Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 október 21 hétfő - 21:37:09     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

nato_2019_10_11.jpgMásodik helyezést ért el az NKE Nemzetbiztonsági Szakkollégiumának csapata a NATO 70 Konferencia és Szimuláció versenyen.
„A mostani eredmény egy évek óta tartó folyamat eredménye”- értékelt Resperger István ezredes. A Nemzetbiztonsági Szakkollégium igazgatója szerint hosszú utat tettek meg a sikerig, amelyben a korábbi vezetőnek, Dobák Imrének is fontos szerepe van. Az igazgató külön megköszönte a kutatócsoport vezetők munkáját is, akik segítették a versenyzők felkészülését. „Bízom benne, hogy a hallgatók, akik most a kollégium tagjai a későbbiekben a doktori képzésben vagy további területeken erősítik a nemzetbiztonsági szolgálatokat és az egyetem jó hírnevét”- hangsúlyozta Resperger István.
 
Barcza-Tóth Tímea, a Nemzetbiztonsági Kutatósejt vezetője elmondta, hogy a versenyre a téma iránti szeretetből neveztek, hiszen a szakkollégium minden kutatósejtjében valamilyen formában téma a NATO működése, szerepe. „Szerettük volna kipróbálni, hogy tudásunk mennyire átfogó és mély, illetve milyen egy NATO-döntéshozatal részese lenni”- hangsúlyozta Barcza-Tóth Tímea, aki szerint sok tapasztalatot szereztek a versenyen és büszkék az elért eredményre.
 
Lakatos Fanni, a Nemzetbiztonsági Kutatósejt tagja elmondta, hogy a színvonalas előadások után került sor a versenyre, amelyen először a szervezők felvázolták az alaphelyzetet, ami mentén elképzelésre került a szimuláció. Az ötfős csapat tagjai különböző bizottságokban tárgyaltak szakértőként olyan ügyekről, mint Koszovó lehetséges hadereje, a kibervédelem és a NATO stabilitásának növelése. Részt vettek az Észak-atlanti Tanács ülésén is, ahol Lakatos Fanni, Magyarország nagyköveteként a már elfogadott szakbizottságok döntéséhez igazodva ismertette az ország álláspontját. „A verseny sikeresen zárult, és úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk, mind szakmailag, mind a retorikai készségek terén”- értékelt Lakatos Fanni.
 
Az ezüstérmes csapat tagjai: Barcza-Tóth Tímea, a Nemzetbiztonsági Kutatósejt vezetője; Dániel György, a Fegyveres Válságok és Terrorizmus Kutatósejt vezetője; Lakatos Fanni, a Nemzetbiztonsági Kutatósejt tagja; Jáger Áron, a Kiberbiztonsági és Technológiai Kihívások Kutatósejt tagja; valamint Tóth Máté, az NKE-ÁNTK államtudományi osztatlan képzés III. évfolyamos hallgatója.

Abony Város Önkormányzata nevében is gratulálunk az eredményhez!

Szöveg: Fecser Zsuzsanna
Fotó: NKE Doktorandusz Önkormányzat
Forrás: uni-nke.hu
(A nagyításhoz kattintson a képre!)