Hír: Az abonyi származású Mészáros Gabriella vehette át idén a Jó ember-díjat
(Kategória: Akikre büszkék vagyunk)
Küldte: Sajtóreferens
2019 április 28 vasárnap - 19:56:15


   Az abonyi származású Mészáros Gabriella, sorstársait segítő mozgássérült önkéntes kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést szombaton adták át Pécsen.
 
    A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász, simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott azzal érdemelte ki, hogy baleset vagy betegség következtében lebénult betegeknek segít átvészelni a tragikus élethelyzetet, érzékenyítő órákat tart a kerekesszékesek mindennapjairól és számukra tánccsoportot vezet.

    Mészáros Gabriella járóképességét egy ritka betegség következtében felnőtt korára elveszítette, és kilenc évvel ezelőtt maradandóan megvakult. Az önkéntesség, a segítségnyújtás számára életforma. Célja a sérült emberek lelki segítése, a fiatalok szemléletmódjának alakítása, illetve a mozgássérültek társadalmi elfogadtatása.



   A Jó ember-díjat tizennegyedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére. Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják.

Forrás: MTI

Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk Gabriellának és minden jót kívánunk neki az életben! 

- de -









Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.5719 )