Hír: Varga Jánost Abonyból is köszöntötték személyesen!
(Kategória: Sporthírek)
Küldte: Sajtóreferens
2019 október 22 kedd - 18:29:46


72750067_1340309262796144_2878036732983377920_n.jpgOktóber 21-én töltötte be 80. születésnapját Varga János. A tiszteletére a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Birkózó Szövetség a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban fogadást szervezett.
A sportlegendát Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, volt MOB elnök, illetve Kulcsár Krisztián, a MOB jelenlegi elnöke köszöntötte.
Pető Zsolt polgármester képviselte városunkat, Lőrinczy László pedig az Abonyi Birkózó Clubot. János bácsi a jókívánságok mellett abonyi kézműves termékeket kapott ajándékba, amelyeknek nagyon örült.
A fogadáson a családtagok, rokonok mellett rengeteg olimpikon részt vett, többek között Balczó András, Gergely András, illetve Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke is. A torta felvágását vidám hangulatú kötetlen beszélgetés követte.
János bácsi nagyon köszönte az abonyiaknak, hogy gondoltak rá. Nagyon jó szívvel gondol ő is ránk. Szeretne mihamarabb Abonyba látogatni, amint lehetősége nyílik erre. Folyamatban van a birkózó csarnok megépítése a gyulai iskola területén. Ennek a csarnoknak a megvalósításában ő nagyon nagy szerepet vállalt. Rengeteg erre érkező támogatás neki köszönhető majd – számolt be az estéről Pető Zsolt.

72746512_347918125987907_3876685658017759232_n.jpg
 
73293245_2598431400199919_5683132856717541376_n.jpg
 
72779434_1439432949547695_5535486818977316864_n.jpg
 
Abony Város Önkormányzata nevében további jó egészséget kívánunk Varga Jánosnak!
 
Cikk: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://regi.abony.hu/news.php?extend.6000 )