Hír: Kitettek magukért erőemelőink az idei Csárdaszállás kupán is
(Kategória: Sporthírek)
Küldte: Sajtóreferens
2015 március 16 hétfő - 22:08:21


2015. március 14-15. között rendezték meg a XIX. Csárdaszállás Kupát, a női-férfi fekvenyomó és erőemelő versenyt. Az Erzsébet Sport Klub - RAW POWER TEAM ABONY – csapata ismét hatalmas erőbedobással készült a versenyre, melyre évről-évre neveznek. A fiúk heti 4-5 alakommal edzenek, hogy a versenyekre ki tudják hozni magukból a maximumot. Sérülés miatt nem indult az idei kupán Kiss Gábor János és Dezső Martin. Új versenyző viszont a csapatban Cimpean Hunor Attila, aki már régóta együtt edz a fiúkkal, de most érezte először úgy, hogy eljutott olyan szintre, hogy megméretesse magát.
 
A képgaléria megtekinthető a képre kattintva. Fotó: Tóth Barbara, Dömők Ádám, Facebook



Kosaras József a kupa után az abony.hu-nak elmondta, hogy az idei már a harmadik Csárdaszállási kupa volt, melyen elindultak, és egyre jobb teljesítményt tudnak produkálni. Bár kicsit szétszóródtak amiatt, hogy két napos lett a verseny, így nem tudtak annyira segíteni egymásnak, mint máskor.
- Idén részt vett a versenyen az általam az ország egyik legerősebbnek tartott versenyzője, Nádasi Roland is, akivel nagy harcot vívtunk az első helyért. Hiányérzetem abból fakadt, hogy Lipták Krisztián távolmaradt a kupáról, aki szintén szenzációs eredményekre képes. Viszont oda kell figyelnem, mert a Kovács Zoli kezd felnőni… Sajnos Kiss Gabi nem tudott indulni a deréksérülése miatt, de olyan bandázst kötött Hunival és Ádámmal, hogy csak néztem… Nekik köszönhető ez az új csúcs. Összességében nagyon jó hangulatú verseny volt, ahol sok új értékes barátot ismerhettünk meg, itthoniakat és Erdélyieket egyaránt. Remélem, hogy az év további részében még jobbak lehetünk, és még több érmet hozhatunk Abonyba – egészítette ki a versenyen szerzett élményeit Józsi.
 
Eredmények:
Kosaras József 90 kg feletti súlycsoportban Raw erőemelésben 1 helyet szerzett 340 kg-os guggolásban, 210 kg-os fekvenyomásban és 300 kg-os felhúzásban. Fekvenyomásban a harmadik helyet szerezte meg, és az abszolút első hely címet is megkapta.
 
Kovács Zoltán szintén 90 kg feletti súlycsoportban, Raw erőmelésben indult, ahol az első helyet vívta ki magának 295 kg-os guggolásban, 170 kg-os fekvenyomásban, és 320 kg-os felhúzásban. Súlycsoportjában a harmadik helyet szerezte meg, abszolút harmadik lett.
 
Dömők Ádám 85 kg-ban indult Raw erőemelésben 200 kg-os guggolásban, 155 kg-os fekvenyomásban és 240 kg-os felhúzásban a harmadik helyre állhatott fel a dobogón.
 
Ungvári Richárd junior 90 feletti súlycsoportban Equipped erőmelésben harmadik helyet szerzett guggolásban 220 kg-val, fekvenyomásban 150 kg-val, felhúzásban pedig 230 kg-val.
 
Kiss Viktor szintén junior 90 feletti súlycsoportban indult, Equipped erőmelésben első lett, fekvenyomásban 155 kg-al, guggolásban 230 kg-ban, felhúzásban pedig 240 kg-ban.
 
Tóth Barbara 44,5 kg-val mérlegelt, Equipped erőemelésben 50 kg-os fekvenyomásban, 27,5 kg-os fekvenyomásban, és 70 kg-os felhúzásban a második helyet szerezte meg súlycsoportjában.
 
Cimpean Hunor Attila 90 kg feletti Raw fekvenyomásban az ötödik helyet érte el 170 kg-al.
 
A fiúk továbbra sem lazsálnak, folytatják a felkészülést a WPC Magyar Bajnokságra, melyet 2015. május 16-17. között rendeznek meg Szerencsen.
 
Gratulálunk a kiváló eredményekhez, eredményes, sérülésmentes felkészülést kívánunk a továbbiakban is!
 
A korábbi, fiúkkal készült interjú IDE KATTINTVA olvasható el.
 
Darányi Erika
 



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.1932 )