Hír: Megmérkőztek a "legkisebbjeink" is!
(Kategória: Sporthírek)
Küldte: Sajtóreferens
2015 március 26 csütörtök - 09:56:26


A hétfői edzésnapon lejátszotta idei, első edzőmérkőzését az abonyi utánpótlás, fiú szivacskézilabda csapatunk. Ellenfelünk az NB. I-es CEGLÉDI KKSE utánpótlás csapata volt. Bárány József edző értékelése:
„Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést és nehezen vettük fel a ritmust az első játékrészben. Támadásban voltunk inkább hasznosabbak, védekezésünk egy kicsit szétszórt volt. Sokszor megtalálta ellenfelünk a beállóst, aki tiszta helyzetből tudott ziccert lőni, de a kapuban Nagy Dominik rendre hárítani tudta ezeket a ziccereket. Az első játékrész második felében már rendezettebb volt a játék, több könnyű gólt is sikerült lőnünk, indításból. A félidő 14:9-es hazai vezetéssel zárult.



A második játékrész elején a cseréink is jól sikerültek és nagyon jól helytálltak, több remek megoldás volt a támadásban és védekezésben is. Sorban lőttük az indítás gólokat és már átlövésből is sikeresek voltunk. A mérkőzés végeredménye 26:14 lett. Ebből is kitűnik, hogy a második játékrészben mennyire feljavult a védekezés, a kapus teljesítmény pedig ott folytatódott, ahol az első félidőben abban maradt. Gólszerzők: Ferenczi I 6, Csizmadia M. 7, Nagy Á. 3, Bárány M. 3, Fábián G. 4, Fekete T. 2, Dénes B. 1, Ferenczi L., Komáromi M., Kelemen A.
Kapusunk: NAGY D., 40%-os védési mutatója volt. A mérkőzés során valamennyi játékos elszántan és alázattal játszott, ahogy egy kézilabdázóhoz illik. A vétett hibák sem vettek vissza a lelkesedésből és minden gólnál nagy örömmel futottak vissza a játékosok, vagy épp a biztató pacsit is megszolgálta egy-egy játékos. Így kell csinálni fiúk! Remélhetőleg csak kisebb sérülést szenvedett, Nagy Ádám és Ferenczi István. Nekik jobbulást kívánunk! Hajrá Ügyes Kééz!
 
Forrás: Abonyi KC Férfi Szakosztály



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.1952 )