Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók'
2020 február 10 hétfő - 15:08:52     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

A PEST Megye Kormányhivatal a következő hirdetményt teszi közhírré: A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) megbízásából a RODEN Mérnöki Iroda Kft. (1089 Budapest, Villám u. 13.) által benyújtott kérelem alapján az M4 gyorsforgalmi út "Abony-Törökszentmiklós-kelet" nyomvonal változat "I-1" változattal történő létesítésére a Pest Megyei Kormányhivatal jogelődje, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2013. szeptember 10. napján kelt, 14/2393-29/2013. számú határozatával a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan kiadott környezetvédelmi engedély módosítására vonatkozóan a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály előtt PE/KTFO/880/2020. számon közigazgatási eljárás indult.
 
A hirdetmény megnyitásához kérem kattintson IDE!


Olvasd tovább...
2020 január 28 kedd - 12:46:12     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

A Magyar Posta Zrt tájékoztatása szerint 2020 február 1-től változik az abonyi postahivatal nyitvatartása, hétköznaponként minden nap reggel 8 órakor nyitnak, szerda kivételével este 18 óráig, és szerdai napokon 19 óráig tartanak nyitva. Szombatonként és vasárnaponként továbbra sem lesz nyitva az abonyi posta.
2020 január 07 kedd - 08:55:21     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

Tisztelt Ügyfelünk! A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002.(IV.10.) EüM rendelet alapján a hulladékszállítás a lakosságtól és a közületektől egyaránt legalább hetente egy alkalommal történik. 

Tájékoztatjuk, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint az ingatlan tulajdonosa köteles a közszolgáltatást igénybe venni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a hulladékszállítás ünnepnapokra, munkaszüneti napokra tekintet nélkül, a megszokott módon történik! 

A sárga fedelű 120 literes edényekben gyűjthetők a tiszta, szennyeződésmentes csomagolási hulladékok, mint a műanyag, papír, italos karton és fém csomagolási hulladék, azonban kérjük, hogy üveg hulladékot NE helyezzenek el benne! A kertgondozásból származó zöldhulladékok (pl.: levágott fű, falevél, különböző növényi nyesedékek, illetve faforgács, gally) az MSZ EN 840-1 típusú szabványos hulladékgyűjtő edényekben vagy a Társaságunk által forgalmazott biológiailag lebomló műanyag zsákokban gyűjthetők, melyeket kérjük, hogy az edényben vagy mellette szíveskedjenek elhelyezni. Természetesen a maximum 50x50x100 centiméteres kévékbe kötött ágak továbbra is elszállításra kerülnek, amennyiben a megfelelő gyűjtőnapon helyezik ki azokat. Amennyiben nem megfelelő típusú edényben, zsákban helyezik ki a zöldhulladékot, nem áll módunkban elszállítani azokat. A zöldhulladékot egész évben elhelyezhetik az Abonyi Hulladékudvarban is. Kérjük, hogy a zöldhulladékokról, melyek az edényekbe vagy a zsákokba kerülnek, távolítsák el a drótokat, kötöző elemeket, egyéb csomagoló anyagokat! 

Társaságunk 2020-ban az alábbi ütemezés szerint végzi Abony városában a szelektív hulladékok begyűjtését és elszállítását: 

Szent Margit utca, Tóth Á. utca, Bodócs köz, Piszke utca, Szamóca utca, Körte utca, Mogyoró utca, Szilva utca, Homok utca, Méri I. utca, Szolnoki út, Viola utca, Illyés Gy. utca, Nyírfa utca, Mária T. utca, Lázár V. utca, Kiss E. utca, Vécsey K. utca, Aulich L. utca, Munkás utca, Magtár utca, Park utca, Béke utca, Gárdonyi G. utca, Temető utca, Könyök utca, Gábor Á. utca, Névtelen utca, Ady E. utca, Hermann O. utca, Mártírok útja, Hold utca, Pál utca, Rózsás dűlő, Füzéres dűlő, Nép út, Knézich K. utca, Bajtárs utca, Mónus I. utca, Nyári P. utca, Vasút dűlő, Tószegi út, Hunyadi J. utca, Kodály Z. utca, Mikes K. utca, József A. utca, Dembinszky utca, Semmelweis utca 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 13., február 10., március 9., április 6., május 4., június 1., június 29., július 27., augusztus 24., szeptember 21., október 19., november 16., december 14. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 13., május 11., június 8., július 6., augusztus 3., augusztus 31., szeptember 28., október 26., november 23. 

