Üdvözlünk

Pest megyei intézmények között zajlott a megmérettetés, de érkeztek Szolnokról is csapatok, illetve ellátogattak Nagykőrösről, Pécelről, Szentlőrinckátáról, Sződligetről, Tápiógyörgyéről, Ceglédről, Domonyról, Szabadszállásról és Turáról is. Összesen harminc produkciót láthatott a közönség a délelőtt során négy kategóriában: verses, énekes, táncos, illetve dolgozói előadásokat.
Benke Zoltán, a Pest Megyei Kőrös Egyesített Szociális Intézmény vezetője nyitotta meg a rendezvényt. Köszönetét fejezte ki valamennyi dolgozónak, támogatónak és segítőnek, akik részt vállaltak a nap sikerében, kiváltképp a verseny szívének-lelkének, motorjának, Kiss Zsoltnak, aki nem csak főszervezőként, hanem konferanszként és előadóként is remekelt. Bemondói partnere Németh Eszter Stefánia volt. A Kinizsi Pál Gimnázium lelkiismeretes és lelkes önkéntesei szintén hozzájárultak a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához.
A műsorszámokat zsűri értékelte. Az elnöki posztot Korbély Csabáné, volt művelődési ház igazgató töltötte be, munkáját Király Béláné – a Nagyabonyi Színkör vezetője –, illetve Dobozy Edgár – a Kinizsi Pál Gimnázium tanára – segítette. Nehéz döntés előtt álltak, hiszen nagyon színvonalas, szívet melengető produkciókat láttak. Bár a versenyszellem helyezetteket kívánt meg, valójában valamennyi résztvevő a nap nyertese volt, és senki sem távozott üres kézzel.
A rendezvény támogatta a Virágmindenség üzlet, a Méltóbb Jövő Alapítvány, az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely, illetve Hoffmann Róbert stúdiója. Benke Zoltán további jó munkára bátorította a csapatokat, és sikeres felkészülést kívánt, hiszen jövőre ismét megmutathatják majd az otthonok lakói, hogy „ki mit tud”.
A speciális otthonok valamennyi dolgozója minden nap valami emberfelettit visz véghez – hétköznapi természetességgel. Ez a rendezvény kiváló példát állított szívről, emberségről és elfogadásról, amit mindenkinek követni kellene.
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz