Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 május 30 szerda - 16:12:48     Eladó ingatlanok      Hozzászólás0

   Abony Város Önkormányzat (2740. Abony, Kossuth tér 1.) az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (VII.03.) önkormányzati rendeletének 3. sz. mellékletében meghatározott Abony Város Önkormányzata Vagyongazdálkodási liciteljárási szabályzata alapján egyfordulós, nyílt licit eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti az alábbi ingatlant:









Ingatlan
 CímeHelyrajzi számMegnevezésAlapterületeLegalacsonyabb ajánlati – limit - ár
1.2740 Abony, Ceglédi út 13.72/9lakóház, gazdasági épület56 m22.100.000.-Ft
 
A licit kiírás átvehető: 2018. május 28. - 2018. június 11. ügyfélfogadási időben (ingyenesen).

A licit ajánlat benyújtásának időpontja: 2018. június 11. 1200 óráig

A licit kiírás átvételének és az ajánlat benyújtásának helye:
Abony Város Polgármesteri Hivatal
Településfejlesztési Osztály
Abony, Kossuth tér 1.
I. emelet 105. sz. szoba, 20. ügyfélpult

Hivatalos nyelve: magyar

A liciteljárás típusa: egyfordulós

Az ajánlatok bontásának és érvényesség megállapításának időpontja, helye: Abonyi Polgármesteri Hivatal (2740 Abony, Kossuth tér 1.) 2018. június11. 1500

A liciteljárás módja: Az ajánlattevők ajánlataikat zártan, cégjelzés nélküli borítékban, minden oldalon eredeti aláírással, 1 példányban nyújthatják be az ajánlatok beadására nyitva álló határidőben és helyen, az adott pályázatra utaló jelzéssel személyesen vagy meghatalmazottjuk útján. Az ajánlattevő meghatalmazottja köteles közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát.

A licitre benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező nyilatkozatát:
- ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy milyen célra kívánja hasznosítani az ingatlant
a vételár nettó összegére vonatkozóan (amely nem lehet kevesebb a legalacsonyabb induló limitártól) alternatív ajánlat nem tehető.

Ajánlatot tenni csak 200.000,- Ft. összegű pályázati biztosíték megfizetésével lehet. A pályázati biztosítékot a tulajdonos az ERSTE Bank Hungary Zrt. pénzintézetnél vezetett, 11600006-00000000-32793538 számú költségvetési elszámolási számlája javára kell megfizetni.

A pályázó köteles csatolni:
aláírási címpéldányt, cégbírósági bejegyzés 30 napnál nem régebbi igazolását, egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolvány meglétét, magánszemély esetén személyazonosságának igazolására vonatkozó iratokat csatolni;
a kiírás mellékletében szereplő szerződés-tervezet elfogadására, a licitfelhívásban és licitkiírásban szereplő feltételek tudomásulvételére vonatkozóan nyilatkozni;
nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy Abony Város Önkormányzata térítésmentesen az ingatlanra vonatkozóan szolgalmi jogot alapíthat;
az ingatlan tervezett hasznosítására vonatkozó nyilatkozatát csatolni.

A pályázathoz eredetiben csatolni kell: a pályázati biztosíték befizetésének igazolását - a licit kiírásban, felhívásban - meghatározott egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat, mellékleteket.

Licitálás helye: Abony Város Polgármesteri Hivatal Díszterem Abony, Kossuth tér 1. I. emelet

Licitálás időpontja: 2018. június14. 1000

Licitálás módja: Nyilvános, egyfordulós

Az ajánlati kötöttség a licit eljárás lefolytatásától számított 60 nap.

Eredmény kihirdetésének helye, ideje
Abonyi Polgármesteri Hivatal Díszterme (2740 Abony, Kossuth tér 1.)
A licitálást követően

Az ingatlanok megtekinthetők előre egyeztetett időpontban:
2018. május 31-én 10-11 óra között
2018. június 05-én 14-15 óra között

Eredménytelenség megállapítása esetén a Polgármester jogosult ismételten licit kiírására.   A liciteljárás módjára, valamint a liciteljárásra vonatkozó egyéb információkat a licit kiírás tartalmazza.

Bővebb felvilágosítás az ajánlat benyújtásának helyén vagy az 53/360-135/145 telefonszámon kapható.

Abony Város Önkormányzat
Képviselő-testülete