2016 július 04 hétfő - 18:28:49 Sporthírek Hozzászólás0
Sikeresen teljesítette az abonyi ifj. Tóth Sándor a Hobby Cart Kupa-Országos Amatőr Gokart Bajnokság több mint felét, hatból egy futamot kihagyva (megjegyz.: az időpont egybeesett a Mezőhegyi Kupasorozat kecskeméti futamával) is vezeti a bajnokságot. Emellett eddig három versenyhétvégét is megvalósított a nemzetközi mezőnyt felvonultató Mezőhegyi Kupasorozatban - a legerősebb mezőnyben, RotaxMax Senior kategóriában, a regnáló, világkupán is induló magyar bajnok Fodor Árpáddal, a sorozat tavalyi bajnokával Novák Bálinttal, és a több kategóriát is megnyerő Katona Györggyel versenyezve.
A teljesítmény tehát ragyogó, „Sanci” mégis kénytelen abbahagyni a sorozatot, mert két komoly balesetet is szenvedett a versenykörök alkalmával, amit szerencsére sérülés nélkül megúszott, de ez a szerezhető pontszámok tekintetében igen jelentős veszteséggel járt. - Sanci nem hibázott, de a bírók ezt nem így ítélték meg, szerintük „nem történt semmi”, és részünkről ez a válasz nem elfogadható – mondja Tóth Sándor, az ifjú gokartos édesapja, aki országos versenyen szeretne indulni.

Továbbra is keresik és várják a szponzorokat
Szeptemberben szeretnének újra rajthoz állni Bruck-ban, (Ausztria-SpeedWorld) ahol összevont Magyar bajnoki, Közép-európai és Európa-bajnoki futam lesz. Ehhez azonban szponzorok segítségére lesz szükség. Támogatókat azonban nagyon nehéz találni, de nem adják fel.
Ismét bevették Nyársapátot
A nyársapáti II. Kossuth-Emlékkupán Tóthné Somodi Ildikó amatőr gokartos - Sanci édesanyja - két kategóriában is megmérette magát. A női kategóriában I. helyezést ért el, a férfiak között pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Gratulálunk és további sikeres versenyezést kívánunk az egész családnak!
Darányi Erika
Tóth Motorsport Egyesület
2740 Abony, Bocskai u. 6.
Tel.: +36-70/948-6116
Elnök: Tóth Sándor
Kapcsolódó hírek:
Gokartban első az abonyi Tóth család --> Elolvasom itt.
Magyar Bajnoki Ezüstérmet hozott haza az országos gokart versenyről ifj. Tóth Sándor --> Elolvasom itt.
Egy cross motorral kezdődött minden - Interjú ifj. Tóth Sándor gokartozóval --> Elolvasom itt.
Ifj. Tóth Sándor abonyi gokartos gőzerővel készül az idei futamokra --> Elolvasom itt.
Az abonyi Kinizsi megmozgatta a település és a kistérség fiataljait --> Elolvasom itt.