Vasvári P. utca, Klapka Gy. utca, Bolyai J. utca, Fadrusz J. utca, Liget utca, Gergely utca, Corvin J. utca, Bajza J. utca, Kossuth L. utca, Bezerédi I. utca, Szilágyi D. utca, Budai N. A. utca, Károly R. utca, Kasza utca, Lovassy S. utca, Haladás utca, Esze T. utca, József utca, Magyar B. utca, Lukács utca, Katona J. utca, Gaál Miklós utca, Lenkei J. utca, Kinizsi P. utca, Cserép utca, Csillag Zs. utca, Thököly I. utca, Dobó I. utca, Toldi M. utca, Dugovics T. út, Berzsenyi D. utca, Egressy G. utca, Zoltán utca, Szabadság utca, Árpád utca, Zrínyi M. utca, Szegfű utca, Ibolya utca, Koszta J. utca, Szeretet utca, Nagy L. utca, Losonczy I. utca, Damjanich J. utca, Abonyi L. utca, Szt. László utca, Kazinczy F. utca, Nagysándor J. utca, Honvéd utca, Prohászka utca, Vörösmarty M. utca, Újszászi út, Attila utca, Blaskovics utca, Vak Bottyán utca, Kisfaludy K. utca, Darabos dűlő. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 14., február 11., március 10., április 7., május 5., június 2., június 30., július 28., augusztus 25., szeptember 22., október 20., november 17., december 15. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 14., május 12., június 9., július 7., augusztus 4., szeptember 1., szeptember 29., október 27., november 24. 

Rózsa utca, Világszabadság utca, Október 6. utca, Hársfa utca, Móra F. utca, Balassi B. utca, Kosztolányi utca, Wekerle S. utca, Kemény Zs. utca, Táborhegy dűlő, Kiss Mih. dűlő (tó), Garay J. utca, Világosság utca, Tinódi utca, Kaffka M. utca, Deák F. utca, Tavasz utca, Kossuth tér, Forró E. utca, Mária utca, Ferenc utca, András utca, Csokonay M. utca, Tomori P. utca, Bicskei utca, Simonfy utca, Lóherés dűlő, Jósika utca, Hóvirág utca, Bihari J. utca, Somogyi I. utca, Bem J. utca, Jókai utca, Köztársaság utca, Szelei út, Szemere B. utca, Kölcsey F. utca, Bercsényi M. utca, Török I. utca, Lődomb utca, Dr. Hirn M. utca, Szondi Gy. utca, Táncsics M. utca, Batthyány L. utca, Radák K. utca, Antos J. utca, Szabadságharcos utca, Harkányi F. utca 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 15., február 12., március 11., április 8., május 6., június 3., július 1., július 29., augusztus 26., szeptember 23., október 21., november 18., december 16. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 15., május 13., június 10., július 8., augusztus 5., szeptember 2., szeptember 30., október 28., november 25. 

János utca, Kossuth L. utca, Körösi Cs. S. utca, Szabolcska M. utca, Tompa M. utca, Petőfi S. utca, Nagykőrösi út, Degré A. utca, Eötvös J. utca, Imre utca, Wesselényi M. utca, Tabán utca, Dózsa Gy. utca, Ráday I. utca, Mikszáth K. utca, Irányi D. utca, Cuczor G. utca, Munkácsy M. utca, Erkel F. utca, Madách I. utca, Apponyi A. utca, Báthori I. utca, Szilágyi E. utca, Arany J. utca, Dorottya utca, Kálvin J. utca, Péter utca, Márk utca, Endre utca, Antal utca, Radnóti M. utca, Nagykőrösi út, Bicskei út, Bajcsy- Zs. E. utca, Ceglédi út, Erzsébet királyné utca, Szapáry utca, Pázmány P. utca, Türr I. utca, Bocskai I. utca, Széchenyi I. utca, Vasút út, Bethlen G. utca, Luther Márton utca, Rákóczi F. utca, (Ceglédi út) Buzgánydűlő. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 16., február 13., március 12., április 9., május 7., június 4., július 2., július 30., augusztus 27., szeptember 24., október 22., november 19., december 17. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 16., május 14., június 11., július 9., augusztus 6., szeptember 3., október 1., október 29., november 26. 

