Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2015 március 13 péntek - 20:49:50     Kulturális hírek      Hozzászólás0
Megemlékezés Abonyban az 1848-’49-es forradalom és szabadságharcra

Március 13-án, délután került sor az 1848-’49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre Abonyban, a Művelődési Ház színháztermében. A rendezőknek sikerült igazán méltó és színvonalas programot összeállítaniuk erre az igazán fontos eseményre, igyekezvén kiemelni annak lényegét, nem veszítve a műsor érdekességéből. A Kultúra Háza zsúfolásig megtelt a megemlékezés délutánján. Ebben az időszakban Magyarországon az emberek kokárdát tűznek a szívük felé, ezzel is hangsúlyozva büszkeségüket magyarságukra. Nagy Józsefné, a Somogyi iskola pedagógusa nyitotta meg az eseményt és köszöntötte a résztvevőket. Az ünnepi műsor főszereplői a Somogyi Imre Általános Iskola tanulói, a Nagyabonyi Színkör, a Parázs Táncszínház tagjai, és az Abonyi Fúvószenekari Egyesület voltak.
 
Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez! Fotó: Borsányi János, Darányi Erika

A műsorban résztvevők a megemlékezés idejére igyekeztek visszaforgatni a történelem kerekét, felidézve a forradalom és szabadságharc történetét, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jegyében. A Somogyi Imre Általános Iskola ünnepi műsorát a Nagyabonyi Színkör által a Bécsi diákok című operettből kiemelt néhány jelenete, és a Parázs Táncszínház verbunkosa színesítette. A műsornak az Abonyi Fúvószenekari Egyesület zenei kísérete adott keretet. Az ünnepség előtt a mazsorett csoport lépett fel, koreografálta Gulykáné Gál Erzsébet, az Abonyi Fúvószenekari Egyesület elnöke. A szereplők már hetek óta készültek az ünnepségre, több összpróbát is tartottak, ahol sikerült tökéletesen összehangolódniuk. Az ünnepségen részt vettek a város vezetői, az intézményvezetők, a helyi pártok vezetői, tagjai is és számos érdeklődő állampolgár. Köszönet illeti a szervezők, és közreműködők munkáját, melyet az értékes megemlékezés megvalósítása érdekében tettek.

A műsorban közreműködtek:
- a Somogyi Imre Általános Iskola 7. t., 8. t. és 8. mt osztályos tanulói. A műsort összeállította: Berkesiné Nagy Mariann és Nagy Józsefné irodalomtanárok
- Nagyabonyi Színkör – Bécsi diákok (részlet). Rendezte: Király Béláné
- Abonyi Fúvószenekari Egyesület. Karmester: Varga Gábor, Koreográfus: Gulykáné Gál Erzsébet
- Parázs Táncszínház. Koreográfus: Schulczné Szűcs Éva
 
A műsor végén Pintérné Simon Szabina, az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely igazgatója megköszönte az igényesen összeállított műsort a rendezőknek és a szereplőknek.
 
Az ünnepség zárásaként a Kultúra Házának a Kossuth tér felőli oldalán elhelyezett emléktáblánál koszorúzásra került sor. Az ünnepi megemlékezés jegyében a következő intézmények és szervezetek helyeztek el koszorút a reliefnél:
- Abony Város Önkormányzata: Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester, Dévainé Kazinczy Sára alpolgármester, Dr. Balogh Pál jegyző, Kelemen Tibor aljegyző
- Abonyi Lajos Múzeum Baráti Kör: Korbély Csabáné és Györe Csaba
- Gyulai Gaál Miklós Általános és Alapfokú Művészeti Iskola: Simon Gáborné
- Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola: Kavecsánszkiné Pál Erika és Gulyás Antal
- Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola: Bakosné Kocsi Judit, Benedekné Török Annamária
- Somogyi Imre Általános Iskola: Kazinczyné Juhász Ildikó, Berkesiné Nagy Mariann, Nagy Józsefné
- MSZP Abonyi Szervezete: Habony István és Bene László
- FIDESZ-KDNP Abonyi Szervezete: Dr. Balangó László és Gedei Gábor
- Városunk Fejlődéséért Egyesület: Varga Sándorné, Pető Istvánné, Korbély Csabáné
- Jobbik Abonyi Szervezete: Mészáros Lászlóné, Szalinka Péter
- ABOKOM Nonprofit Kft.: Sulyok Istvánné, Farkas Ildikó, Sulyok István
- FIDESZ Abonyi Szervezete: Bánné Hornyik Mária, Dr. Egedy Zsolt, Mészáros László
 
 
A megemlékezésen az Abonyi Fúvószenekari Egyesület által elhangzott műsorszámok:
Erkel Ferenc: Himnusz
Erkel Ferenc: Hazám, hazám
Id Johann Strauss - Radetzky Marsch/Bécsi diákok
Erkel Ferenc: Hunyadi-induló
L Isle: La Marseillaise
Kodály Zoltán: Háry János - Toborzó
Egressy Béni: Szózat
Borsay: Szamosmenti
Stricl: IV. Honvéd mazsorett csoport
Kraul: Zrínyi
Müller: Jászkun-zkr
 
Darányi Erika