2009 április 17 péntek - 07:47:37 Városi rendezvények Hozzászólás0
Április 14-én volt Abonyban a kihelyezett véradás a Zeneiskolában. Mint mindig, most is sokan érkeztek, összesen 95 jelentkező volt, közülük néhányan nem adhattak vért. Őket a véradást engedélyező főorvos ellátta megfelelő orvosi tanáccsal, volt akinek a háziorvos megkeresését javasolta. Bízunk benne, hogy a legközelebbi véradásig /július 21-ig/ elhárul az akadály, jók lesznek a vizsgálati eredmények és akkor már adhatnak vért.
Figyeltem az érkezőket, szinte valamennyien ismerősként, keresztnevükön köszöntötték egymást. Ez nem is véletlen, hiszen véradóink többsége a többszörös véradásért kitüntetéseket kapott. Érkezett Abonyon átutazó, illetve más településen lakó, de abonyi munkahelyen dolgozó véradó is, aki meglátta a „Véradás itt” feliratú zászlót az iskola kapuján. Örömmel fogadtuk valamennyiüket. Ugyancsak örömmel fogadtuk azokat a fiatalokat is, akik még csak néhányszor voltak és azokat is, akik még most jelentkeztek először véradónak. Volt aki a párjával érkezett, volt aki édesapja példáját követve jött, voltak barátnők, akik együtt érkeztek, s volt, aki magányosan jött.
„Adj vért, megmented három ember életét!”Véradóink ezen a napon közel 300 ember életének megmentésére adtak esélyt azzal, hogy jöttek és szó szerint vérüket adták ismeretlen, beteg embertársaiknak a gyógyuláshoz.
Köszönjük a véradást, köszönjük a jelenlévő egészségügyi dolgozók munkáját, aktivistáink segítségét, a Polgármesteri Hivatalnak az értesítések kézbesítését és nem utolsó sorban a Zeneiskola igazgatójának, hogy ezen a napon a rendelkezésünkre bocsátotta az intézményt.
Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület