Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2015 szeptember 25 péntek - 12:08:03     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

A 2015. szeptember 24-i Képviselő-testületi ülésen napirend előtt átadták a „Virágos Abonyért” címeket. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 14/2013 (VI. 29.) számú rendeletével alkotta meg a Virágos Abonyért címet azzal a céllal, hogy a lakosság bevonásával is javuljon a város köztisztasága és városképe, fejlődjenek zöldterületei. A pályázatot minden évben május 1-ig hirdeti ki a Képviselő-testület, melyre július 15-ig várja a pályamunkákat.  Három kategóriában lehet pályázni a „Virágos Abonyért” címre: kertes ház, utca és balkon. Idén balkon és utca kategóriában nem érkezett pályázat a Településfejlesztési Osztályra, a nyertesek a kertes ház kategóriából kerültek ki. A Képviselő-testület 2015. augusztus 27-i zárt ülésén, Z-169/2015. (VIII. 27.) számú határozatával döntött a címek odaítéléséről. Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony tájékoztatta a jelenlévőket, hogy idén nagyon kevesen pályáztak a címre, majd az oklevél és a címet hirdető tábla átadása mellett gratulált a díjazottaknak. Köszönetét fejezte ki, hogy gondos gazda módjára járnak el, és elmondta, hogy a pályázat három nyertese egy évig kommunális adómentességben részesül. 
 
Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Virágos Abonyért címet kertes ház kategóriában az alábbi pályázók részére adományozza:   
1. Kelemen Tibor, 2. Tóth Sándor, 3. Debreczeni László.
 
A Képviselő-testület 1. helyezettként Debreczeni Lászlót részesíti 10.000,- Ft pénzjutalomban.

Az átadót követően Kelemen Tibor elmondta, hogy a tavalyi évben is eredményesen pályázott, idén is megpróbálta, és ismét sikerrel járt.   Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony a Képviselő-testület nevében köszönetét fejezte ki Feketéné Farkas Ildikónak és Kovácsné Szabó Ilonának, hogy évek óta szervezik a virágosítást a városban a közmunkaprogram keretén belül. Polgármester asszony emléklap átadásának kíséretében köszönetet mondott a virágosításban résztvevő munkatársaknak, így Molnárné Koncz Zsuzsannának, Matusinka Gyulánénak, Rékasi Andrásnénak, Baranyi Máriának, Balogh Melindának és Kecskés Nándornak. Elmondta, hogy a bizottsági tagok is sokszor kifejezték köszönetüket az üléseken. Többször elhangzott, hogy egyre több rózsapark van a városban. Az idei év szárazsága ugyan nem kedvezett a begóniáknak, de az évelő növények és a rózsa ültetvények nagyon szépen gyarapodnak a város területén. 
 
Abony Város Önkormányzata és Abony város lakossága nevében gratulálunk a díjazottaknak, és hálásan köszönjük Abony város területén a virágosítás és a köztisztaság érdekében szorgoskodók munkáját.   
 
Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás