Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2010 szeptember 10 péntek - 19:24:23     Önkormányzati választások 2010.      Hozzászólás0

Tájékoztató
TÁJÉKOZTATÓ
a Helyi Választási Bizottságba, Szavazatszámláló Bizottságba történő delegálásról
 
A helyi választási bizottság (HVB) és a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) a települési önkormányzat képviselő-testülete által választott, illetve a választókerületben jelöltet, listát állító jelölő szervezet, vagy a független jelölt által megbízott tagokból áll.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 25. § (1) bekezdése alapján a választási bizottságoknak - a képviselő-testület által megválasztott tagokon kívül - további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, listát állító jelölő szervezet, vagy a független jelölt bízza meg.”

A fentiek szerint megbízott tagot delegálhat:

Ø       az SZSZB-be az egyéni képviselőjelöltet, polgármester-jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezet, továbbá a független jelölt,
Ø       a HVB-be az egyéni képviselőjelöltet, illetve polgármester-jelöltet állító jelölő szervezet, illetőleg a független jelölt.

A választási bizottságokba történő delegálás célja a jelöltek, jelölő szervezetek képviseletének biztosítása választási eljárás során hozott döntésekben.

A választási bizottságok megbízott tagjait a szavazás napját megelőző 16. napig, azaz 2010. szeptember 17-én 16.00 óráig a választási bizottság elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagjait a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a tag nevét, lakcímét és személyi azonosítóját.

A választási bizottság megbízott tagja tekintetében a tagsággal összeférhetetlen tisztségeket a Ve. 22. § (2) és (4) bekezdései tartalmazzák:
„(2) A választási bizottságnak nem lehet tagja a köztársasági elnök, állami vezető, közigazgatási hivatal vezetője, képviselő, megyei közgyűlés elnöke, polgármester, jegyző, főjegyző, választási iroda tagja, a választási bizottság illetékességi területén működő közigazgatási szerv köztisztviselője, valamint jelölt.
(4) Az olyan választási bizottságoknak, amelyek a jogorvoslati eljárásban egymással döntési, döntést felülbíráló kapcsolatba kerülhetnek, nem lehetnek tagjai az egymással hozzátartozói kapcsolatban álló személyek.”

A megbízásra vonatkozó formanyomtatvány, valamint összeférhetetlenségi nyilatkozat a Polgármesteri Hivatalban beszerezhető, vagy az alábbi linkekre kattintva letölthető:

Megbízólevél Helyi Választási Bizottság tagjának letölthető pdf formátumban.

Megbízólevél a Szavazatszámláló Bizottság tagjának letölthető pdf formátumban.

Összeférhetetlenségi nyilatkozat a delegált tagok részére letölthető pdf formátumban.