Jázmin utca, Alkotmány utca, Újvilág utca, Vajda J. utca, Függetlenség utca, Somogyi Béla utca, Jólét utca, Hunor utca, Csiky G. utca, Juhász Gy. utca, Tamási Á. utca, Szövetkezet utca, Kapisztrán J. utca, Móricz Zs. utca, Akácos utca, Sashalom dűlő, 4-es számú főút, Baross G. utca, Mátyás király utca, Téglagyár utca, Kécskei út, Vasút út, Bartók B. utca, Székely B. utca, Reform utca, Tulipán utca, Alkotás utca. 

SÁRGA FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK IDŐPONTJAI (2020) január 17., február 14., március 13., április 10., május 8., június 5., július 3., július 31., augusztus 28., szeptember 25., október 23., november 20., december 18. 

ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2020) április 17., május 15., június 12., július 10., augusztus 7., szeptember 4., október 2., október 30., november 27. 

Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok begyűjtése továbbra is a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás részét képezi, a szolgáltatás díját a hulladékszállítási díj tartalmazza. 

Tájékoztatjuk, hogy az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Önkormányzattal közösen a 2020. április 20-i héten a közszolgáltatás keretében ingyenes közterületi LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT szervez. 

A háztartásokban nap mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban. Az akció során lehetősége van Abony valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került, használhatatlan bútorokat (szekrény, ágy, szék, stb.) ingyenesen elszállíttathassa.
A lom hulladék elszállítása az egyes körzetekben az egyéb kommunális hulladék elszállításával azonos gyűjtőnapon történik, ezért kérjük, hogy 2020. április 20-án hétfőn, 21-én kedden, 22-én szerdán, 23-án csütörtökön és 24-én pénteken a szokott módon, a hulladékszállítással megegyező napon helyezzék ki a lom hulladékokat. 

A lomtalanítási akció során NEM adható át, illetve nem kerül átvételre: - Építési és bontási hulladék (Elszállítása külön megrendelhető Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában vagy Információs Pontján) - Veszélyes hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában) - Kertgondozásból származó zöldhulladék - Elektronikai hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában) 

Kérdéseikkel, problémáikkal kapcsolatban keressék bizalommal Ügyfélszolgálatunkat vagy Információs Pontjainkat! Abonyi Információs Pont (Abonyi Hulladékudvar) 2740 Abony, Buzgánydűlő 20. Telefon: +36 20 940 8222 E-mail: hulladek.szolnok@nhsz.hu Belvárosi Ügyfélközpont - Szolnok 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Telefon: +36 56 503 569 E-mail: ugyfelkozpont.szolnok@nhsz.hu 

További hasznos információk elérhetőek weboldalunkon, a www.nhszszolnok.hu oldalon!
2020 január 07 kedd - 07:49:36     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

Az NHSZ közleménye szerint az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Önkormányzattal közösen a 2020. április 20-i héten a közszolgáltatás keretében ingyenes közterületi LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT szervez. 


A háztartásokban nap mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. 

Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban. Az akció során lehetősége van Abony valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került, használhatatlan bútorokat (szekrény, ágy, szék, stb.) ingyenesen elszállíttathassa. A lom hulladék elszállítása az egyes körzetekben az egyéb kommunális hulladék elszállításával azonos gyűjtőnapon történik, ezért kérjük, hogy 2020. április 20-án hétfőn, 21-én kedden, 22-én szerdán, 23-án csütörtökön és 24-én pénteken a szokott módon, a hulladékszállítással megegyező napon helyezzék ki a lom hulladékokat. A lomtalanítási akció során NEM adható át, illetve nem kerül átvételre: - Építési és bontási hulladék (Elszállítása külön megrendelhető Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában vagy Információs Pontján) - Veszélyes hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában) - Kertgondozásból származó zöldhulladék - Elektronikai hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a Hulladékudvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kap Társaságunk Ügyfélszolgálati irodájában)
2020 január 06 hétfő - 10:02:29     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0


ifj. Szalai Lajos, id. Szalai Lajos, Boros Attila, 
Kozák Zoltán, Kozák Sándor, Kozák András, 
Kállai Mihály, Czakó István
2019 december 10 kedd - 10:11:13     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

Pest megye teljes területén, minden településén a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermék-elvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezetének szakemberei végzik el. Tekintettel az elmúlt időszakban a kéményseprés területén végbement változásokra, még sokan nem ismerik pontosan a szabályokat, ezért egy rendszerező közleménnyel segítjük az eligazodást. 

A kéményseprők szempontjából az ügyfeleket két nagy csoportba lehet sorolni: a családi házban és a társasházban élőkre. Mindkét csoport tovább osztható két másikra: ahol nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet és ahol van. Vegyük sorra, mi a dolga az embernek, attól függően, hogy melyik kategóriába tartozik:

  • Aki családi házban él és oda nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, annak a kéményseprés önkéntes és ingyenes. A kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal. Noha már nem kötelező a vizsgálat, érdemes a szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőberendezéseket évente, a gázüzeműeket kétévente megnézetni szakemberrel. Az időpont egyeztetését a következő linken – http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat –, vagy a 1818-as telefonszámon, a 9-es, 1-es melléken lehet kezdeményezni.
  • Abban az esetben, ha a családi házba gazdálkodó szervezetet jegyeztek be, akkor a kéményseprés megrendelése már nem opció, hanem kötelesség. Attól függően, hogy milyen fűtőeszköz van a kéményhez csatlakoztatva egy-, vagy kétévente kell ellenőriztetni, és ezért fizetni is kell. Ezen a linken – http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/hirek/tajekoztato/35 – a település irányítószámának megadásával elérhetővé válik azon kéményseprőcégek listája, amelyek egyikétől meg kell rendelni a munkát.
  • Aki társasházban él és oda nincs cég bejegyezve, ahhoz kérés nélkül érkezik a kéményseprő és két időpontot ajánl, amelyben ingyen elvégzi az ellenőrzést. A társasházak éves sormunkaterveit itt találja megyék szerinti bontásban: http://www.kemenysepres.hu/tevekenysegek/sormunkaterv_2020 .
  • Aki pedig társasházban él, de a lakásába gazdálkodó szervezet van bejegyezve, ahhoz kijön a kéményseprő megrendelés nélkül, de pénzért dolgozik. Ha a lakásnak saját kéménye van, akkor a teljes munkadíjat, ha a társasház gyűjtőkéményére csatlakoztatták, akkor a munka rá eső részét kell kifizetnie, például egy tízlakásos házban a teljes munkadíj tizedét.

A múltban úgy tartották, hogy kéményseprővel találkozni szerencsét jelent. Ma sincs ez másképp. A tűzmegelőzés és a szén-monoxid-mérgezéssel járó balesetek megelőzése területén bizonyított a kéményseprők rendszeres ellenőrző munkájának fontossága. A szakemberek modern eszközöket, műszereket használnak, és a tűzmegelőzésen túl energetikai-, légellátási-, tüzeléstechnikai-, környezetvédelmi tanácsokkal is ellátják az ügyfeleket. Ha nincs semmilyen probléma, egy égéstermék-elvezető teljes nyomvonalának szemrevételezése és műszeres ellenőrzése harminc percet vesz igénybe. Ha a kéményt tisztítani kell, valamivel hosszabb időbe telik, de a biztonság megéri a ráfordított időt. 

