Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2008 november 24 hétfő - 13:10:23     Meghívók      Hozzászólás0


Tisztelettel meghívom 2008. november 27-én (csütörtök) du. 14.00 órakor tartandó Képviselő-testüelti ülésre.
Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme.
Zárt ülés:

Napirend:


1. Fellebbezések elbírálása (Előadó: Habony István Szociális és Eü. Biz. Eln.)

2. „Abony Város Díszpolgára” cím adomá
nyozására benyújtott javaslatok megtárgyalása (Előadó: Kovács László Ügyrendi és Közbizt. Biz. Eln.)

Nyílt ülés:

Napirend:


1. Előterjesztés a lejárt határidejű határozatokról (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

2. OLLÉ Program keretében megvalósítandó pályák
megépítése (ELőadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

3. Tájékoztató a Ceglédi Többcélú Kistérségi
Társulás alakulása óta eltelt időszakról (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

4. Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Humán Szolgáltató Központja Alapító Okiratának módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

5. Szociális és Munkaügyi Minisztérium által
meghirdetett téli közmunkaprogram pályázat önerejének meghatározása (Előadó: romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

6. TÁMOP-3.2.4./08./01/KMR pályázat benyújtása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit
Polgármester)

7. Együttműködési Operatív Programok 2007-2013
(ETE) – „HU-SK Együttműködési Program” című pályázati felhívásra Távmunka-ház pályázat dokumentációjának elkészítésére megbízás adása (Előadó: Földi Áron Képviselő)

8. Keviterv Plusz Kft-vel kötött vállalkozási
szerződés módosítása (Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

9. Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és
Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatói állására pályázat kiírása (Előadó: Bánné Hornyik Mária Oktatási, Sport és Kulturális Biz. Eln.)

10. Somogyi Imre Általános Iskola igazgatói állására
pályázat kiírása (Előadó: Bánné Hornyik Mária Oktatási, Sport és Kult. Biz. Eln.)

11. Abony Város Önkormányzat helyi iparűzési
adóról szóló 22/1997. (XII.09.) számú rendeletének módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

12. Abony Város Önkormányzat építményadójáról
szóló 20/1998. (XII.19.) számú rendeletének módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

13. Abony Város Önkormányzat magánszemélyek
kommunális adójáról szóló 21/1999. (XII.29.) számú rendeletének módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

14. Önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérle
téről, valamint elidegenítéséről szóló 17/2007. (IV.26.) sz. rendelet módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

15. Nem lakás célú helyiségek 2009. évi minimális
bérleti díjának megállapítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

16. 2009. évi mezőgazdasági haszonbérleti, valamint
a piacterület bérleti díjak megállapítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

17. A közterületek eltérő használatáról szóló
27/2003.(XII.17.) sz. rendelet módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

18. Városi Ebédlő és a Városházában lévő díszterem
bérleti díjának jóváhagyása (Előadó: Retkes Mária Pénzügyi Biz. Eln.)

19. A Közoktatási és Közművelődési Intézmények
által használt korlátozottan forgalomképes vagyon- tárgyak bérleti díjának jóváhagyása (Előadó: Retkes Mária Pénzügyi Biz. Eln.)

20. Városi Sportcsarnok bérleti díjtételeinek jóvá
hagyása (Előadó: Retkes Mária Pénzügyi Biz. Eln.)

21. ABOKOM Nonprofit Kft. gépjárművei, munka
gépei 2009. évi díjtételének és óradíjainak meghatározása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

22. Települési folyékony hulladék elszállításáról és
ártalmatlanításáról 10/2003.(VII.14.) számú rendelet módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

23. Abony Városi Strandfürdő 2009. évi díjainak
megállapítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

24. Az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből
szolgáltatott ivóvízért, a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjak megállapításáról, adíjalkalmazás feltételeiről szóló 19/2004. (VII.29.) sz. rendelet módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

25. Vásár- és piactartás rendjéről szóló 16/2001.
(XII.06.) sz. rendelet módosítása (Előadó: Kovács László Ügyrendi és Köbizt. Biz. Eln.)

26. Salgóbányai tábor 2009. évi térítési díjának
megállapítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Polgármester)

27. Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság nem
képviselő tagjának megválasztása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

28. „Lehetőségeink Főtere” – Kossuth tér környezet-
rendezési Abonyban c. projekt közbeszerzési feladatainak ellátására cég kiválasztása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

29. „Lehetőségeink Főtere” – Kossuth tér környezet-
rendezési Abonyban c. projekt projektmenedzsmenti feladatainak ellátásra cég kiválasztása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

30. Tájékoztató Abony Város Önkormányzat 2008.
III. negyedévi pénzügyi teljesítési adatairól (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

31. Abony Város Önkormányzat 8/2008. (II.28.)
számú költségvetési rendelet módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

32. Abony Város Önkormányzat 2009. évi költség
vetési koncepciója (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

33. Háziorvosi tevékenység ellátása céljából igénybe Romhányiné dr. Balogh Edit
vett orvosi rendelőhelyiségek bérleti szerződés Polgármestermeghosszabbítása 2009. évre (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

34. Az Önkormányzat fenntartásában működő
nevelési-oktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért kérhető térítési díjak és tandíjakmegállapításának szabályairól szóló 13/2005.(V.17.)sz. rendeletének módosítása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

35. Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Programjának módosítása (Előadó: Bánné Hornyik Mária Oktatási, Sport és Kult. Biz. Eln.)

36. Bihari János Zeneiskola, Alapfokú Művészet
oktatási Intézmény Pedagógiai Programjának módosítása (Előadó: Bánné Hornyik Mária Oktatási, Sport és Kulturális Biz. Eln.)

37. Az egyházi ingatlan kártalanítási összeg befek
tetésének elbírálása (Retkes Mária Pénzügyi Biz. Eln.)

38. Kécskei u. 1. sz. 4827 hrsz-ú önkormányzati
tulajdonban lévő ingatlan értékesítésére kiírt pályázat elbírálása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

39. Jogi szaktudást igénylő feladatok ellátására kötött
megbízási szerződés felmondása (ELőadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

40. Balatonszárszói Ifjúsági Tábor üzemeltetési Romhányiné dr. Balogh Edit
feladatainak ellátásra kötendő együttműködési Polgármestermegállapodás jóváhagyása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

41. KEOP-1.3.0 Ivóvízminőség javítási pályázat
benyújtásához kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány készítésére kötött megbízási szerződésfelülvizsgálata (Kovács László Ügyrendi és Közbitz. Biz. Eln.)

42. 2009. évi rendezvényterv elfogadása (Előadó: Bánné Hornyik Mária
Oktatási, Sport és Kult. Biz. Eln.)

43. Abony Város Önkormányzat 2009. évi
munkatervének elfogadása (Előadó: Romhányiné dr. Balogh Edit Polgármester)

Abony, 2008. november 21.

Tisztelettel:

Romhányiné dr. Balogh Edit

Polgármester