Hír: Százhatvanezernél is több látogatót vonzott idén a Kultúrházak éjjel-nappal
(Kategória: Városi rendezvények)
Küldte: Sajtóreferens
2019 március 04 hétfő - 15:40:33


   Több mint százhatvanezren vettek részt idén a Kultúrházak éjjel-nappal mintegy 1100 programján, amelyeket 261 településen és 400 helyszínen rendeztek meg február közepén.

   A részvételi adatokat Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke ismertette pénteken a sorozatról rendezett budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte: ezek a rendezvények felhívják a figyelmet a sokszínűségre és a kisebb közösségekre is, hiszen kiemelten fontos az a munka, amit ezeken a kistelepüléseken a közművelődési szakemberek végeznek, "minden nap értéket adva, az idei szlogennek megfelelően".

   Lőrinczy György hangsúlyozta, hogy az NKA számára kiemelten fontos, hogy az elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében lévő nagyrendezvények mellett a vidéki, kisebb településeken zajló kulturális életet is támogassa, hiszen az ilyen programoknak köszönhetően lehet igazán ráirányítani a figyelmet a kistelepüléseken dolgozó szakemberek munkájára.



   Bordás István, a Kultúrházak éjjel-nappalt szervező Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a programok között a hagyományos farsangi, népművészeti és kézműves programok mellett számos sport-, tudományos és ismeretterjesztő, gasztronómiai és rekreációs eseményt is szerveztek a házak. Kiemelte, hogy idén is a legtöbb programot Pest megyében szervezték, az összesítésben második helyen Bács-Kiskun megye, harmadikként pedig Jász-Nagykun Szolnok megye végzett. Egy-egy megyében átlagban 50 program zajlott.
 
   Kifejtette, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal történetében először, a Csoóri Sándor Alap támogatásával hét határon túli településen is tartottak táncházat: Bécsben, Révkomáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván a magyar népzene jeles képviselői léptek fel. 

   A tizenharmadik alkalommal megrendezett sorozathoz kapcsolódva idén is hirdettek spot-, fotó-, és plakátpályázatot. A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült képekkel nevezhettek az érdeklődők és az intézmények. A zsűri a 144 alkotótól beérkezett 279 fotóból Tóta Krisztián Kecskeméten készített fotóját díjazta az első hellyel, a második Peka Roland veszprémi képe, a harmadik Rostás Bea Piros Egerben készült fényképe lett.

   A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. Itt 52 alkotó 112 plakátjából az első díjat Fekete Éva a Panyolafesztre készült plakátja nyerte, a második az Egri Kulturális és Művészeti Központ Mesterségem Címere plakátja, a harmadik Jónás Attila Denevérek című plakátja lett.

   A spotpályázatra figyelemfelkeltő, az akció tartalmát és aktuális üzenetét erőteljesen megjelenítő, maximum egyperces reklámspottal lehetett nevezni. Az első díjat a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, a másodikat az Egri Kulturális és Művészeti Központ spotja nyerte, a harmadik a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház lett, a különdíjas az Abonyi Lajos Művelődési Ház Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely Jandácsik Pál által készített spotja nyerte. 
    
   A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat kaptak. A spotpályázat összdíjazása bruttó 160 ezer forint volt, amelyet a zsűri a beérkezett pályamunkák között az általa kiemelt szempontok szerint osztott fel, a fotó-, és plakátpályázaton az első helyezett 80 ezer, a második 50 ezer, a harmadik 30 ezer forintot kapott.

   A szelfipályázat győztese Czabán József Attiláné lett, aki 30 ezer forint értékű kultúrautalványt nyert.

    Bordás István a rendezvényen bejelentette, hogy jövőre február 14. és 16. között rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal eseményt.

Fotó: Kultúrházak éjjel-nappal Facebook oldala

Kapcsolódó hírek:
"Magába zár" a kultúra Abonyban
Vérfarkas éjszakája Abonyban - Nagy sikerrel zárult a szabadulós játék

 
 
 



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.5596 )