Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Közterületi hírek'
2020 január 07 kedd - 19:46:52     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

Pető Zsolt Abony Város polgármestere írja facebook oldalán: Bejelentést teszek! 

A mai napon végzett területbejárás során rendkívüli körülményeket tapasztaltam a „Nagyerdőben” és a „Lődomb” melletti dűlőúton. Ismeretlen személyek illegális módon nagy mennyiségű kommunális szemetet, valamint állati tetemeket helyeztek el. 

A látottak alapján valószínűsíthető, hogy a hulladékot valaki, vagy valakik teherautóval, utánfutóval szállítottak a helyszínre. A feltételezhetően üzletszerű lerakás miatt, a tűrhetetlen állapot felszámolása érdekében több intézkedés mellett megkereséssel fordulok az illetékes hatóságokhoz melyben kérem minden egyes hulladékszállítást hirdető magánszemély és vállalkozás működési jogosultságának ellenőrzését. 

Hatósági eljárás keretében intézkedést kezdeményezek az elkövetők felderítésére, a szabálysértési-, illetőleg büntető eljárás lefolytatására. Felhívom a figyelmet, hogy - a hulladékgazdálkodási, valamint a környezetvédelmi szabályok megsértése miatt eljárás elkerülése érdekében – hulladékszállítási szolgáltatást senki ne vegyen igénybe kétes alkalmasságú, jogosulatlan személyektől. Részletek és képek még hamarosan Abony Város hivatalos oldalának és a Miabonyunk facebook oldalán!
2019 november 26 kedd - 21:07:52     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

20170217135759-natura2000-170b1r0z.pngAhogy beszámoltunk korábban róla, sérült vidrát találtak a lakosok az Újszászi úton november 11-én. Sokan nem tudják, hogy az európai vidra fokozottan védett faj, eszmei értéke 250.000 Ft.
Ebből kifolyólag sorra vesszük a településünk területén élő védett fajokat - elpusztításuk ugyanis természetkérosításnak minősül.

A város külterületén 2 Natura 2000 terület található szikes gyepekkel és mocsarakkal, valamint a Kaszáló-erdő védett. A Duna-Ipoly Nemzeti Park közreműködésével tesszük közzé Abony legjelentősebb természeti értékeit - amelyek körül vesznek bennünket, és kis túlzással akár a kertünkben is megfordulhatnak.
 
A legértékesebb költő madárfajok:
 
parlagi_sas_mate_bence_0001_1.jpg

parlagi sas
A parlagi sas elsősorban a fákkal, kisebb erdőkkel tarkított füves puszták, mezőgazdasági területek csúcsragadozója. Fészkét a táplálkozóterület közelébe, nyugalmas helyre, magas fák koronájába építi.  A hatékony védelmi erőfeszítések eredményeként hazai állománya a 80-as évektől kezdve lassan, de folyamatosan növekszik, a költőpárok száma napjainkra meghaladta a 200-at.
Eszmei értéke: 1.000.000 Ft


falco_cherrug_1_bohu_el.jpg
kerecsensólyom
Az eurázsiai erdős sztyepp zóna jellegzetes sólyomfaja, a Kárpát-medencétől Kínáig terjedt el. Magyarországon régebben főleg sziklapárkányokon költött, mára nagyrészt nyílt agrárterületeken költ. Fészket nem épít varjúfélék, más ragadozómadarak fészkét foglalja el, de mesterséges költőládákban is egyre nagyobb számban fészkel.
Eszmei értéke: 1.000.000 Ft 


kek_vercse_loki_csaba_0008.jpg
kék vércse
Hazánkban a kék vércse elsősorban az ország középső és keleti részén, az Alföld sík vidékein költ. A kék vércse hosszú távú obligát vonuló, telelőterülete Délnyugat-Afrikában van, a Dél-Afrikai Köztársaság északi részétől Namíbián és Botswanán keresztül Angoláig, Zimbabwéig és Zambiáig terjed. A kék vércse a többi sólyomféléhez hasonlóan nem épít saját fészket, költéséhez elsősorban a varjúfélék fészkeit foglalja el. Hazánkban a vetési varjú, szarka, dolmányos varjú fészkekben telepszik meg leggyakrabban, de szinte bármely, méretben megfelelő gallyfészket (pl. egerészölyv) vagy akár faodút, faüreget is elfoglalhat. A megfelelő élőhelyen mesterségesen kialakított fészektelepeket is hosszú távon használja és sikerrel költ azokban.
Eszmei értéke: 500.000 Ft

