Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Intézményi hírek'
2021 április 15 csütörtök - 23:34:26     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

A Kormány jelenlegi rendelkezései szerint az Abonyi Óvodák 2021.04.19-től a megszokott nyitva tartással 600-1700 óráig fogadják az óvodás gyermekeket, a saját óvodai csoportjaikban. A gyermekek fogadása a pandémia alatt kialakított, megszokott rendben történik. A járványügyi adatokat figyelembe véve, nagy tisztelettel megkérünk mindenkit csak egészséges családokból, egészséges gyermekeknek kérjék az ellátását. 
 
Eddigi megértő, együttműködő támogatásukat megköszönve, tisztelettel:
 
 
 
                                                                                                                                                                                 Abonyi Óvodavezetők

 
2021 február 26 péntek - 10:09:01     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

CTKI.png
 
 
A Ceglédi Tankerületi Központ a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdésében, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 24. § (1b) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján
 
kijelöli és közzéteszi



 
2020 április 08 szerda - 18:42:21     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

FONTOS TUDNIVALÓK A SOMOGYI ISKOLA TESTNEVELÉS OSZTÁLYÁBA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS ESETÉN
 
 Iskolánkban emelt óraszámú testnevelés működik, így a 2011. évi CXC. Törvény 50. § (5) pontja alapján a beiratkozást megelőzően az általános beiratkozási szabályaink mellett a jelentkező gyermekeknek alkalmassági vizsgálatot tartunk. Ennek része egy fizikai mérés. 

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a fizikai mérés hagyományos formája elmarad!

Helyette az iskola honlapján található egy videó, mely bemutatja az alkalmassági vizsgálatot képező mozgásformákat. Kérjük, készítsenek el egy hasonló tartalmú rövid videót (5-6 perec) saját gyermekükről a minta alapján, s azt küldjék el az iskola e-mail címére: abony.tesialkalmassagi@gmail.com. (A videó mérete a 20 MB-ot ne haladja meg!) 

– Amennyiben a videós bemutatkozással kapcsolatosan bármilyen kérdésük van, forduljanak Mayer-Nagy Zsuzsanna testnevelés munkaközösség- vezetőhöz (telefonszáma: 06/20/4549269). 

Az e-mailben nyilatkozzanak arról, (GDPR-nyilatkozat) hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a videót testnevelő tanáraink megtekinthessék. Feltöltéskor a videó nevében és az e-mail tárgyában is a gyermekük teljes neve szerepeljen! Feltöltési határidő: 2020. április 20. (hétfő) 24:00 óra 

A későbbi időpontban feltöltött videókat nem áll módunkban figyelembe venni! Egészségügyi vizsgálat A gyermek háziorvosának igazolása, mely szerint a gyermek egészséges és képes teljesíteni az emelt szintű testnevelés tantárgy követelményeit. Az egyesületben sportoló gyermekek sportorvosi igazolását is elfogadjuk. 

Kérjük ezt az igazolást is az e-mailben elküldeni! GDPR – nyilatkozat A videó feltöltésével hozzájárulok, hogy a rögzített képi/hanganyagot a Somogyi Imre Általános Iskola igazgatója/testnevelő tanárai/adatkezelője a testnevelési képességméréssel összefüggő célokból kezelje. 

A videó törlését az adat kezelőjétől bármikor kérhetem, egyúttal tudomásul veszem, hogy a videót az általános iskolai beiratkozás után, 2020. május 21-én törlik a rendszerből. 

Megértő együttműködésüket köszönöm! 

Abony, 2020. április 8. 

Tisztelettel: Kazinczyné Juhász Ildikó intézményveztő 


2020 február 19 szerda - 15:33:23     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Tájékoztatás a 2020/2021-es nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozásról. 

Időpontja: 2020. április 20. – 2020. április 24-ig (minden munkanapon 8-12 óráig) 
Helyszíne: az óvodák vezetőinek irodáiban 

Abonyi Pingvines Óvoda és Bölcsőde Abony, Bethlen G. u. 3-5.
Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Abony, Tószegi u. 58/A.
Abonyi Gyöngyszemek Óvoda Abony, Köztársaság u. 11/A.

Szükséges okmányok:
- a gyermek Születési Anyakönyvi Kivonata
- a gyermek TAJ kártyája
- a gyermek lakcímkártyája
- a szülő személyi igazolványa
- a szülő lakcímkártyája
 

Tájékoztatjuk a szülőket, hogy az óvodai beíratás elmulasztása szabálysértésnek minősül, és jogi következményeket von maga után! Kérjük, hogy a szülők hozzák magukkal beíratandó gyermeküket! Tájékoztatjuk a tisztelt Szülőket, hogy mindhárom óvoda jogosult sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésére! (Amennyiben szakértői véleménnyel rendelkezik a gyermek, kérjük azt is bemutatni, vagy fénymásolatot hozni róla. Az ideiglenes vagy átmeneti nevelésben vett gyermek esetében az elhelyezésről szóló határozatról fénymásolatot kérünk!)
2020 február 03 hétfő - 19:04:14     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Az abonyi Kinizsi Pál Gimnáziumban magas szintű oktatás folyik, melynek legjobb fokmérője, hogy az itt végzett diákok többsége oda nyer felvételt, ahová készül, és ahol továbbtanulni szeretne. 

Az elmúlt tanévben a nyelvi előkészítő osztályban érettségizett diákok 65%-a szerzett középfokú komplex nyelvvizsgát és 60%-a tanul tovább a tervei szerint. Jellemzően mezőgazdasági mérnök, a hadtudományi és honvédtisztképző karon katonai logisztika és katonai üzemeltető, programtervező-informatikus, mérnökinformatikus, óvodapedagógus, sport- és rekreációszervező, villamosmérnök szakokat választották, illetve néhányan OKJ-s képzésben vesznek részt. A továbbtanuló általános iskolások közül várják azokat a diákokat, akik a kihívásokkal teli korunkban nyugodt, kiegyensúlyozott körülményeket keresnek középfokú tanulmányaikhoz. 

Január 18-án több, mint száz diák vesz részt az iskolában írásbeli felvételi vizsgán. Kavecsánszkiné Pál Erika igazgatónőt kérdeztem arról, hogy mi vár azokra a diákokra, akik az abonyi gimnáziumot választják, hogy miben más ez a suli, mint a többi, és miért érdemes itt tanulni. 

Itt a nyelvi előkészítő osztályban olyan intenzitással tanulják a diákok mindkét idegen nyelvet, a németet és az angolt is, hogy középiskolai tanulmányaik alatt tudnak a fő idegennyelvből középfokú komplex nyelvvizsgát tenni. Egyre többen választják a német nyelvet érettségi tantárgyként és nyelvvizsgára is. A tavalyi évben, a nyelvi előkészítő osztállyal induló osztályban érettségizett 20 diákból 13 nyelvvizsgával zárta a gimnáziumi tanulmányait. Van, aki emelt szintű angol érettségit tesz, és így szerez nyelvvizsgát. Ez nagyon fontos, mert be lehet számíttatni a továbbtanuláskor. Négy angol és két német tanárunk van. A következő tanévtől ismét indul az öt évfolyamos nyelvi előkészítős osztály. Ennek már nagy hagyománya van, nagyon keresett a diákok és szüleik körében. Ezen kívül indul négy osztályos gimnáziumi osztályunk is, hagyományos tantervvel. Ez az osztályunk többnyire az érettségire készít fel, majd szakmát tanulnak a diákok, néhányan nyelvvizsgáznak, továbbtanulnak. Nálunk lehet honvédelmi alapismeret tantárgyat is tanulni, vannak Ceglédről is diákjaink, akik kifejezetten ezért jönnek hozzánk. Ez jó alapot adhat arra, hogy később katonai, vagy rendőri pályát válasszon magának a diákunk. Továbbtanulnak diákjaink a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtitsztképző karon, az Altisztképzőn, illetve választhatják a Rendőrtiszti kart is. Rendszeres kapcsolatban vagyunk az MH 86-os Szolnoki Helikopter Bázissal. Mádi Lajos alezredes úr a kapcsolattartónk, és személyes kapcsolatunk van dr. Koller József dandártábornok úrral is. Az iskolánkban kiváló pedagógusok dolgoznak, négyünknek mesterfokozata van. Sokan nagy tapasztalattal rendelkeznek, és büszkén mondhatom, hogy több olyan tanárunk van, aki nálunk volt gimnazista, és innen ment felsőfokú iskolába. Az iskola méretéből és a szemléletmódból is adódik, hogy amennyiben a diák igényli, és valóban partner benne, akkor személyesen, külön is foglalkozunk vele, segítünk neki a felkészülésben.”- mondta el lapunknak Kavecsánszkiné Pál Erika igazgatónő. 

A Kinizsi Pál Gimnázium híreivel későbbi lapszámainkban folyamatosan találkozhatnak! Keressék fel az iskola honlapját is: http://www.kinizsi-abony.hu/new/ 

Lőrinczy Veronika
2019 december 20 péntek - 10:16:20     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

2019. 12. 10-én, kedden délután a Humán szolgáltató Központ Család-és gyermekjóléti szolgálat épületét a Karácsonyi Ünnepekre való készülődés hangulat töltötte meg. A szolgálat munkatársai valamint az óvodai –és iskolai szociális munkás már napokkal előtte lázasan készítették a gyerekek „cipős doboznyi” ajándékait. Az ajándékok átadását kézműves foglalkozással egybekötött teadélutánon adták át. 

A meghívást 20 gyerek fogadta el. A délutánt egy közös beszélgetéssel kezdtük, hogy kinek mit jelent, az Advent, Szenteste, Karácsony, Szilveszter mit ünnepelünk, milyen szokások köthetőek az ünnepkörhöz. Beszéltünk a szaloncukor eredetéről. Majd különböző díszeket, üdvözlőlapokat készítettünk, amelyeket haza is vihettek. A délután fénypontja a személyes, névre szóló ajándékok átadása volt. 

A gyerekek csillogó szemekkel vették át az ajándékokat, a szolgálat munkatársai pedig meghatódva nézték boldog pillanataikat. 

Beszámolót készítette: Balog-Kökény Krisztina Család-és gyermekjóléti szolgálat szakmai vezetője
2019 december 11 szerda - 21:50:40     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Őszi életképek a Somogyiból! Az őszi időszakból sok cikk és fénykép jelent meg az iskola életéből, a sport eredményekről, a szavalóversenyekről, az ünnepségekről, a matematika területéről, de sok más területen is szorgoskodunk. Lássunk belőle még néhányat! 

A Nyelvek Európai Napja 

A Nyelvek Európai Napját minden évben szeptember 26-án ünneplik 2001 óta. Iskolánkban is megemlékeztünk erről a napról. A tanulóknak egy kérdéssort kellet megoldaniuk, valamint plusz feladatként kapták azt, hogy készítsenek posztert egy európai országról. A versenyen 5-8. évfolyamos tanulók vettek részt akik közül sokan nagyon szép és ötletes munkákat készítettek. A következő szép eredmények születtek: 5. osztály: 1. Gazsovics Nóra 5.t 2. Kaczúr Anna 5.m 3. Lázár Kamilla 5.m 6. osztály: 1. Gálfi Patrik 6.a 2. Szikszay Andor 6.m 3. Schenek Bence 6.t 8. osztály: 1. Csibrány Máté 8.m 2. Tóth Máté 8. m 3. Medveczky Jázmin 8.t Gratulálunk!  

Kistérségi Idegen Nyelvi Verseny
2019. októberében rendezték Nagykőrösön a Kistérségi Idegen Nyelvi Versenyt. Az Arany János Református Gimnázium és Szakgimnázium által rendezett versenyen iskolánkból kettő, angol nyelvet tanuló diák vett részt. A versenyzőknek szóbeli és írásbeli feladatokat is meg kellett oldaniuk. Csányi Alex 6.m osztályos tanuló II., Tóth Máté 8.m osztályos tanuló pedig VI. helyezést ért el. Gratulálunk Nekik a szép eredményhez! 

Halloween - délután
Az angol nyelvi munkaközösség, mint minden évben, október végén, idén is megtartotta a Halloween - délutánt. A gyerekek szép számmal érkeztek. A délután folyamán vetélkedőkkel, jelmezes felvonulással szórakoztattuk a tanulókat. Díjaztuk a legötletesebbet, a legfélelmetesebbet és a legaranyaranyosabbat. Egy nagyon kellemes és jó délutánt töltöttünk el együtt.
Az angol nyelvi munkaközösség sikereit Csőke Judit, Csóka Ari és Kapás – Szabados Erika tanárnőknek köszönheti az iskola. 

Dél-Pest Megyei Regionális Diákparlament Monoron
Molnár Vivien, 8. m osztályos tanuló, diákönkormányzati elnök beszámolója
Monoron került idén is megrendezésre 2019. november 11-én a Regionális Diákparlament. Először Szabó Róza, a Szolnoki Pedagagógiai Oktatási Központ vezetője tartott nyitóbeszédet majd, Darázsi Kálmán, Monor polgármestere köszöntött minket. Az első napirendi pont szerint, egy három főből álló szavazatszámláló bizottságot hoztunk létre. Ezután elhangzott Szabó Melinda DÖK-elnök éves beszámolója, majd meghallgattuk a régió diákönkormányzati képviselőinek is összefoglalóit. A diákok beszélgettek az oktatásban és az iskolákban felmerülő nehézségekről és a megoldásra váró problémákról. Felterjesztették javaslataikat. A nap zárásaként 10 önként jelentkező diák közül kellett megválasztanunk egy tanulót, aki képviselni fogja a jövő évben a megyét. Az esemény végén megvendégeltek minket süteménnyel és pogácsával. 

Filharmónia hangversenyen jártak a 6. m és 7. b osztályos gyerekek 
2019. november 18-án került sok az idei tanév első filharmóniai hangversenyére Cegléden, a Kossuth Lajos Művelődési Központban. Köszönjük a lehetőséget Tankerületünknek, hogy ismét részt vehetünk a hangversenysorozaton. Ezen a napon Várnagy Andrea és lánya, Farkas Lili tartották az első előadást ZeneVarázslat címmel. Különösen fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerkedjenek a klasszikus zenével: „A zene szeretete egy teljesebb élettel ajándékozza meg azokat, akik átélhetik ezt az élményt és sajnos napjainkban sok gyermek nő fel úgy, hogy sosem hall komolyzenét.” A zongoraművész több száz interaktív koncertet adott már, több mint egy millió gyereknek határon innen és túl is. A interaktív program során nem csak a zene, hanem más művészetek, így az irodalom és a képzőművészet is nagy szerepet kapnak. A művésznő már volt korábban is iskolánk vendége, így nem volt ismeretlen, hogy milyen élményt nyújt a gyerekeknek. Izgatottan várjuk a februári jazz előadást. 

Idén is az Öveges laborban
A „Természettudományi ismeretek oktatása korszerű eszközökkel és módszerekkel” project keretében az idei tanévben is tartottunk tanórákat november 26.-án a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Szakgimnáziumában. Egy-egy ilyen óra nagy öröm a diákoknak. A laboros foglalkozásokon a gyerekeknek lehetőségük volt párokban vagy kis csoportokban kísérleteket végezni. A két órás foglalkozás sikerélményekben gazdagon telt el. Látványos kémiai kísérleteket végeztek a 8. m osztály tanulói. A 7. m osztály a földrajz rejtelmeiben merült el. A foglalkozásokat összeállították és levezették: Pászti Zsuzsanna (kémia) és Bozóki Hajnalka (földrajz) tanárnők. 

Karácsonyi készülődés
Iskolánkban már novemberben elkezdődtek a próbák a nagy karácsonyi ünnepségre. Kovácsné Dani Tünde, Gönczölné Mádi Friderika, Sándorné Juhász Mónika és a 3. m osztály lelkesen készül Jókai Mór szívhez szóló meséjével, az énekkarosok és a kis muzsikus palánták pedig nagy izgalommal gyakorolják és tanulják a karácsonyi dalokat, hogy ezzel szerezzenek majd örömet a kedves ünneplő közönségnek és szeretteiknek. 

Összeállította: Király Borbála tanárnő
2019 december 10 kedd - 17:57:38     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

December 7-én Hejőkeresztúron rendezték meg az Országos Táblajáték versenyt, ahol iskolánk 2 csapattal indult el, 5 alsós és 5 felsős diákkal. 

A táblajáték szakkör már a Somogyi iskolában hagyománynak számít, így olyan gyermekeket sikerült felkészíteni, akik kiállták a megmérettetést. Rendkívül szép eredmények születtek, hiszen iskolánk csapata 3. helyen végzett összesítésben az országos eseményen. 

Egyéni versenyszámban az alsósok versenyét Juhász Gergő 4. m osztályos tanuló megnyerte. Bőszény Izabella 4. m osztályos tanuló 6. helyezést ért el, Bártfai Krisztián 4. m osztályos tanuló 7. helyezett lett, valamint a felsősök kategóriában Balogh Pál 7. m osztályos tanuló 8. helyezést ért el. Felkészítőjük Farády Csilla tanárnő.
2019 december 04 szerda - 17:16:13     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

img_20191129_165321.jpgA Somogyi Imre Általános Iskola november 29-én, idén immár második alkalommal rendezte meg a „Kecske Kupát”. Ennek a versenynek a matematika áll a középpontjában. A gyermekek nagyon kedvelik.
Az intézmény 53 négy fős csapatnak adott otthont. A versenyzőknek négy témakörben kellett megmérettetni magukat. A verseny különlegességét az adta, hogy a zsűritagok a megoldásokat QR-kód segítségével nézték meg, így a gyermekek azonnal látták, hogy helyesek-e a megoldásaik, vagy sem. Ráadásul valamennyi tanteremben a kivetítőkön oszlopdiagram jelezte, hogy melyik csapat aktuálisan melyik helyen áll a sorrendben.
A somogyis diákok remekül teljesítettek ebben a fordulóban, így két csapata is az első helyen várja a tavaszi fordulót.
 
Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 november 27 szerda - 18:31:03     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

imgp2524.jpgElkészült a Somogyi Imre Általános Iskolában a kültéri kézilabda pálya, amely a Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem/tornacsarnok felújítási programot támogató projektje keretén belül valósult meg. A kivitelezést a Bástya Millennium Zrt. végezte el.
November 27-én került sor a pálya műszaki átadás-átvételére az intézmény, illetve az önkormányzat részvételével. A pálya ünnepélyes megnyitójára tavasszal kerül majd sor.


Cikk és fotó: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
Oldal:  1 2 3 ... 39 40 41
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények