Hír: Ma 80 éves Varga János!
(Kategória: Sporthírek)
Küldte: Sajtóreferens
2019 október 21 hétfő - 19:44:10


70711434_3171330473005842_4738730416603660288_n.jpg80. születésnapját ünnepli a mai napon Varga János, a Nemzet Sportolója, Abony Város Díszpolgára!
Varga János egy élő legenda, aki a birkózásban mindent megnyert, amit megnyerhetett. 1968-ban olimpiai bajnoki címmel öregbítette városunk hírnevét, ezenkívül kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát, emellett 15-szörös magyar bajnok is.
Számos kitüntetést nyert eddig el. A teljesség igénye nélkül a következőket:
- 1985: Mesteredző
- 2007: MOB érdemérem
- 2010: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztje
- 2016: A Birkózó Hírességek Csarnokának tagja
- 2018: A Nemzet Sportolója.
A mai napig ellátogat az abonyi mérkőzésekre is. Legutóbb a XX. Skultéty Sándor Birkózó Emlékversenyt nyitotta meg, ahol töretlen kitartásra bíztatott minden résztvevőt. Kihangsúlyozta, hogy nem egy település nagysága számít a nagyon szép eredmények eléréséhez, mert minden munkába fektetett energia meghozza egyszer a gyümölcsét! Erre ő az élő és követendő példa!
Budapesti köszöntésére Pető Zsolt polgármester, illetve Lőrinczy László, az Abonyi Birkózó Club elnöke ugyancsak ellátogatott, tolmácsolva szülővárosa jókívánságait. Abony Város Önkormányzata nevében is jó egészséget és nagyon boldog születésnapot kívánunk neki!

Jandácsik Pál
Fotó: Borsányi János



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.5998 )