jakab_s_009.jpg
szalakóta
Öreg fák odvaiban, fekete harkály és zöld küllő által vájt odúkban, ritkán homokfalak üregeiben költ. Fészekalja általában 4-5 darab fehér színű tojásból áll. Szívesen elfoglalja a mesterséges odúkat is, melyek kihelyezésére a megfelelő nagyságú fák hiánya, és ezáltal a zöld küllő és fekete harkály hiánya miatt van szükség. A legelőkhöz, kaszálókhoz, mezőgazdasági területekhez kötődik, hiszen rovarokból álló táplálékát itt könnyen megtalálja.
Eszmei értéke: 500.000 Ft

pcanko3.jpg
piroslábú cankó
Hazánkban főleg az alföldi szikeseken, vizenyős réteken, legelőkön fészkel, sokszor bíbicek és nagy godák társaságában. Fészkét zsombékra építi növényi anyagokból, lehetőleg sekély víz által körülvett lokális magaslaton. Fészekalja 4 tojásból áll, a kotlási idő 23 nap. A fészekhagyó fiókákat a szülők a növényzet között, tocsogós területeken nevelik. 
Eszmei értéke: 250.000 Ft

gyurgyalag.jpg
gyurgyalag
Telepes fészkelő, lösz- és homokfalakban, homokbányákban, csatornák, mélyebb árkok falában alakít ki lyukakat költőhelyül. Folyók meredek partfalában is megtelepedhet. Költőürege még a jégmadárénál is hosszabb, elérheti a 2 métert is. Későn, április végén - május elején érkezik vissza, ezért évente csak egyszer költ. Költési sikerét a vízparton veszélyeztethetik az áradások, máshol siklók, valamint a homok- és löszfalak leomlása, elhordása okozhat jelentős problémát, ezért állományait oltalmazni kell a káros hatásoktól. Fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik.
Eszmei értéke: 100.000 Ft

lans_mnor.jpg
kis őrgébics
Dél- és kelet-európai, valamint közép-ázsiai elterjedésű madár. Hazánkban leginkább a sík vidéki, bokrokkal tarkított területeket részesíti előnyben, elsősorban a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon, a Dunántúlon nagyon kis számban fordul elő. Évente egy fészekaljat nevel. A fészket a párok közösen, rendszerint ezüst- vagy akácfára építik fűszálakból, gyökérdarabokból, melyet virágzó növényekkel díszítenek. 5-7 tojást rak, amin csak a tojó kotlik. A fiókákat mindkét szülő eteti.
Eszmei érték 50.000 Ft

corvus_frugilegus_berlin-2.jpg
vetési varjú
Természetes élőhelyei az alföldi puszták. Telepesen költ. Gallyakból készülő fészkét a saját fészket nem építő erdei fülesbagoly, a vörös vércse és a fokozottan védett kék vércse is költőhelyül használja, ezért védelme kiemelt fontosságú. A kék vércsék úgy időzítik májusi visszatérésüket a telelőterületről, hogy eddigre a varjúfiókák már fészekelhagyó korba kerüljenek. A fészekalj nagysága 3-6 tojásból áll. Csak a tojó üli a tojásokat. A hím feladata a táplálékszerzés, míg a tojó az etetést végzi.
Eszmei értéke: 50.000 Ft

A legértékesebb növényfajok:

szennyes-infu2-meszarosandras.jpg
szennyes ínfű
15–30 cm-es, gyapjas-bozontos szárú, évelő növény. Szőrös, átellenes állású levelei hosszúkás-tojásdadok vagy hosszúkás- elliptikusak, ülők; a virágos hajtásokon sárgászöldek, legfeljebb a csúcsi részen fogazottak, a meddőkön zöld színűek, általában fogazottak. Virágai levélhónaljiak. A párta felső ajka csökevényes, az alsó rész két nagy hasábja szennyesfehér vagy halványsárga, lilásbarna rajzolattal (de előfordulnak rajzolat nélküli egyedek is).
Eszmei értéke: 50.000 Ft

prunus_tenella0.jpg
törpe mandula
Alacsony, mintegy 30–90 cm magas cserje. Ágai vékonyak. Levelei hosszúkás-lándzsásak, 3–8 cm hosszúak, fényeszöldek, aprón fűrészes szélűek. Az őszibarackéra emlékeztető, ötszirmú rózsaszín virágai ülők, a száron szórtan és rendszerint sűrűn állók. Termése kicsi (1–2 cm), zömök mandula, szőrős külső burokba zárva.
Eszmei értéke: 10.000 Ft

mauerpfeffer2.jpg
sziki varjúháj
Szirom és porzó 5–5. A tüszők megnyúlt-hosszúkásak, éréskor vérvörösek. – Tövétől 3–5 fele-melkedő oldalágú kopasz, gyakran vöröslő efemer. A levelek 3–6 mm hosszúak, széles-tojásda-dok vagy hengeresek. A szirom fehéres, közepén sötét rózsaszínű csíkkal. A tüszők sugarasan szétállók, kopaszak.
Eszmei értéke: 5.000 Ft

20170206153417-nyulank-sarma-ornithogalum-brevistylum-ha-d5p6ta1p.jpg
nyúlánk sárma
A hagymás növény – nevéhez híven – nyúlánk, magas, 40–80 (–120) cm-es. Szára egyszerű. Szürkészöld levelei (4–6 db) húsosak, 6–10 mm szélesek, virágzáskor még rendszerint megvannak. A virágfürt csúcsi, bimbós része hegyesedő, keskeny, tömött. A tejfehér virágok viszonylag hosszú, gyakran 3 cm-nél is hosszabb kocsányokon fejlődnek (de bimbósan a legfelső kocsányok igen rövidek), 6 tagúak. Az elliptikus lepellevelek háta zöldes csíkos; hosszuk 9–15 mm, szélességük 3–4 mm. A terméses kocsányok eleinte ívesen felállók, majd szorosan a tengelyhez simulók; rövid csúcsba hegyesedő murváik kicsik. Termése tojásdad, kb. 13 mm nagyságúra fejlődő tok.
Eszmei értéke: 5.000 Ft

carduus_crispus_-_khar_karuohakas.jpg
horgas bogáncs
Magasabb termetű (60–100 cm), egészében szúrós, 3–5 (néha több) fészkű évelő. Levelei mélyen osztottak; a hasábok tojásdad-háromszögűek, karéjosak. Az alsó levelek lándzsásak. A levélfonák ± fehéres-szürkés (de néha csak vékony) molyhú. A levéltövisek max. 2 mm hosszúak. A kifejlett fészkek max. 2 cm szélesek. A fészekpikkelyek ± rásimulók, gyakran vörösesek; a középsők és a külsők lényegesen rövidebbek a belsőknél. A fészkek pirosak vagy pirosaslilák, rendszerint magánosak. A kocsányok rányomottan fehér-gyapjasak, a rajtuk lévő szakaszos tövis sorok gyakran csaknem a fészekig érnek.
Eszmei értéke: 5.000 Ft

Fontosabb egyéb védett fajok:

bombina_bombina_european_firebellied_toad_captive-0295_low_res.jpg
vöröshasú unka
A vöröshasú unka hátoldala szürke vagy fekete, bőrét lekerekített szaruszemölcsök borítják. Létezik egy zöld hátú változata is, amely a normál színezetű egyedekkel együtt fordul elő. Fekete hasoldala a narancssárgától a sötétpirosig terjedő színárnyalatú, egymástól jól elkülönülő foltokkal tarkított. A lábujjakra a vörös foltok nem terjednek rá. A has fekete alapszínében tűhegynyi fehér pontok láthatóak. A hímek mellső végtagján párzási időszakban fekete színű hüvelykvánkos látható. A kifejlet állat 35-50 mm-re, lárvája 15-38 mm-re nő meg.
Eszmei értéke: 2.000 Ft

c.cricetus_lublin1.jpg
hörcsög
A hörcsög zömök testű rágcsáló. Testhossza 20–27 cm, amelyből a farok 5–7 cm. Testtömege 220-450 gramm között mozog. Feje világosbarna, sötétebb sárgás és fehér sávokkal. Háta sárgásbarna, hasa fekete. Néha előfordulhatnak fekete vagy fehér példányok is, de ezek nagyon ritkák.
Eszmei értéke: 25.000 Ft

Köszönjük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály közreműködését!

Fotók és részletes leírások:
nme.hu
termeszetvedelem.hu
bfnp.hu
dunaipoly.hu
hullomagazin.hu

Elérhetőségek:
Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (korábbi OKTF)
1016 Budapest, Mészáros utca 58/a
Tel.: 06 (1) 224 9100
Email: orszagoszoldhatosag@pest.gov.hu

Duna-Ipoly Nemzeti Park
1121 Budapest, Költő u. 21.
Tel.: 06 (1) 391 4610
E-mail: dinpi@dinpi.hu

2019 november 21 csütörtök - 19:49:34     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

75492505_1286351418215697_4731564899325444096_n.jpgSajnos nem alakult túlságosan jól a Zsomborra keresztelt abonyi vidra a sorsa.
A közelmúltban számoltunk be arról, hogy november 11-én a reggeli órákban a Bagoly sörözőnél (Újszászi út) sérült vidrát találtak a lakosok. Akkor még azt feltételeztük, hogy a szerencsétlen állatot egy autó üthette el. Mindenki megkönnyebbült, miután a lakosok segítő közreműködésének hála a vidra befogásra került – azonban a helyzet sokkal bonyolultabb, mint elsőre tűnik.
Többen megdöbbentek a vidra jelenléte miatt, hiszen elsőre szokatlannak hat. A legtöbb európai országban sajnos kihalt már a faj az emberi közreműködésnek „hála”. Magyarországon még egy viszonylag stabil populáció él. Fokozottan védett fajnak számít az egész kontinensen, eszmei értéke 250.000 Ft. Ennélfogva a tartása illegális, vagyis bizonyosan nem egy „házikedvenc” szökött el Abonyban. Városunk vizes területein, mesterséges tavaiban ugyan kis számban, de élnek ezek a ritka emlősök. Ezt az is tanúsítja, hogy az idén született, fiatal abonyi példányt a lábánál egy állat, valószínűleg egy másik vidra marta meg, amelynek a területére tévedhetett. Az európai vidra ugyanis egy rendkívül óvatos, éjszakai életet élő, magányos állat – természetes környezetében ezért is nehéz megfigyelni.
Zsombor ugyan nem emberi kéznek lett az áldozata, mégis azonnal kezelni kellett volna a sérülését. Sajnos csak este nyolc óra után került a budapesti  Állatmentő Szolgálat Alapítványának oltalma alá. Emiatt az Exo-Pet Állatgyógyászati Centrum már csak másnap  vagyis az abonyi megtalálása után huszonnégy órával  tudta kezelni. Ez kritikusnak bizonyult.
74214406_4594963077197313_4823114781529473024_n.jpgBalogh Márta, a Petesmalmi Vidrapark vezetője beszámolt arról, hogy egy nagyon csúnya ficama volt Zsombornak, amit műteni kellett. Hasonlót Magyarországon még nem végeztek el vidrán. Ha időben jutott volna orvoshoz, nem komplikálódik a helyzete, így viszont az utógondozása is hosszabb ideig fog tartani. Balogh Márta, aki már több elárvult vidrát is felnevelt, értetlenül áll a történtek előtt.
– Egy olyan vadállatról van szó, amely fokozottan védett státuszban van. Ha a jövőben bárki hasonlót tapasztal, azonnal a zöld hatósághoz kell fordulnia, amely tudja, hogy ilyenkor mi a teendő! – magyarázta. Zsombor a Vidraparkban fog felerősödni. De ez hosszú folyamat lesz.
 
Abony városa nagyon híres a kékvércse telepéről, de emellett még számos különleges és óvandó állat- és növényfaj él a településünk környékén. Egyes fajok fokozottan védettek, természetkárosításnak minősül az elpusztításuk.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park közreműködésével hamarosan egy listát teszünk közzé a településünkön és környékén élő veszélyeztetett fajokról, illetve azok eszmei értékéről.

Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Némedi Edina, Balogh Márta facebook oldala
(A nagyításhoz kattintson a képre!)

Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (korábbi OKTF)
1016 Budapest, Mészáros utca 58/a
Tel.: 06 (1) 224 9100
Email: orszagoszoldhatosag@pest.gov.hu

Duna-Ipoly Nemzeti Park
1121 Budapest, Költő u. 21.
Tel.: 06 (1) 391 4610
E-mail: dinpi@dinpi.hu
2019 november 14 csütörtök - 10:27:49     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

img_20191113_144203.jpgTrélert vontató kisbusz és egy teherautó ütközött össze szerdán délután (november 13.) a 4-es főút 84-es kilométerénél, Abony közelében - adta a tájékoztatást Csámpai Attila tű. százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei szóvivője. - A balesetben összetört mikrobusz forgalmi akadályt okozott. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.

Fotó: Fotó: PMKI Cegléd HTP
2019 november 11 hétfő - 20:16:30     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

imgp2119.jpgAhogy megírtuk, ma reggel (november 11.) a Bagoly sörözőnél sérült vidrát találtak a lakosok, akik jelentették az esetet a közterület-felügyelőknek. Az állatot valószínűleg egy autó üthette el. Az állatot Váczi József fogta be, és vette magához egy rövid időre, aki már többször is segítséget nyújtott bajba jutott vadállatoknak. Szerencsére további segítséget is kapott a bajba jutott állat Kisteleki Gergely, hivatásos solymász, a Hortobágyi Madárkórház munkatársa személyében, akinek eredeti profilja a ragadozó madarak mentése, viszont emellett számos más bajba jutott állathoz is kiutazik.
A vidra a budapesti Exo-Pet Állatgyógyászati Centrumba került, ahol ellátják a kezelését, majd a Petesmalmi Vidraparkba, amely már több más mentett vidrának nyújt menedéket. Ha úgy ítélik meg, hogy nincs komoly sérülése, akkor a teljes felépülése után visszatérhet a természetbe is. A vidrapark vezetője Balogh Márta, a vidrák pótmamája, aki rengeteg vidrát felnevelt. Ő fogja a gondját viselni az abonyi vidrának a kórházi kezelése után.
Kisteleki Gergely számtalan vadállatot mentett, de ez volt az első dolga vidrával. Maga is extrémnek nevezte a helyzetet.
Azt tanácsolta, hogy ha bajba jutott, sérült, esetleg elárvult vadállatot találunk, akkor az illetékes nemzeti parkkal kell felvenni a kapcsolatot, és szakemberre kell bízni a befogását. Az efféle esetek a vadállatok urbanizációja miatt ugyan nem mindennaposak, de nem is teljesen egyediek, hiszen baglyok és egyéb ragadozó madarak, őzek, rókák is bemerészkednek az udvarokra.
imgp2117.jpgElsőre furcsának tűnhet az abonyi vidra, azonban számos vizes terület található a városunkban, illetve ott vannak a horgásztavak is. Váczi József úgy fogalmazott, hogy amit nem látunk, az attól még ott él – még ha elenyésző számban is. Az európai vidrát egyébként is ritka a szabad természetben megfigyelni, mert jól rejtőzködik, és szinte kizárólag éjszaka vadászik. Tisza menti falvaknál, városoknál ugyanúgy megfordul az udvarokban, akár a róka. 
Kisteleki Gergely elmondta, hogy Magyarország egyébként is vidra nagyhatalom volt egykoron, nagy populációval, azonban az elmúlt évszázadokban sajnos az ember megtizedelte ezt az állatot, mert vetélytársa volt a horgászatban és a vadászatban. Így már fokozottan védett fajnak számít az egész kontinensen, eszmei értéke 250.000 Ft.

Cikk és fotó: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 november 11 hétfő - 13:26:00     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

imgp2117.jpgMa reggel (november 11.) a Bagoly sörözőnél sérült vidrát találtak a lakosok, akik jelentették az esetet a közterület-felügyelőknek. Az állatot valószínűleg egy autó üthette el. Az állatot Váczi József fogta be, és vette magához egy rövid időre, aki már többször is segítséget nyújtott bajba jutott vadállatoknak. A vidrát Kisteleki Gergely, hivatásos solymász viszi el egy állatklinikára, ahol ellátják a sérült vadállatokat. A vidra a felépülése után visszakerül majd a természetbe.
Furcsa lehet elsőre, de Abonyban is élnek vidrák!
 
Az európai vidra, vagy gyakran csak röviden vidra (Lutra lutra) részben vízben élő ragadozó emlősállat. A szabad természetben ritkán lehet látni, mert a Kárpát-medencében szinte kizárólag éjszakai életet él. Az ujjai közötti úszóhártyák és áramvonalas teste egyaránt a gyors úszást segíti elő. Több alfaja is létezik. Az európai vidra egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban, illetve egyes jellemző élőhelyén ki is pusztult, jó néhány helyen próbálkoznak a visszatelepítésével, visszatelepülésének segítésével.

Cikk és fotó: Jandácsik Pál
További információ: erdekesvilag.hu
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 szeptember 27 péntek - 09:29:44     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

rendorseg.jpgKét személygépkocsi ütközött össze csütörtökön délután a 40-es út 42-es kilométerénél, Abony közelében. - áll a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivőjének a tájékoztatásában. - A gépkocsikban csak a sofőrök utaztak, mindketten a roncsba szorultak, az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A roncsba szorult embereket a szolnoki és a ceglédi hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd áramtalanították és átvizsgálták a járműveket. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelték.
2019 szeptember 09 hétfő - 14:47:56     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

dscn0414.jpg- Két személygépkocsi ütközött össze szombaton délután a 4-es főút 80-as kilométerénél, Abony közelében - számolt be Csámpa Attila, tű. százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője.
- Az összetört autókba még egy gépkocsi belehajtott. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.

Fotó: PMKI Cegléd HTP
2019 augusztus 08 csütörtök - 10:42:47     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

tuzoltosag.jpgKigyulladt egy kisteherautó szerdán éjszaka Abony külterületén. A tűzoltók kiérkezésekor az autó utastere már teljes egészében égett, a tűz átterjedt a mellette álló másik tehergépkocsira is. A tüzet a ceglédi hivatásos tűzoltók oltották el, majd hűtötték vissza a felhevült fém alkatrészeket.

Forrás:
Csámpai Attila tű. százados
Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megyei szóvivő
(A fotó csak illusztráció)
2019 június 12 szerda - 16:32:19     Közterületi hírek     Hozzászólás 0

170725-f-kq373-2009.jpgAz Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve az ország egész területére 2019. június 12-én (szerda) 00.00 órától 2019. június 16-án (vasárnap) 24.00 óráig III. fokú hőségriasztást adtak ki.
A hőségriasztás a tartósan igen magas hőmérséklettel együtt járó, megnövekedett egészségi kockázatokat teszik indokolttá.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolta, hogy a legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között lehetőleg senki se tartózkodjon a tűző napon, ügyeljünk a fokozott folyadékfogyasztásra, és kerüljük a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását.
Oldal:  1 2
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények