Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 március 12 hétfő - 11:59:38     Egyesületi hírek      Hozzászólás0

   Alapításának huszadik évfordulóját ünnepli idén a Dalma Dance Club Sportegyesület, melyet Győrfi Dalma hozott létre Törökszentmiklóson 1998-ban.

   A kerek jubileumot ünneplő klub mára hazánk egyik legnagyobb tánciskolájává nőtte ki magát: az ország számos pontján 25 pedagógus segítségével, 1300 fő sajátíthatja el a tánc különböző formáit. Abonyban hosszú évek óta sikeresen működnek az egyesület csoportjai.

- Az abonyi tagozat idén a 14. évét kezdte meg - tájékoztatta lapunkat Győrfi Dalma, az egyesület vezetője. - Nagyon régmúltú csoportról beszélhetünk, ahol szerencsére folyamatos az utánpótlás: jelen pillanatban is három korosztályban működik a táncoktatás Abonyban. Modern tánccal és show tánccal foglalkozunk elsősorban, de a szülők részéről igény volt rá, hogy a mazsorettel és a twirlinggel is minél szélesebb körben ismertessük meg a gyerekeket. Az elmúlt, közel 15 év alatt diákjaink rengeteg helyi rendezvényen megmutatták tudásukat, de az ország számos településén is rendszeresen fellépnek. Emellett természetesen nagyon sokat versenyeznek, és szép eredményeket szereznek - tette hozzá a tánciskola vezetője.

KLIKK a képre a fotógalériáért!

   Az abonyi tagozat közel 30 fős létszámmal működik. Az elmúlt években Szekeres Andrea vezette a csoportokat, az utóbbi 1,5 évben pedig Mészáros Judit vette át az oktatást, aki örömmel számolt be az eredményekről:

- Szeptember óta négy versenyen vettek részt a gyerekek. Októberben Abonyban, ahol két arany és egy ezüst minősítés volt a „jutalmuk”. Decemberben duóban és szólóban is megmérettetek a gyerekek, ahol négy aranyat, kettő ezüstöt és egy bronzérmet szereztek. Februárban két verseny is várt a lányokra: a Fashion dance & Rock and Show minősítő versenyről és az Országos Mazsorett Versenyről is kiváló eredményekkel tértek haza.


Az abonyi tagozat

   A táncos növendékek örömmel vesznek részt a Művelődési Házban tartott próbákon. Kerekes Luca nyakában érmek sokasága lóg. Nem csoda, hiszen évek óta aktívan táncol az abonyi csoportban, ahol nagyon ügyesen szerepel. Szívesen jár a jó hangulatú közösségbe.

Az egyesület kapui folyamatosan nyitva állnak a táncolni vágyó gyerekek előtt

- Folyamatosan várjuk az új tanulókat. A hétfő délutáni próbákra bárki bejöhet, és megnézheti, hogyan zajlanak az órák. Jelen pillanatban csak lányok vannak, de várjuk a modern tánc iránt érdeklődő fiúkat is - egészítette ki az előbbieket Győrfi Dalma.

   A következő nagyobb megmérettetés az Országos Modern Tánc és Mazsorett verseny lesz március 24-én, majd az egyesület 20 éves gálájára készülnek. A vezetőség a születésnapi évben színes programokkal, meglepetésekkel szeretné megörvendeztetni a gyerekeket, és természetesen a nyári tánctáborukba is szeretettel várnak mindenkit.

Szerző és Abony.hu fotók: Darányi Erika

Videó:
 
A teljes képernyős nézethez nyomja meg a négyzetet a lejátszó jobb alsó sarkában!
Internetsebessége függvényében a videó lejátszása akadozhat.
Ebben az esetben állítsa meg pillanattal a lejátszást,
hogy a folyamatjelző betöltődjőn, utána zökkenőmentesen tovább nézhető.