Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2009 február 23 hétfő - 16:30:51     Városi rendezvények      Hozzászólás0

A képgaléria megtekinthető a képre kattintva.

„Tisztelt Vendégeink, Kedves Színházszerető Közönség!

Szeretettel köszöntök mindenkit a Bihari János Zeneiskola nevében. Iskolánk, mint alapfokú művészetoktatási intézmény Abony város kulturális életében központi helyet foglal el. Hónapról hónapra, napról napra felvállal olyan közművelődési feladatokat is a zeneoktatáson felül, mely a város kulturális életét viszik előre. Hangversenyek, ünnepi műsorok, tárlatok szervezése stb.

2007 nyarán az éppen gazda nélkül vegetáló Nagyabonyi Színkör megsegítését és szponzorálását vállalta fel iskolánk, és két hónap múlva 2007. augusztus 19-én mutattuk be első közös produkciónkat: a Mágnás Miskát.

Azóta eltelt másfél év, és közös munkánk eredményeként 2008. május 31-én bemutattuk Kálmán Imre: Obsitosát, ill. bevállaltuk 2008. augusztus 20-án a Városi ünnepségen az ünnepi dal, nóta és operett parádét. Számos más ünnepi műsorban is felléptek a Nagyabonyi Színkör tagjai, mint például az I. Abonyi Nyugdíjas Találkozón, vagy éppen Újszászon az Idősek Otthonában.

És eljött a ma este, és ismét egy új bemutató, egy igazi farsangi produkció, Nóti Károly: Nyitott ablak című zenés bohózatát fogják Önök látni és hallani.
Nóti Károly: író, újságíró, dramaturg volt. 1892. február 1-én Tasnádon született és 1954. május 28-án Budapesten halt meg.

A hazai bohózat műfaj egyik legkiemelkedőbb tehetségű képviselője. Alakjai tőről metszett pesti figurák. Írásainak légköre jellegzetesen pesti. Bemondásainak nagy része közhellyé válik, méghozzá igen gyorsan válik a mindennapi beszédformuláink részévé. Pl. „Lepsénynél még megvolt”, „Régi motoros vagyok”, vagy „Kár a benzinért”

Leghíresebb filmszövegkönyve: Hippolit a lakáj.
Írt operetteket, vígjátékokat, de leginkább a bohózatírás volt az erőssége. Ilyen bohózat a Nyitott ablak.

A Nyitott Ablak szereposztása a következő:

Polgármester: Knerczer Ákos
Polgármesterné: Koroknai Lászlóné
Klári a lányuk: Egedi Eszter
Erzsi házvezetőnő: Bakos Melinda
Marcsa szobalány: Nagy Lilla
Novotni közlegény: Barta Károly
Őrnagy: Jandácsik Pál
Hadnagy: Kovács Andor
Károly tizedes: Acsai Ferenc
Őrmester: Lendvai Tamás
Joly színésznő: Fekete Mónika
Kovátsné: Unger Judit
Kováts úr: ifj. Szikszay Sándor
Gólya úr: ifj. Szikszay Sándor
Sramek titkár: Skultéty József
Pincér: Újhelyi Albert
Katonák: Lengvári Gergely, Szűcs László, Veres Péter, Unger Petra
Tácosok: Tóth Judit, Varga Renáta, Rigó Krisztina, Lakatos Adrienn
Rendzete: id. Csúti Gyula
Rendezőasszisztens: Király Béláné
Dalokat válogatta és betanította: Dudinszky György
Jelmezeket, díszleteket összeállította: Király Béláné
Világosítás: Koroknai László
Hangosítás: Bujdosó Tamás
Ügyelő: Tamasi Zoltánné
Súgó: Törőcsik Mária
Zene: Dudinszky György és P.Tóth Erika
Táncokat betanította: Schulzné Szűcs Éva

 Támogatók/Szponzorok:
Köszönet:
- Az I. világháborús katonai felszerelésért Kiss M.Jenő Béla nyugállományú őrnagynak, és a „Szolnok” Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítványnak

Fő támogató:
 - Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
További támogatók:
- Abony Város Önkormányzata,
- Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola,
- Bujdosó Tamás,
- KORIVILL Kft,
- Kaczúr Gyula,
- ABOKOM Kht,
- Király Béla,
- Gulykáné Gál Erzsébet,
- Dr. Soós Ferenc,
- GEDI-PRESS,
- Mészáros Vendéglő,
- Bakos László,
- Abonyi Napló Szerkesztősége,
- Miabonyunk.hu honlap,
- Városi Sportcsarnok,
- Csizmadia Mihályné,
- Kovács Erika,
- Ivánka Gáborné,
- Támogatói jegyeket árusító helyszínek (Gyulai Iskola, Somogyi Iskola, Könyvtár, Sportcsarnok és PÉK ABC.)

és mindazoknak, akik a Támogatói jegy megvásárlásával segítették a mű színpadra állítását.

Kívánok Önöknek kellemes szórakozást!”


Bakosné Kocsi Judit
igazgató