2015. március 16-án Horváth József tanító, festőművész születésének 115. évfordulója tiszteletére nyílt időszakos kiállítás a Kultúra Házában, melyre nagyon sok érdeklődő állampolgár összegyűlt. A kiállításon részt vettek a festőművész lányai is. A megnyitó előtt a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola két növendéke műsorát láthatták és hallhatták az érdeklődők. Először Détár Ferenc Bartók Béla zeneszerző művét adta elő klarinéton. Felkészítő tanár: Petruczné Bozsó Klára. Majd Bevíz Fruzsina Szelényi és Szervánszky műveit játszotta hegedűn. Felkészítő tanár: Szekeresné Berta Edit. Zongorán a két produkciónál Nálhi Éva közreműködött.

A kiállítást Korbély Csabáné, az Abonyi Lajos Falumúzeum Baráti Körének elnöke nyitotta meg. Köszöntő szövegében beszélt a festőművészhez kapcsolódó személyes emlékeiről, a művész gyermekkoráról, majd pedagógusi pályájáról és festészetéről is. Megköszönte Szikszay Sándornak a kiállítás megszervezésében vállalt önzetlen munkáját. Beszélt jövőbeli elképzeléseiről is, melyben megfogalmazta, hogy méltó helye lenne egy állandó kiállításnak a többi remek abonyi festőművész műveivel együtt egy felújított abonyi kúriában. A megnyitó után a Művelődési Ház munkatársai vendéglátással kedveskedtek a megjelenteknek.

 

Az eseményről készült galéria a képre kattintva tekinthető meg. Fotó: Borsányi János

Az alábbiakban Korbély Csabáné köszöntő szövege olvasható.

 

„Tisztelt Vendégeink!

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket, akik egybegyűltek, hogy Horváth József tanító, festőművész emléke előtt tisztelegjenek születésének 115. évfordulóján. Különös tisztelettel köszöntöm a jelenlévő családtagokat!

 

Engedjék meg, hogy egy személyes emlékkel kezdjem a kiállítás megnyitóját. A Szelei úti iskolába jártam és emlékeimben él egy szálfatermetű, komoly tanár, aki ugyan nem tanított engem, de valahogy olyan tiszteletet ébresztett bennem már a megjelenése is, amit a mai gyerekek el sem tudnak képzelni. Ő volt Horváth József. Szerencsére azonban még élnek jó néhányan és vannak az itt jelenlévők között olyanok, akik még közelebbről ismerhették Őt a családtagokon kívül, hiszen együtt tanított vele Katona Róza, Bertók Ilona, Huszár Albertné, Györe Istvánné, Magyar Sándorné, Törőcsik Mária, Székely Józsefné, Bedekovics Andorné, Csizmadia Mihályné, Fehér Jánosné, Szalai Lajos és Horváth Terike iskolatitkárként. Ők azok, akiknek közvetlen személyes élményeik vannak Horváth József tanítói munkájával, kapcsolatban.

 

A mai korosztály nagy része azonban nem emlékezhet rá, ezért elevenítsük fel életútját. Horváth József 1900-ban született Abonyban. Polgári iskolai tanulmányait kiválóan végezte, majd ezt követően kiskunfélegyházi Tanítóképzőbe nyert felvételt. Az élet, a háború közbeszólt, hiszen 1918-ban katonai besorozás miatt tanulmányait félbe kellett szakítania. A tanítói oklevelet 1921-ben kaphatta kézhez, és ez év őszétől már Abonyban kezdett tanítani. Ezt a munkát 46 éven át töretlenül végezte, megszámlálhatatlanul sok tanulóban felébresztve a rajz és festészet iránti érdeklődést. Nagyon korán megnyilvánult kiváló rajzkészsége, mely a tanítóképzős évek alatt egyre nyilvánvalóbbá vált. A művészettel kapcsolatos érdeklődését tovább fokozta, hogy megismerkedett Visky János neves állatkép festővel, aki egy időben, Abonyban alkotott.

 

Időközben családot alapított, 5 leánygyermekük született, akik közül hárman ma is élnek és nagy szeretettel kívánok nekik további jó egészséget. A kiállítás kapcsán meglátogattam Éva nénit, aki szívesen mesélt édesapjáról. Az Ő elmondása szerint édesapja szigorú, de nagyon gyermekszerető ember volt, akinek a család mellett mindene a rajz és a festészet volt. Leányai közül is örökölték ezt a tehetséget.

