
Támadásban a faultokból tovább adott labdákból, és a türelmesen, végletekig kidolgozott helyzetekből rendre eredményesek voltunk a másod szándékból felvitt rendezetlen védőfal ellen szerzett találatok mellett. Az első negyed óra 6:7-es állást eredményezett. Majd, a fegyelmezett játéknak köszönhetően sikerült 4, illetve 5 gólos előnyt megszerezni (27. perc 8:13).
Ezt, ugyan sikerült kettőre csökkenteni a Szigetszentmiklósnak a félidőre (11:13), de e mellett a lélektani előny is nálunk volt. Az első félidei játék, kissé alábbhagyott a második játékrész elején, de legalább egy góllal mindég ellenfelünk előtt jártunk. 53. percben sikerült kiegyenlíteni a hazai csapatnak (24:24). Ezt követően, zsinórban 3 gólt lőttünk és azt hittük, hogy megnyugodhatunk. A végjátékban volt néhány eladott labda és kihagyott ziccer, de ellenfelünk, ezt nem tudta kihasználni és hasonló hibákat is vétett.
Az utolsó percekben egészpályás letámadásból igyekeztek labdát szerezni a hazai játékosok, de már ez sem segített és végül hatalmas harcban, illetve két fontos védéssel a kapunkban, megnyertük a mérkőzést 27:29-re.
Játékosok: Almási A., Bagi S., Bárány J. (2), Bárány N., Benkucs Z.(2), Bugyi M. (3), Juhász I., Matócsi I. (5), Mádi Cs. (1), Megyes J.(6), Mészáros L. (7) Nagy A. (3), Újhelyi T. Kapusok: Medgyes Gábor, Pál István
Mondhatjuk, hogy bravúros győzelmet arattunk, de tudjuk, hogy csapatunk bárkit, bárhol képes legyőzni, de ehhez azonban teljes csapatmunka kell, bízva az edzői szavakban, ami ezen a mérkőzés jelen volt. Ifjúsági csapatunk egy remek első félidőt produkálva, vezetett is az első 30. perc után 14:15-re. A második játékrészben az erőnlét elfogyott és a Szigetszentmiklósi fiatalok átgázoltak a mieinken. A mérkőzés végeredménye 31:26 lett, amivel elvesztettünk ismét egy nyerhető mérkőzést.
Most újabb, bajnoki mérkőzés nélküli hétvége következik, de ez biztosan elég felkészülési idő lesz a következő bajnokira, amikor is az FTC II. Diagnosticum csapatait fogadjuk április 11-én.
Hajrá Abony!