
Nagy örömünkre szolgált a sok érdeklődő, a személyes és közösségi médiás hozzászólás, bátorítás, köszönjük a támogatójegyek vásárlását és a színházi előadáson való részvételt.
Köszönjük a flasmob felkészítő tanárainak, a diákoknak és a gimnazistáknak hogy szereplésükkel emlékezetessé és vidámmá tették a napot.
Nagyon örültünk neki, hogy a Képviselő-testület részéről dr. Egedy Zsolt, Mészáros László, Fehér Endre, Gulykáné Gaál Erzsébet és dr. Balangó László figyelemmel kísérte, támogatta és részt vett rendezvényünkön.
Támogatóink voltak:
Abony Város Önkormányzata
Abonyi Lajos Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely
Kinizsi Pál Gimnázium
Mészáros Vendéglő
Innoven Kft.
Lila Akác étterem
ABONETT Kft.
Julius Design Kft.
Ilmatex Kft.
Pásztiné Bevíz Edit - Mozgástanoda
Szabó-Bau Kft.
Nagy Attila /Tutó/
Harogonics Sára - Járdány Bence
Várhalmi Sándor
Járdány Vanda
Halasi Olivér
Barati László – HANE
Darányi Erika – Szilágyi Tamás
Az abonyi vállalkozásoknak kiküldött levelünk eredménye, hogy Mészáros István vendéglős és az ABONETT Kft. továbbra is támogatja munkánkat.
Köszönjük partner szervezeteinknek, hogy jelenlétükkel, kerekasztal-beszélgetésünkön való aktív részvételükkel megerősítették a köztünk lévő kapcsolatot.
Kérjük, kísérjék figyelemmel továbbra is munkánkat, segítő szándékunkat, felajánlásaikat továbbra is köszönettel fogadjuk!
Egyedül Nem Megy Alapítvány kuratóriuma
és szülői csoportja www.egyedulnem.com
A Kerekasztal-beszélgetésen részt vettek:
Györe Zsuzsa Albertirsai Szociális Segítőház
Deákné Orosz Zsuzsanna Abonyi Családsegítő és Támogató Szolgálat
Szabóné Ferenczi Mária - „ -
IRMÁK Nonprofit Kft. Huszár Viktória intézményvezető védőmunkahely, lakóotthon
Boris-Malik Ildikó
DOWN Alapítvány Budapest Szepesy Andrea lakóotthon vezető
Liget úti Lakóotthon Szolnok Tarjányi Erika
Milusné Ági Töredék Világ Alapítvány Cegléd
Pocsai Zsuzsanna Kamasztanya Szolnok
Benke Zoltán igazgató Abonyi Speciális lakóotthon
Gál Károly református lelkész
Máltai Szeretetszolgálat Szolnok Kiss Judit nappali intézményvezető Szolnok
Én is Vagyok Egyesület Szolnok Kardos Krisztián és 2 munkatársa
Felmerült témák: nappali foglalkoztató, fejlesztőház - nyitott műhely, akkreditált foglalkoztatás, fejlesztő foglalkoztatás feltételrendszere, támogatott lakhatás és lakóotthon közötti különbség, intézményi ellátások az ellátottak szemszögéből, kapcsolatépítés további együttműködés partnerszervezetekkel
Vendégeink voltak továbbá: Klikk Ceglédi vezetősége
és Diák Média Csapata