2015 május 23 szombat - 19:36:43 Sporthírek Hozzászólás0
A Pünkösdölő programsorozat keretében rendezte meg a Városi Sportcsarnok kollektívája a XVII. Erős Emberek Versenyét, melyre hat bátor versenyző jelentkezett, akiknek hat feladatban kellett helytállniuk. A verseny kezdetére a délelőtti esős időt napsütés váltotta fel, így a versenyzők és a csarnok előtt összegyűlt érdeklődőknek nem lehetett panaszuk az időjárásra. A főszervező ezúttal is Sárkányné Bálint Mária, a sportcsarnok vezetője, szakmai tanácsokkal pedig most is Ulviczki Mihály szolgált a sportolóknak. A konferálást a korábbi évekhez hasonlóan Kókai László vállalta magára.
- Az idei erős ember versenyt nagy érdeklődéssel vártam, hiszen tudtam, hogy új bajnok lesz. Megmondom őszintén, irigykedve néztem végig a srácokon, mikor felálltak a kezdéshez. Kiss Gáborban nagyon bíztam és tudtam, hogy Dezső Martinnak is komoly esélye lehet, de az ellenfelek, akiket Misi bácsi „hozott”, nagyon erősnek bizonyultak, nekem is feladták volna a leckét. Jövőre újra megmérettetjük magunkat, remélem addigra a lábam is helyre jön (megjegyz: a május 16-i WPC Magyar Bajnokságon szerzett sérülés) és a srácokkal együtt rendületlenül tudunk készülni a versenyekre - foglalta össze véleményét a verseny után Kosaras József, abonyi erőemelő, Abony város sportolója.
A fotóra kattintva megtekinthető az esemény képekben is!
Olvasd tovább...
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz