Hír: Nagy Gáborné kapta az "Abony Díszpolgára Címet"
(Kategória: Városi rendezvények)
Küldte: Sajtóreferens
2019 augusztus 21 szerda - 16:22:06


nagy_gborn_dszpolgr.jpgAbony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019-ben Nagy Gábornénak, a Somogyi Imre Általános Iskola címzetes volt igazgatójának adományozta az „Abony Város Díszpolgára” címet.
Az „Abony Város Díszpolgára” cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 22/1995. (XI. 07.) számú önkormányzati rendelet a következőt írja: „Abony Város Díszpolgára cím annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki Abony Városa érdekében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységével vagy egész életművével olyan általános elismerést szerzett, amely egyértelműen hozzájárult a település fejlődéséhez, értékei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javulásához, a város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató ember magatartása miatt egyébként személye vagy annak emléke köztiszteletben áll.” 
A kitüntetést az államalapítás ünnepén, 2019. augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között adták át a délelőtt során a Szent István Római Katolikus Templom előtt. Nagy Gábornét Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester asszony méltatta.


Nagy Gáborné méltatása

Fegyverneken született, általános és középiskolai tanulmányit ott végezte. Testnevelés-földrajz szakos tanári végzettséget 1975-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett majd a Testnevelési Főiskolán atlétika szakedzői végzettséget, 1999-ben a BME-en  közoktatás vezetői képzettséget. Diák korában számos sportágban versenyzett, atlétika, asztalitenisz, kézilabda, gyorskorcsolya, sakk.
1970-ben kötött házasságot Nagy Gábor testnevelő tanárral, ekkor került Abonyba és kezdett tanítani a Somogyi Imre Általános Iskolában. Két gyermekük született, Miklós és Zsuzsanna. Lánya követte szülei példáját, szintén testnevelő lett.
Nagy Gáborné Gabika élete a sportról és pedagógiáról szól. 41 évnyi pályafutása alatt testnevelő tanárként, edzőként és iskolaigazgatóként is maradandót alkotott.
Atlétika edzőként tanítványa volt az ifjúsági válogatott síkfutó Plangár Ágnes és 3000 m-es síkfutásban országos 2. helyezést elért Drávai Judit.
Férjével együtt kezdeményezte 1981-ben a testnevelés tagozat bevezetését, ami azóta is népszerű, sikeres. 1995-ben az iskola utánpótlás nevelő központ címet kapott. A 234 általános iskola  között a Somogyi az országos 10. helyezést érte el, a diákolimpiai eredmények alapján szinte minden évben a megye 1-3. helyezettje között volt. Nagy Gáborné a Somogyi DSE alapító tagja, elnöke, majd elnökségi tagja.
A Somogyiból kikerült sportolókból hívta újra életre 1992-ben a női kézilabda szakosztályt, melynek edzéseit vezette, de zenés gimnasztikát is tartott nők részére és szervezett a különböző korosztályok számára 24- 36 órás terem kézilabda bajnokságot. Testnevelő tanárként élen járt a tanulók versenyeztetésében, tömegsport szervezésében és sokat tett az egészséges életmódra nevelés érdekében.
Hagyományt teremtett a tornaünnepély megszervezésével, melyet négyévente, az olimpia évében tartanak a sportpályán a somogyis diákok és tanárok, de erre az egyedülálló rendezvényre megmozdul az egész város.
1992. február 1-tól a tantestület felkérésére a Somogyi Imre Általános Iskola igazgatójának választják. 15 éven át példaértékűen vezette az iskolát. Igazgatói munkáját is áthatotta a sportban elsajátított csapatszellem, rendszeresség, szervezettség és kitartás. A közös célok elérése érdekében mozgósított mindenkit. Szigorú és következetes igazgató volt, aki törekedett új módszerek, technikák bevezetésére, ugyanakkor képes volt alkalmazkodni a változásokhoz, új kihívásokhoz.
Munkásságához köthető:
- a csoportbontásos matematika és idegen nyelvi oktatás,
- a fiú és leány technikaoktatás szétválasztása,
- a központi vizsgarendszer bevezetése,
- a pedagógusok hazai és külföldi továbbképzésének támogatása,
- a diákok és pedagógusok jutalmazási rendszerének kidolgozása,
- a Somogyi iskola Együtt a Gyermekekért Alapítvány létrehozása,
- az elsősök somogyissá fogadása,
- Somogyi hűség gyűrű adományozása a 25 évet Somogyiban dolgozó munkatársaknak,
- számos iskolai felújítás, sportudvar és iskolai játszótér kialakítása, tornaterem felújítása,
- iskola évkönyv kiadása, Abony helytörténeti és helyismereti tankönyv kiadása és Somogyi Imre Általános Iskola története képekben.
Vezetése alatt a Somogyi Iskola népszerűvé, sikeressé vált. A sport mellett a diákok tanulmányi versenyeken is remekeltek, városi rendezvényeken nívós műsort adtak. A tanulás mellett számtalan iskolai rendezvény nyújtott felejthetetlen élményt a gyermekeknek: vetélkedők, színház-és hangverseny látogatások, táborok, sítáborok, Abony körüli kerékpározások, egészségmegőrző és sportnapok.
Emlékezetesek a gyermekek által bemutatott színdarabok, Ludas Matyi, Légy jó mindhalálig, Gyufaárus kislány, Kék madár mesejáték.
41 évig dolgozott egy intézményben, 7 osztályt ballagtatott el, 15 évig vezetett. Az őt körülvevő kollektíva a családját is jelentette. Gondoskodott közös programokról, kirándulásokról, csapatépítésről, karácsonyi ünnepekről.
Nagy Gáborné a diákok, szülők és pedagógusok körében egyaránt népszerű, megbecsült. Eddig Kiváló munkáért kitüntetésben, Dicsérő Oklevélben, Abonyiak Abonyért Díjban, Címzetes Igazgató elismerésben és Abony Sportjáért díjban részesült.
2019-ben Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Nagy Gáborné részére Abony Város Díszpolgára címet adományozza és nagyon sok boldogságot, jó erőt és egészséget kíván családja, unokái körében!

img_8712.jpg

Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk Nagy Gábornénak a kitüntető címhez, és további jó egészséget kívánunk!

Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A nagyításhoz kattintson a képre!)  



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.5901 )