A munka elvégzéséről és az eredményről minden esetben tanúsítvány készül, ennek egy példánya az ügyfelet illeti. Ha a tanúsítványon szerepel hibakód, arról szóbeli tájékoztatást is kell kapni, a problémát minél hamarabb, de legkésőbb a következő ellenőrzésig szakemberrel kell kijavíttatni. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartás és a rendszeres műszaki felülvizsgálat elmulasztása. A rendszeresen karbantartott fűtőeszköz nemcsak biztonságos, hanem gazdaságosabban is működtethető. Érdemes a munkát időben beütemezni, hiszen tudjuk, hogy mikor leszünk szabadságon, a fűtési szezonon kívüli időszakban pedig a kéményseprők kevésbé leterheltek, így otthonunk és szeretteink biztonságáról könnyebben tudunk gondoskodni.
2019 december 01 vasárnap - 13:16:58     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON a korszerűsítés és biztonságos ellátás érdekében felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet a következő időpontokban:

2019. december 4-én  8:00-14:00 óra között:
  • Körte utca: teljes
  • Szamóca ucta: teljes
  • Szeder ucta: teljes
  • Szőlő ucta: teljes
2019. december 6-án  8:00-16:00 óra között:
  • Abonyi Lajos utca: 1-11, 25-39 (páratlan házszám)
  • Abonyi Lajos utca: 6-40 (páros házszám)
  • Corvin János utca: 1-11 (páratlan házszám), 2-10 (páros házszám), HRSZ.2491/2, HRSZ.2490/2
  • Liget utca: teljes
  • Damjanich utca: 1-5/A (páratlan házszám)

Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!
2019 november 26 kedd - 20:07:25     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON a korszerűsítés és biztonságos ellátás érdekében felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet a következő időpontokban:

2019. december 2-án  8:00-14:00 óra között:
  • Balhás dűlő: 2-6
  • Vasút dűlő: 21, 42, 52
  • Füzesér dűlő: 6
Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!
2019 november 22 péntek - 17:17:55     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON a korszerűsítés és biztonságos ellátás érdekében felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet a következő időpontokban:

2019. november 27-én  8:00-16:00 óra között:
  • Kerektó-dűlő: teljes

2019. november 28-án  8:00-16:00 óra között:

  •  Tóth Árpád utca: teljes
  • Rózsás-dűlő: teljes
  • Hold utca: teljes
  • Temető utca: teljes
  • Lázár Vilmos utca: teljes
  • Magtár utca: teljes
  • Corvin János utca: teljes
  • Liget utca: teljes
  • Gárdonyi Géza utca: teljes
  • Dembinszky utca: teljes
  • Mária Terézia utca: teljes
  • Illyés Gyula utca: teljes
  • Damjanich utca: teljes
  • Béke utca: teljes
  • Aulich Lajos utca: teljes
  • Szent László utca: 1-31
  • Kiss Ernő utca: teljes
  • Szolnoki út: 61-97 (páratlan házszám)
  • Szolnoki út: 50-90 (páros házszám)
  • Nyírfa utca: teljes
  • Park utca: teljes
  • Vécsey Károly utca: teljes
  • Gergely utca: teljes
  • Abonyi Lajos utca: 1-38
  • Munkás utca: teljes
  • József Attila utca: teljes
  • Mikes Kelemen utca: teljes
  • Kazinczy Ferenc utca: teljes
  • Szent Margit utca: teljes

Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!
2019 november 12 kedd - 15:14:11     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók     Hozzászólás 0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON a korszerűsítés és biztonságos ellátás érdekében felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet a következő időpontokban:

2019. november 19-én 8:00 és 13:00 között:
  • Bocskai István utca: teljes
  • Nagykőrösi út: 36-58 (páros házszám)
  • Mátyás király utca: 5-34
  • Nagykőrösi út: 61-87 (páratlan házszám)
  • Buzgány dűlő: 10-11
  • Szék dűlő: 2-5

2019. november 19-én  11:30 és 15:30 között:
  • Vécsey Károly utca: 1-21 (páratlan házszám)
  • Szent Margit utca: teljes
  • Szolnoki út: 50-90 (páros házszám)
  • Szolnoki út: 61-97 (páratlan házszám)
  • Kiss ernő utca: 1-33 (páratlan házszám)
  • Béke utca: teljes
  • Gárdonyi Géza utca: teljes
  • Aulich Lajos: 8-10, 15-33
  • Temető utca: 1-5 (páratlan házszám)
  • Mikes Kelemen utca: 1
  • Kiss Ernő utca: 2-8 (páros házszám)
  • Tóth Árpád utca: teljes
  • Park utca: 1
Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!
Oldal:  1 2 3 ... 25 26 27
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények