2015 február 20 péntek - 12:41:37 Városi rendezvények Hozzászólás0
Az Abonyi Fúvószenekari Egyesület Évköszöntő Minősítő Hangversenyt tartott a Városi Sportcsarnokban 2015. január 24-én. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség zsűrije zenekarunknak "Koncertfúvós" C kategóriában arany, "Show" B kategóriában pedig kiemelt arany diplomát adományozott. Vezényelt Varga Gábor, a zenekar karmestere. A fúvószenekar játékát a mazsorett csoportok színesítették. Vezetőjük és koreográfusuk Gulykáné Gál Erzsébet. A szakmai minősítést 3 tagú zsűri ítéli oda. A zsűri elnöke Dohos László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, egyetemi tanár, nyugalmazott ezredes főkarmester, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke. A zsűri további tagjai Bekker Gyula, karnagy, a Magyar Ezüst Érdemkereszt díjazottja, a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar vezetője és Bán László, karnagy, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségének tagja, fúvós-hangszerelő. A minősítéssel rendelkezők 5 évig őrizhetik meg, és használhatják nevük mellett a megszerzett fokozatukat. Így az egyesület kiemelt célja az is, hogy növeljék Abony város hírnevét és országos szintű ismertségét. A minősítő hangverseny két részből állt, egy 30 perces koncertműsorból és egy show-mazsorett műsorból. A két műsort rövid szünet választotta el egymástól, melyben kiderült, hogy kik a díjazottai az Abonyi Fúvószenekar által meghirdetett rajzversenyen.
Olvasd tovább...
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz