Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2008 december 03 szerda - 09:05:42     Városi rendezvények      Hozzászólás0


Véradók Napja alkalmából december 1-én köszöntötték az abonyi Véradókat. Az ünnepségen jelen volt Török László a Pest megyei Vöröskereszt Szervezet megyei igazgatója és Tölgyessy Attiláné, a Nagykőrös-Cegléd város vörös-kereszt szervezet titkára.
A Véradókat és a Vendégeket Pető Istvánné a Városunk Fejlődéséért Egyesület elnökhelyettese, önkormányzati képviselő köszöntötte, majd ezt követően a jelenlévők a Bihari János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai: Dózsa László, Falusi Karolina, Urbán Dávid és Spolmin Petra és a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, Jandácsik Pál versét hallgatták meg.
A következõ pillanatokban Petõ Istvánné el kezdett mesélni egy valós igaz történetet, íme:„A véradás életmentés. Talán a jelenlévõk között vannak, akik még emlékeznek rá, hogy a 80-as évek elején a vöröskereszt azonnali véradásra kért, egy bizonyos vércsoportnak megfelelõ véradókat egy abonyi 7 hónapos kisfiú szívmûtétjéhez. 10 véradónak a vércsoportja felelt meg. A mûtét sikerült, a könnyek mosollyá változtak és most itt köszönthetem Kovács Gábort, akinek az életét az abonyi Véradók segítségével mentette meg a gondos orvosi ellátás. Köszöntöm továbbá Fajka Jánosnét és Nász Jánost, akik akkor, a többi 8 véradóval együtt gondolkodás nélkül nyújtották kezüket véradásra Gábor életéért.”Szem nem maradt szárazon, amikor Gábor felállt a sorok között Édesanyja és a Nagymama kíséretében.Ezt követõen a két véradó és Gábor meggyújtottak egy-egy szál gyertyát, melynek lángja, akkor és ott az Életet jelképezte. A fentieket követõ ünnepi beszéd:

Kedves Véradók, Kedves Vendégeink!

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében, 1993-tól pedig az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve végzi ezt a feladatát.Most 20 éve annak, hogy november 27-e, a Magyar Vöröskereszt javaslatára a VÉRADÓK NAPJA. 1954. november 27-én először adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak, azért esett erre a napra a választás. A mai nap, a Véradók Napja, különleges ünnep. A mai ünnep az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. Ha felebaráti szeretetrõl beszélünk, akkor Önökrõl, véradókról kell beszélnünk. Igen. Önökrõl, akik önzetlenül, köszönetet nem várva, nem ismerve kik a gyógyulni vágyók, a vérükkel segítenek életben maradásukért. Adnak, és gyõztes az, aki adni tud, különösen gyõztes akkor, amikor másnak az életet tudja visszaadni.Az önkéntes véradás a segítségnyújtás egyik legszebb módja. Földünkön milliók köszönhetik életüket olyan embertársaiknak, akikkel soha nem találkoztak, és akik ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen nyújtották a karjukat. A fontos az, hogy embertársainkon segítünk. A fontos az, hogy életeket mentünk.Önök, tisztelt hölgyeim és uraim, és minden véradó, példái az összetartásnak és a segítõkészségnek, egymás tiszteletének és elfogadásának. Hadd mondjak most tehát köszönetet a segítettek nevében az áldozatért, amit az érdekükben hoztak! A véradó nemes dolognak tartja, hogy az ember magából adhat valamit, ami nem kerül semmibe, értéke viszont felbecsülhetetlen. A véradás saját egészsége szempontjából is jó mindenkinek. Egy-egy véradás után ugyanis a szervezet felfrissül. A véradónak megváltozik a közérzete. Mindenki, aki vért ad, biztos lehet abban, hogy egészséges. Mindenki aki vért adott, aznap elmondhatja: ma megmentette három ember életét. És ez, csodálatos dolog.Õszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm tehát ezen a mai ünnepen a véradókat, a véradás területén segítõ dolgozókat, nõvéreket, orvosokat, a szervezõket, az aktivistákat.
És most köszöntõm végén szeretnék felajánlást tenni, és felhívással fordulni Pest Megye városainak, községeinek vöröskeresztes dolgozóihoz, aktivistáihoz. Javaslom, hogy a Magyar Vöröskereszt közelgõ XII. Kongresszusának tiszteletére írjuk le, írjuk meg Pest megye településein végzett vöröskeresztes munkát, tevékenységét. Keressük meg azokat a ma már idõsebb nemzedéket, akik mesélni tudnak a 40-es, 50-es és ezt követõ években végzett munkájukról. Kérem kezdjük el az emlékek gyûjtését, írjuk le és adjuk át a ma még ifjú vöröskereszteseknek, ezzel is biztassuk õket, hogy „igen, ez nagyon szép munka, embertársainkon bármilyen módon segíteni felemelõ érzés”. Ennek a felhívásnak a továbbítására szeretném Igazgató Úr segítségét kérni, hiszen mint mindenben, a vöröskeresztes munkában is minden eltelt nap, minden eltelt hónap és év az utókor számára: már történelem.

Az ünnepségen a többszörös véradók kitüntetésben részesültek.

115-szörös véradó Szabó István Abony Szolnoki ut 11.

70-szeres véradó Andrási István Abonyi Lajos u. 25.

60-szoros véradó Dr. Tóth Katalin Abony Nagykőrösi ut 5. és Romhányi Zoltán Abony Radák Katalin u. 28.

40-szeres véradó Retkes Mária Abony Kapisztrán János u. 43.

30-szoros véradó Jáger Istvánné Abony Kölcsey F. u 21/a. és Molnár Mihályné Abony Vasut ut l23.

25-szörös véradó Nagy Ferenc Abony Thököly I. u. 5/b., Speckner Nándor Abony Nagykőrösi ut 15. és Varga Sándor Abony Bercsényi M. u. 21.

20-szoros véradó Szabó László Abony Kodály Z. u. 38. és Rimóczi Sándor Abony József A. u. l4/a.

10-szeres véradó Szücs Erika Abony Hermann O. u. 2.

A véradók ajándékozásához, megvendégeléséhez hozzájárultak:
Rombolottó Andrea,
Strand Kisvendéglő,
Diós János,
Földi Gyula,
Nagy Imre,
Gyöngyvirág virágüzlet,
Nagy Gyula,
Csibrány István,
Lipák András,
Szebeni Zoltán,
Donkó Károly,
Amorettó Cukrászda,
Kovács Tibor,
Mészáros István,
Halász Gyuláné és a
Városunk Fejlődéséért Egyesület.


Fotó: Szilágyi Tamás