
Kossuth - Tér
Köztársaság u.
Apponyi u.
Radák K. páratlan oldal
Árpád u.
Szabadság u.
Kisfaludy u.
Zrinyi M. u.
Szeretet u.
Batthyány u. vége
Móra F. u.
Balassi B. u.
Wekerle S. u.
Kosztolányi D. u.
Kemény Zs. U.
Táncsics M. u.
Táborhegy dűlő
Darabos dűlő
Piócás dűlő
Lukács u.
Koszta u.
Ibolya u.
Szegfű u.
Blaskovics u.
Attila u.
Magyar B.

III. körzet

Védőnő: Ábel Sándorné
Tel.: 53/655-145, 53/655-874 

Tanácsadás:

Csecsemő tanácsadás: szerda 13.00 – 15.00
várandós tanácsadás: kedd 8.00 – 10.00

Utcajegyzék:

Sashalom dűlő
Rózsás dűlő
Károly R. út
Nagy Lajos utca
Budai Nagy Antal utca
Szilágyi Dezső utca
Abonyi Lajos utca
Szent László utca
Bezerédi utca
Bajza utca
Kossuth Lajos út
Gergely út
Corvin út
Kazinczy Ferenc út
Damjanich út
Nagysándor József út
Losonczy út
Lázár Vilmos út
Aulich út
Magtár út
Munkás út
Park út
Kiss Ernő út
Vécsey út
József A.út
Mária T. út –
Mikes K. út
Illyés Gy. út
Hold út
Dembinszky út
Nyírfa út
Méri út
Viola út
Piszke
Szamóca
Mogyoró
Szilva
Szőlő
Körte

IV. körzet:

Védőnő: Angyal-Varga Melinda
Tel: 53/655-874, 53/655-145

Tanácsadás:

Csecsemő tanácsadás: péntek 8.00 – 10.00 
várandós tanácsadás: kedd 10.00 – 12.00

Utcajegyzék:

Szolnoki út
Szt. Margit u.
Tóth Árpád u.
Béke u.
Gárdonyi G. u.
Temető u.
Nép u.
Bajtárs u.
Knézich K. u.
Mónusz Illés u.
Homok u.
Bodócs - Köz
Nyári P. u.
Mártírok u.
Hermann Ottó u.
Semmelweis u.
Gábor Áron u.
Ady Endre u.
Gárdonyi Géza u.
Névtelen u.
Kodály Zoltán u.
Könyök u.
Tószegi út
Vasút Dűlő
Dohányos Dűlő
Füzesér Dűlő u.
Deák Ferenc u.
Pál u.
Jókai Mór u.
Kálvin János u.
Arany János u.
Dorottya u.
Luther Márton u.
Hunyadi János u.
Csiky Gergely u.
Rózsa u.
Hunor u.
Vajda János u.
Jólét u.
Reform u.
Székely Bertalan u.
Alkotás u.
Újvilág u.
Alkotmány u.
Jázmin u.
Tulipán u.
Vasút út

V. körzet:

Védőnő: Eszlári Katalin
Tel.: 53/655-145, 53/655-874

Tanácsadás:

Csecsemő tanácsadás: péntek 8.00 – 10.00
várandós tanácsadás: szerda 10.00 – 12.00

Utcajegyzék:

Kécskei
Függetlenség u.
Somogyi Béla
Bartók Béla u.
Kapisztrán u.
Móricz Zsigmond u.
Akácos u.
Szövetkezet u.
Tamási Áron u.
Juhász Gyula u.
Téglagyár út
Mátyás király u.
Rákóczi Ferenc u.
Antal u.
Endre u.
Márk u.
János u.
Péter u.
Bethlen Gábor u.
Tompa Mihály u.
Petőfi Sándor u.
Kossuth Ferenc u.
Bocskai u.
Nagykőrösi u.
Szilágyi Erzsébet u.
Dózsa György u.
Ráday u.
Mikszáth Kálmán u.
Széchenyi u.
Degré
Eötvös u.
Czuczor Gergely u.
Irányi Dániel u.
Szapáry út
Radnóti Miklós u.
Pázmány Péter u.
Türr István u.
Ceglédi út
Buzgány dűlő
Lóherés dűlő
Kerektó dűlő
Kospart dűlő
Wesselényi Miklós u.
Tabán u.
Imre u.
Baross G u.
Tavasz u.
Vasvári u.
Klapka u.
Bólyai u.
Liget u.
Vörösmarty u.
Fadrusz u.
Honvéd u.
József u.
Prohászka u.
Kasza u.
Lovassy u.
Haladás u.
Esze T. u.
 
ISKOLAEGÉSZSÉGÜGY


Győri Enikő-ifjúsági védőnő
- Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola – Dr. Homoki Ildikó
- Kinizsi Pál Gimnázium – Dr. Imreh Zsuzsanna Irén

Telephely-orvosi rendelő helye: 2740 Abony, Kálvin János út 11.
Elérhetőség: 30/277 7965
Helyettes: Csizmadia Margit-ifjúsági védőnő

Fogadóóra:

Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolában
Hétfő: 8.00-11.00 óráig
Szerda: 8.00-11.00 óráig

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskolában:
Kedd: 8.00-11.00 óráig
Csizmadia Margit-ifjúsági védőnő
- Montágh Imre Imre Általános Iskola – Dr. Imreh Zsuzsanna Irén
- Somogyi Imre Általános Iskola – Dr. Tóth Katalin

Telephely-orvosi rendelő helye: 2740 Abony, Szelei út 1.
Elérhetőség: 70/658 2899
Helyettes: Győri Enikő-ifjúsági védőnő

Fogadóóra:

Somogyi Imre Általános Iskolában:
Hétfő: 8.00 - 9.00 óráig és 11.00-13.00 óráig - önálló gyermek és ifjúsági tanácsadás
Szerda: 11.00-13.00 óráig - önálló gyermek és ifjúsági tanácsadás
Csütörtök: 8.00-12.00 óráig - önálló gyermek és ifjúsági tanácsadásHétfő: 9.00-11.00 - gyermek és ifjúsági tanácsadás orvossal
Szerda: 8.00-11.00 óráig gyermek és ifjúsági tanácsadás orvossal

Fogadóóra szülőknek:

Hétfő: 13.00-15.00 óráig

Egészségfejlesztő foglalkozások:
Péntek: 8.00-12.00 óráig

Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Intézményben:
Kedd: 8.00-11.00 óráig – önálló gyermek és ifjúsági tanácsadás
Kedd: 11.00-12.00 óráig – gyermek és ifjúsági tanácsadás orvossal

ISKOLA- ÉS IFJÚSÁG-EGÉSZSÉGÜGYI ORVOSI ELLÁTÁS

Dr. Tóth Katalin - Somogyi Imre Általános Iskola
Dr. Homoki Ildikó- Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Dr. Imreh Zsuzsanna Irén - Kinizsi Pál Gimnázium, Montágh Imre Imre Általános Iskola Óvoda EGYMI, Pingvines Óvoda és Bölcsőde, Gyöngyszemek Óvoda