 

Horváth József olyan festő volt, aki nem pénzért, hanem az alkotás szépségéért készítette rajzait, festményeit. Gyakran rajzolta le tanítványait, barátait, nekik ajándékozva a róluk készült portrékat. Rajzolt emlékkönyvekbe is, így megmondani sem lehet, hogy mennyi munkája van magánkézben az ország minden részében. Volt úgy, hogy a náluk dolgozó embert rajzolta le és adta neki oda a fizetség mellé az elkészült alkotást. Nagyon szerette a tájat, utcákat, a határban lévő tanyákat festeni. Felült kerékpárjára, kiment a helyszínre és néhány óra alatt elkészült a remek, élethű kép. Nem műtermi festő volt. Szerette a természetet, szeretett ott alkotni. Csendélet festészete területén is remekművek készültek. Pazar színekkel tudta ábrázolni a tavaszi-nyári virágcsokrokat, de kiválóak a nyár és ősz terményeit bemutató csendéletei is. Ezek megfestéséhez kétféle technikát is alkalmazott: a víz- és olajfestést.

 

Az abonyi amatőrszínjátszók számára gyakran festett díszleteket, melyeket a helytörténetben meglévő képeken még meg lehet csodálni. Portréit külön kell említenem, hiszen azok egy részét többen ismerik. Megrendelésre készültek az Önkormányzat dísztermében látható portrék köztük Dózsa György, József Attila arcképe. A sorozat részeként megfestette az akkori Petőfi Művelődési Házban elhelyezett Petőfi portrét, a zeneiskolában lévő Kodály Zoltán, a Gyulai Iskolában található Ady Endre arcképet. Ezek csak a nagyközönség által ismertebbek. Portréira  a sötét tónus, az élethűség, más festményeire, rajzaira a művészi egyszerűség, belső harmónia jellemző. Nyári szabadságát általában alkotótáborokban töltötte: Szadán, Zebegényben. Itt együtt dolgozhatott más festőkkel, akik révén festői körökben országos elismertséget szerzett magának bravúros festői tudásával. Gyakran szerepelt országos és megyei tárlatokon képeivel. 1933-ban Budapesten a Műcsarnokban tartott Nemzeti Szalon kiállításán két portréját is kiállították.

 

Abonyban is ismerték és szerették pedagógusként és festőként is. Köztiszteletben álló ember volt, aki pedagógusként az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitűntetést tudhatta magáénak, az abonyiak pedig számtalan jelét adták megbecsülésüknek. Horváth József 1970-ben halt meg. Életének és festői munkájának emléket állítva a Tószegi út 6. szám alatti házon, amelyben éltek és egyik leánya Gajdos Istvánné ma is él, márványtábla hirdeti festői nagyságát.

 

Városunkban már sokszor rendeztünk emlékére kiállítást, legutóbb 2011-ben, az akkor még meglévő zeneiskola nagytermében. Akkor is és most is magánkézben lévő festmények összegyűjtésével tudta ezt a kiállítást megszervezni Szikszay Sándor, akinek a munkáját ezúton is szeretném kiemelni és megköszönni. Az Ő és a képek tulajdonosainak hathatós segítsége nélkül nem sikerült volna bemutatni ezeket a gyönyörű alkotásokat. Köszönöm mindannyiunk nevében Sándornak és a tulajdonosoknak ezt a segítséget!

 

Jó lenne ezeket a most látható képeket majdan egy állandó kiállítási helyiségben együtt látni a többi kiváló abonyi festő remekműveivel együtt valamelyik szépen felújított kúria termeiben.

 

Megnyitómat egy elgondolkodtató idézettel zárom:

„Vajon mi végre kaptuk a teremtőtől a művészetet? Azt hiszem, elsősorban azért, hogy meghatározó része legyen életünknek, hogy felfrissítse a szürke és piszkos hétköznapokat, hogy varázserejével talpra állítsa az eltiport embert az emberben. Ha nagyon banális akarnék lenni, azt mondanám: azért, hogy boldogságunk legyen a boldogtalanságban.” Azt kívánom Önöknek, hogy ezzel a boldogsággal nézzék végig a kiállított alkotásokat!

 

Köszönöm szíves figyelmüket!”

 

Darányi Erika